Magyar Országos Tudósító, 1930. december/3
1930-12-27 [053]
4. torvény széki kiadás, ,j / » / Budapest ,193o, december 27. ZU k KIS CSELÉD NEVET SZERZETT MAGÁNAK... /Folyt .3, kiadáshoz./ Ezeknél a szavaknél keservesen elpityeredett a szerencsétlen Juliska, akit leültettek a vádlottak padjára és megkezdődött annak rendje és módja szerint a "bizonyítás". Először Hunka Jánost hívták be tanúkihallgatásra, A jólmegtermett suszter kemény vigyázzál? "aban áll a biró előtt ós határozott hangon mondja: - Nem volt énnekem semmi közöm a J u liskához. Onnan ismerőn csak, hogy sokszor hozott cipőt javítani és a'munkát én mindig becsülettel elvégeztem, aztán köszöntünk egymásnak és vége. Nem igaz az,hogy házasságot Ígértem volna neki, hiszen én már régen házasember vagyok, Sokirilla tanácselnök most mogkérdezte,hogy hogyan jutott eszébe gyanakodni a vádlottra, mire a tanú i igy válaszolt: - Azért kérem, m ert amikor utoljára találkoztam vele, látt am rajta,hogy baj van nála és beszélgetés közben azt mondotta, h**~y bizony Hunka János lesz az ő fiából. Ez aztán szeget ütött a fejembe és Így jártam utána, h*gy hel van. A bizonyítás ezzel véget is ért, mindössze a kórházi jelentést ismertették még, amely a valótlan név bemondására vonatkozott, Schüszler Rezső dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde és a védőbeszéd után a törvényszék bűnösnek mondotta ki közokirathomisitás vétségében a vádlottat, de a fennforgó enyhítő körülmények mérlegelése mellett mindössze ötnapi fogházra itélte el. Az ügyészségi alelnök felebbezett az enyhébb minősítés miatt ós igy a fiatal Juliska esete még a táblát is foglalkoztatni fogja. /MOT/ Sy. - —KÉNYS Z E RE GYE SSGE K: A budapesti kir. torvénys z ék megindította a kénys z erggyességi eljárást: - Kraus 2 Jenő /Karpfenstein utca 5./ be nem jegy z ett sajt, vaj, s z alámi és halkon z erv kereskedő ellen, vagyonfellgyelő Kerekes Sándor dr. Követelések bejelentése január 12-ig a 2 OHE.-nél; - Heoht Jenő /Üllői ut 16.7 bejegyzett uri és nöi divatáru ke" reskedő ellen. Vagye-nfelugyolő Füftn Béla dr., követelések bejelenté se január 13-ig a z OHE, hél} «. Melsel Ignác /Andrá3sy ut 15./ a z Old England bejegy'ett c.gg és annak tulajdonosa Melsel Ignác kalap és urldivat kereskedő ellen. Vagyonfelügyelő dr. Bodnár István, követelések bejelentése január 14-ig a z OHE.-nél; - Lavrana Harisnyahá z /Király u, 106. és Néps z inhá z u.2l/ be rem j egy z ett cég és annak tulajdonosaixa Gros z Tibor és Gros z Andor ellen. Vagyonfelügyelő dr, Kossányi De z ső, követelések bejelentése január 14-ig a z OHE.-nél; - Schreiber Adolf /Vörösmarty u. 15./ bejegyzett festék és há z tartási cikk kereskedő ellen. Vagyonfelügyelő dr. Kossányi De z ső ügyvéd. Követelések bejelentése január 14-ig a z ORE.-nd; - Faipari és gyormekkocsigyár r.t. /Villányi ut 10./ bejegyzett cég és - O z vegy Barna Sándorné süülete tt Perl Regina /Teré z krt.C/ be nem jegyzett divatáru kereskedő ellen. Vagyonfelügyelő a két utóbbi ügyben Barabás Elemér dr. ügyvéd. Követelések bejelentése január 14-iga az ORE.nél. - Liebermann Adolf /Teleki tér 22./ hejegy z ett kereskedő ügyében a törvényszék jóváhagyta a z 50. %-oa egyességet ős a vagyonfelügyelő diját és kiadását 1785 pengő 28 fillérben állapította meg. - Farkas Antal /Fehérváry ut 24,/ füs z erkereskedő ügyében a törvényszék J óv'hagyta a z 56$ -os egyességet ós a vagyonfelügyelő diját és kiadását 206 pengőben állapította meg, - Weisz izidor és Társa bejegy z ett cég ügyében a z egyess get jóváhagyó vég z és jogerőre emelkedett, mire a törvényszék e z eljárást befeje z etto nyilvánította; - Rát z ek Leó /Anker kc'Z 3./ bejegyzett textiláru kereskedő és Breuer Jakab /Hungária krt. 62/ be nem j egy z ett textilkereskedő Ügyében a törvényszék jóvdhegyta a létrejött maganegyeséget, ,a z 1 járást •mindkét ügybén befejezetté nyilvánította és a vagyonfelügyelő dóját és kiadását 829. illetve 1416 neneöben állaoitotta meg. /MOT/.