Magyar Országos Tudósító, 1930. december/2

1930-12-15 [052]

HÍREK. BOKAY PROFESSZOR ES GLÜCK FRIGYES ÜNNEPLÉSE» A Stefánia Szegény iyer­tnekkorház Egyesület december 14-én, vasárnap délelőtt a korház dísztermé­ben rendkívüli közgyűlést tartott báró Harkányi János elnökleté­vel, Dr. B ó k a y János igazgatófőorvos ünnepi beszédének keretében, le­leplezték G 1 ü c k Frigyes ügyvezető alelnök arcképét. Békay tanár a többi közt ezt mondotta; - Nem tömjénezni akarok, hanem egyesületünk maholnap százéves múltjának történetéhez néhány lapot illesztek be, Glück Frigyes munkája három évtizeden át oly eredményes és jelentőséges, hogy egyenesen köteles­ség, melyet örömmel teljesítünk, hogy képmását jeleseink; urmónyl Ferenc, Zichy Ágost gróf, idősbb Békay 3tb, képéi mellé helyezhetjük elismerésünk csekély jeléül, Ezután ismertette, hogy..mi mindent tett harminc éven át Glück a szegény gyermekek korházi egyesületéért. Utána Harkányi is üd­vözölte az elnökség nevében Glücköt, aki válaszában köszönetet mondott a megnyilvánult szeretetért és a segítségért, melyben főképp Bókay, to­vábbá az orvosi kar és az ápolószemélyzet részesítette Őt.. ígérte, hogy életének még hátralevő idejét is humanitárius kötelesaégteljo3Ítésre használja fel. • Bejelentették, hogy Békay professzor lemond í azgatófŐorvo­si állásáról. Helyére H a y n. i s 3 Elemér egyetemi orvootanárt válasz­tották meg. Glück Frigyes indítványára Bókayt nagy érdemeire való tekintettel egyhangúan örökös tiszteletbeli igazgatóiqorvossá választot­ták meg, hogy kiváló tudását éá tapasztalatait megtarthassák a szegény gyermekek érdekében* Elfogadták még azt a javaslatot, amelyet az alapsza­bályok módosítására nézve tettek 3 aztán Ha rk ány 1 Elnök Glück és Bókay éltetése közben a közgyűlést bezárta, /MOT/B., KÖZSÉGI VÜL*SZTASI HÍREK, AZ EGYESGES KÖZSÉGI POLGÁRI PART NAGYGYŰLÉSEI* KOZMA JEN£,USETTY BELA, CSAK KAROLY ES DÉSI GEZA AZ UJ TÖRVÉNYHATÓSÁG FELADATAI RO L« . A Ráday-utcai Exe Isler mozgóban a Eoronovárosi Egységes Községi Polgári Párt vasárnap délelőtt nagygyűlést rendezett, amelyen P a v 1 i' k Ferenc királyi tanácsos elnöki megnyitója után vágvocsoi Wellis ch Andor f őváribsi bizottsági tag vár osgazdasági ós közé­pitési kérdésekkel foglalkozott, beszédében és hangoztatta, hogy a pol­gárságnak most a szavazatával meg kell orőj;:L 4 ,nio a társadalom legszé­lesebb rétegeit magébanfoglaló polgári kormányzntot, hogy szélsőséges irányzatok ne voszely ezt essék a gazdasági viszonyok miatt amúgy is ne­héz javulás munkáját, W o ^ f István MÁV főfelügyelő felszólalásában elítélte felekezeti és osztályuralmi jelszavaknak a kortéziába való bedobását ós kórto a választókat, hogy B o t h 1 o n István nomzetépiiő tevékenységét segítsék olő azzal is, hegy a városházára a miniszterelnök politikáját követő és R A p k a Feronc es K o z m a Jenő elgondolásait mogvalósitó párt képviselőit minél nagyobb Számban küldik bo e . Zajos él^ojizés fogadta a nagygyűlés következő szónokát* U s e t t y Béla orSsággyülési képviselőt, aki beszédében rámutatott ar­ra, hogy az ellenzék hónapokon át azzal igyekezett hangulatot teremteni "| az Egységes Községi Párt "ellen, hegy a belügyminiszter nem fogja kiírni a választásokat^ azután a szavazójogyok kózbositóao idején intéztek alaptal' , támadásokat szomélyek és intózmónyok ollón, most pedig a pártot támogató hatalmas tömegek láttára, - hiszon 45 s 000 választó irta alá a párt aján­lási 4 veit, - azt a hiu reményt tápláljék, hogy a párt hivői nem fognak /folytatása követketik/

Next

/
Thumbnails
Contents