Magyar Országos Tudósító, 1930. december/2

1930-12-12 [052]

2. törvény8sóki kiadás, / 7 ' Budapest, 1930. december 12. SÚLYOS AÜTOBÍZ OL AS ÉRT A T'BLA KÉT HON/Pl FOGHÁZRA ÍTÉLTE MOLNÁR FERENC VAGYONOS SZÉKESFEHÉRVÁRI KERESKEDŐT* 1S28 június .-én estefelé Székesfehérvárott a Siraor utcában Molnár Fe­renc pereskedése előtt állott az utcán Molnár kereskedő autója. Kis idő múlva a kereskedő és mennyasszonya kijöttek az üzletből és hirtelen felszálltak az autóra, amelyet Molnár Ferenc, aki vizsgázott gépko­csivezető, - állítólag anélkül, hogy előzően az uttestén körültekibtet volna, - minden jelzés mellőzésével, hirtelen elindított, és pedig o­lyanképen, hogy az autóval szinte helyből megfordult. Abban a pillanat­ban közöl dot't a Simor utcán Kohari-Szabó Nándor timármoster ügy motor­kerékpáron, A motorkerékpár megengedett sebességgel közeledett, kürt­jelzést is adott az előbb még üresen álló" veszteglő autónak, amely a­zonban a következő pill aatban birseién szembekerült Kohári Szabó mo­torkor ékp ír j ával. "A tim irmostor mindent elkövetett az összeütközés el­kerülésére, - e* azonban elháríthatatlan volt: a motorkerékpár teljes érővel beleszaladt az autóba. Kohári Szabó a következő pillanatban le­zuhant a motorról és borzalmas jajgatással négykézláb vánszorgott föl az úttestről a gyalogjáróra, Nyilt csonttörést szenvedett ugy, hogy lá­bát később a kórházban térdenfelül amputálni kellett. Molnár Ferenc autója még jódarabon magával vonszolta a motorbiciklit, amikor végre megállítani sikerült. A székesfehérvári ügyészség Molnár Ferenc ellen gondat lans ágb :>1 elkövetett súlyos tosti3értés vétsége miatt büntetőel­járást indított. A székesfehérvári törvényszék előtt a vádlott kereske­dő azzal védekezett, hogy az uttestén végigtekintett, karjelzést tett tülkölt, ugy, hogy a balesetnek kizárólag a sértett volt az okozója. A nagyszámmal kihallgatott tanuk valamint a szakértők azonban a vádlott nak ezt a védekezését pontról pontra megcáfolták^ sőt olyan tanú Is je­lentkezett, aki azt Jutotta, .iegy Molnár Ferencnek szinte rendszeres szokása, hogy az üzlete elé ullitott autójába hirtelen beugrik és min­denféle jelzés mellőzésével a légvár .tlanabb ir ínjiba, merész kanya­rodással és megljpő kezdősebességgel váratlanul elindítja autóját. A bíróság bizonyítottra k vette a vádlott"gondatlans igát és ezért a va­gyonos kereskedőt 1000 pengő pénzbüntetésre Ítélte. A tábla Dusúrdy ta­nácsa Barcz- -Rottor Béla dr, királyi főügyész v.dbeszede alr.pj in éa an­nak figyelembevételével, hogy a vádlott hasonló természetű cselekmény­ért mar" jogerősen büntetve volt, - Molnár Ferenc büntetését kethónapl fogházban állapitottr meg. A táblai Ítélettel szemben mind a főügyész f mind a vádlott es védője semmiségi panasszal eltek. /MOT/KY. íi HETVENEDIK UNOKA ESETE A VILLA MOS JEGGYEL . Egy ősi törökbálinti föídmlvescsalád hetvenkedik sarja állt ma vád­lottként a fiatalkorúak birósága előtt. A tizenhatéves legényke ellen az a panasz merült fel, hogy egy használt villamosjeggyel akart utazni, de tettenérték és megindult ellene tíz eljárás. Péter ma felelt tetté­ért Németh Péter dr. törvényszéki tanácselnök, a fiatalkorúak bírósá­gának vezetője előtt. - Nem vagyok én csaló kérem szépen - kezdte az izmos, csinos kamasz vallomását.. - Saját jegyemet akartam felvenni a földről, mert Kiesett a zsebemből. Ne tessék engem megbüntetni, szegény szülém fcmibmé világgá meg;-, ha becsuknakxx és talán még a gyárból is elküldenek. A védekezés ezután arra hivatkozott, hogy íhindig becsüfctes gyerek volt a Péter, aki most került először törvénybeütköző cselek­mény vádja al< tt bíróság elé. Kihallgatta a tanácselnök az édesanyát is, aki csal: , J ót mondott a fiúra, aki immár hetvenedik unokája a derék nagyapának, akit tizenöt gyermekkel áldott meg a gondviselés. A környe­zettanulmány bizonysága szerint példás c saládi életet élnek Péter gye­rek szülei és még háznál lakó hét gyermekük és eddig semmi panaszra nem adott okot a hetvenedik unoka sem. - Szoktál vasárnap séta?.ni?-kérdezte a tanácselnök, - Igen, a "ldLsdüóLŐbe"járunk - felelte a fiu. - Vannak-e arra lányok is? - A faluban vannak - hangzott az ujabb válasz. folyt. kcv./SY./

Next

/
Thumbnails
Contents