Magyar Országos Tudósító, 1930. december/2

1930-12-18 [052]

Kézirat* fí / r Tizenkettedik kiadás. Budapest, 1930. december 18, XII. évfolyam, 287. szám, TÖRVÉNYSZÉK. /ARZÉNPÖR A TÁBLA EL&TT. Folytatás 1,/ Szabó László esetére vonatkozóan a tábla megállapította, hogy tu­lajdonképpen erre a vádlottra vonaatk ozóan ia halálbüntetést kellett volna kiszabni, de a törvényszék helyesen vette figyelembe a vádlottnak háromgyermekes, nagycsaládos voltát és azt, hogy a gyilkosságoknál az 5 anyagi érdekeltsége osupán másodrendű: volt, A tábla ezenkívül azért is mellőzte 3zabó Lászlónál a kötél általi halálbüntetés kimondásét,mert nem kívánta a három f£ln©v-o,L*fclen &y*H?m*k«t egyszerre megfosztani apjuk­tól is és anyjuktól id* S z & b 6 László ezenkívül megáll«pit*Mit4an felesége és özv* Csordásné kárcs 1 befolyása alatt állott. Ezért vele sa*m­ben, illetve javára ihdokóit a 91* JfoynitŐazakAaz alkalmazása, A királyi főügyész Madarász Jézá^fnfcés Szabó László terhére semmiségi panaszt jelentett be, Madarász József életfogytiglani fegyházbüntetését, valamint a két halálos Ítéletet tudo­másul vette, A védők valamennyi elitélt vádlott javára semmiségi panaszt jelentettek be. Madarász József az elnök kérdésére kijelenti, hogy megnyugszik az életfogytiglani fegyházbüntetésben. Szabó László,majd Szabó Lászlóné, végül özv. Csordás Bálintné sorra kijelentik, hogy "íiegfel*yabbezik H az Ítéletet. ""Az elnök ezután enunciálta, hogy a tábla a főügyész bevonár­sával kegyelmi tanáccsá alakul át éa zárt ülésben dönt a me^Jc&sy előzés kérdésében. /MOT/Ky, HÍREK. • ELŐADÓÜLÉST TARTOTT A KÜLÜGYI TÁRSASÁG TUDOMÁNYOS -SZAKOSZTÁLYA. A Magyar Külügyi Társaság tudományos szakosztálya csütörtö­kön este a parlament épületében előadóülést tartott, amelyen B e r z e ­v i c z y Albert v.b.t.t., szakosztályi elnök elnökölt, A megjelent elő­kelő közönség sorában ott voltak! vitéz Janky Koosárd ny. lovassági tábor­nok, Szahlender Béla altábornagy, Lukács György v.b.t.t,, Antal Géza dr, református püspök, vitéz Kary Béla ny. altábornagy, Gyalokay Jenő tábornok, Kanyó Béla dr« tábori főlelkész, Gömöry-Laiml László dr. külügyminiszteri tanácsos, . Horváth Jenő dr, egyetemi tanár, Móritz Károly dr, jogakadé­miai igazgató. Fraunhoffer Lajos dr,, a Meteorológiai Intézet ny, főigaz­gatója, valamint számosan mások. Az előadóülés egyetlen tárgyai Török Pál dr»-nak, a Ma­gyar Tudományos Akadémia alkönyvtárodénak előadása volt, a "marokkói vál­ság" -ról. Az 1911- évi marokkói válaág - mondotta többek között - szük­ségképpen a világháború felé vezetett, sőt ebben az irányban az el3Ő lé­pésnek nevezhetjük. Részletesen vázolta az előadó Marokkónak a világhá­ború előtti helyzetét, az állampénzügyek itt a legnagyobb mértékben rende­zetlenek voltak és igy Marokkó függő viszonyba került Franciaországgal, A francia kormány sorra szerződéseket kötött Olaszországgal, amelynek biz­tosította Tripollszt,- Angliával, amely igy megszilárdíthatta uralmát Egyiptom fölött,- Oroszországgal, amely kielégítést kapott Ázsiában,­Spanyolországgal, amely macában Marokkóban nyert területeket}- egyedül a Nómetbirodalomra nem volt tekintettel, A francia kormányválságok meg­akadályozták" azt, hogy Franciaország a Németbirodalomnak rekompenzáclókat nyújthasson és igy - amint az előadó érdekes okfejtéssel levezette,- a helyzet végre odaérlelődött, hogy a légkör annyira megtelt feszültséggel, hogy a világháború számára az"alkalmasa időpont elérkezett. I, Az érdekes előadást a Külügyi Társaság nevében az elnöklő \Berzeviczy Albert v.b.t.t, köszönte meg. /MOT/Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents