Magyar Országos Tudósító, 1930. december/3
1930-12-23 [053]
Kézirat. ^ Első kiadás. Budapest, 1930. deeember 23, // S^- XII .évfolyam 291.szám. A FŐVÁROSI VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE A főváros kétszás szavazó körzetében egész éjszaka folyt a szavazatok számlálása. Amelyik körzetben a számlálást befejezték, ott az eredményről felvett jegyzőkönyvet beszállították a kerüle-t központi választási elnökségéhez. A tizennégy választókerület közül az I-ben és a IV-ben volt először eredmény, körülbelül hajnali öt óra tájban. A többi kerületben mindenhol csak reggel hót óra tájban vált ismeretessé a végső eredmény és a mandátumok megoszlása, A XI., lágymányosi választókerületben, illetőleg ennek a kerületnek 9.szavazókörzetében méc reggel kilőne órakor is számlálták a szavazatokat, Az . eredmények a következők: A z I .választókerületben : A Keresztény Községi tárt kapott 3988 szavazatot, Az Egységes párt 2149-et, a szocir listák 2031-et. A le rü let tiz mandátumot » adott és ezek közül 5-öt a Keresífcény Községi Pár t, 3-at az Egységespárt, 2-t a Szociáldemokrata párt vitt el, A II. választókerületben t A- Wolff-párt 4991, az Egységespárt 4136, a Szocialista párt 2521, demokrata párt 941, a Rassay-párt 1793, a Friedrich-párt 1412, a Frontharcosok pártja 1340 szavazatot kapott,A maiadátumok megoszlása ebben a kerületben a következő: Wolff 3> egysógespát 2, szocialista 1, demokrata.1, Rassay 1, Friedrich-párt 1, Frontharcosok 1. A III.választókerületben: Wolff-párt 3740, Egységespárt 1996, a szocielista párt 4673, a demokrata párt 860, Rassay-párt 879, a Friedrich-párt 1531, a Frontharcosok párt 869 sza vazato t ka pot t, A mandátumok ebben a kerületben a következőképpen oszlanak meg: Wolff párt 2, Egységespárt 1, szocialista párt 3, demokrata párt 1, Ressay-párt 1, Friedrichpárt 1, Frontharcosok 1. A IV. választókerületben: A Wolff-párt 4062, az Egységes párt 1141, a demokrata párt 293»»í/ szavazatot kapott, a Wolf f-párt ebben a kerületben 5, Egységespárt 1, demokrata párt 4 mandátumot nyert. Az V.választókerületben: Wolff-párt 3995, Egységospárt 2024, a Szociáldemokrata párt 4053, a Demokratapárt 1983, a Rassay-párt 5167, a Friedrich-párt 1087, a Frontharcosok Partja 553. Szavazatot kapott. A mandátumok megoszlása a következő: Wolff-párt 2,Egysegespárt 1, Szocialisták 2, Demokraták 1, Rassay-párt 3.Friedrich-párt 1, A VI. válfl sztóko rüle tben : A Wolff-párt 5648, ez Egységes párt 1642, a szociáldemokrata párt 8326, I demokrata párt 6135, a Rassay-párt 5563, a Friedrich-párt 1754, és a Kispolgárok Pártja 523 szavazatot kapott.Ebben a kerületben a Wolff-párt 2, az Egységespárt 1, a Szociáldemokrata-párt 3, a Demokrata-párt 3, a Rassay-párt 2, Friedrich-párt 1 mandátumot kapott. A VII. választókerületben : A Wolff-párt 6588, az Egységes párt 2389, a Szocialista-párt 12.777, a Demokrata-párt 6358, Rassay-párt 5779, a Friedrich-párt 2293, a Frontharcosok 1139 szavazatot kaptak.Ebben a kerületben mandátumok a következőképpen oszlanak meg: Wolff-párt 2,Egységespárt 1, szoci;;listapárt 4, demokratapárt 2, Rasssy-párt 2, Friedrichpárt 1, ? A. VlII.vála sztóke rüle tben : A Wolff-párt 10032, az Egységespárt 2182, a szociáldemokrata p£t 10554, a demokrafcrpárt 3479, a Rassaypárt 4223, a Friedrich-párt 2828, a Frontharcosok pártja 2001, BOhn-lista 1999 szavazatot kapott. Ebben a kerületbon a mandátumok a következőképpen oszlanak meg: Holf f-párt 4, Egységes párt 1, szocialisták 4, demokrata párt 1, Rassay-párt 1, Friedrich párt 1, frontharcosok 1 mandátumot kaptak.