Magyar Országos Tudósító, 1930. december/1

1930-12-01 [051]

MÁRKUS MIKSA ÜNNEPI BESZÉDE A RÍIKOSI JENŐ SZOBORLELEPLEZESEN . A magyar uj s űgirórend, amelynek megbízásából oly gyakran járultam elébe, ma azért küldött ide, hogy üdvözöljem Rákosi Jenőt szobrának születésnapja alkalmából. Méltóbban nem kezdhetném ezt, mint a hála szent kötelességének teljesítésével. Hálát adunk a Gondviselésnek, amely Rákosi Jenőt ajándékozta nekünk és megköszönjük Nagy Britannia nemes lordjának,hogy Rákosi Jenő s zobrával megajándékozta a magyar nemzetet ós Rákosi Jenőt, Most pedig,ebben a pillanatban, amikor itt állok az Is tan szabad ege alatt,ahol ma is és mindörökre,-mert ezt az egyet nem vehették el tőlünk-Nagy Magyarország égboltja borul fölibénk,Ugy érzem,hogy Rákosi Jen* halhatatlan szellene van közelembon és azt parancsolja nekem,hogy ne róla bes zéljek,hanem az Es zmér81,amelynek S,mint Rothermere lord kos zorujának felírása mondja: keresztes lovagja volt. Ne beszéljek arról a szoborról, amelyet neki emeltek, hanem a ledőlt szoborról, a magyar Hazáról, amelyről Petőfi Sándorunk énekelte: Állt egy szobor magas hegy tetejenl, hegy aztán jajongva mondja: Földindulás jött, mely lorombolá, A mcgasbyól a mélybe dőlt alá,,

f Recrudescunt antiqua vulnera. Felszakadtak a régi sebek. Amit 1848-b^n elsirt Petőfi, az rettenetes szörnyűséggel, ezerszeres kegyetlenséggel megismétlődött a mi századunkban. De az igazi költő örök igazságokat hirdet, A mai nemzedéknek sem hirdethetek aást, mint ő, aki kortársait ekként lázitotta: Föl kell emelnünk a szobrot megint Á hegyre, melyen egykor tündökölt, % * Amelyről olyan méltóságosan Nézett alá a bámuló világra. Föl nemzetemnek apraja, nagyja, Szégyen reá, ki lomhán vesztegel, Dicsőség arra, aki dolgozik,,, Válasszatok most: szégyon, vagy dissoség ! Ünneplő közönségl A Rákosi JenÖ szobránál hirdetőm Petőfivel a magyar újságírók nevében: Szégyen arra, aki lomhán vesztegel, dicsőség arra, aki dolgozik. És ha a ledőlt szobrot munkánkkal újra felemeltük a hegyre, akkor jüjjünk el ismét ehhez a szoborhoz, amely minden művészi szépsége dacára tökéletlen és befejezetlen marad mindaddig, amig Csonkamagyarországnak a fővárosában áll! Ezt értse meg és ehhez képest csalekedjék mindenki, Ugy áldja r\ vagjy verje Sors keze!