Magyar Országos Tudósító, 1930. december/1
1930-12-05 [051]
a i n & JÍ * —-KARÁCSONYI VÁSÁR. A III. kerületi evangélikus leányé gye sülét december 7.-én, vasárnap délután 4 órakor karácsonyi vásárt rendez a külraisszió javára a III. kerületi Ery sült Polgári Társaskör" helyiségében /iXl.Hajógyárvtca 2./, rmelyre mindenkit szeretőt tel moghimak./M0T/3 * VÖRÖSMARTY MIHÁLY EMLÉKEZETE A BUDAPESTI PIARISTA DIÁKSZÖVETSÉGBEN. A budapesti piarista diákszövetségben ómenként kegyelettel újítják fel a magyar költőfejedelemnek Vörösmarty Mihálynak emlékét. Az idén rendezték a VI. Vörö3marty-vacsorát, amelyen a Vörösmarty serleggel az elmékbeszédet S 1 k Sándor, piarista, egyetemi tanár mondotta. A vacsorán a szövetségnek mintegy 2C0 tagja jelent meg, köztük 3 e be s Ferenc rendéi önök, S 1 p ő c: Jenő polgármester, Teleki Pál gróf, I e g r- é Miklt's az ítélőtábla elnöke, 0 s w a 1 d István a Kúria másodelnöke, U g r o n Gábor, H ül t 1 Dez3Ő a műegyetem rektora, Czabalay Kálmán a Közmunkatanács h. elnöke, Hunkár Géza és Pápai Ferenc prépostok,. Nagy Árpád h. államtitkár, Zubriczky József min, tanácsos, Purébl Győző, Liber Endre tanácsnokok, Sédy Kálmán min. tanácsos, Imrédy Kálmán a Nemzeti Bank igazgatója, Perczel György a Beszkárt igazgatója, Mattá Árpád képviselő, Mut3chenbacher Tivadar, Borszéky Károly, ,Ge k rlcczy Zsigmond egyetemi tanárok, Kisparti János igazgató vezetésével a piarista gimnázium tanári testülete és, köz éle tünk sok más előkelősége. Sik Sándor közel egyórás beszédben szólott arról, hogy Vörösmarty költészete irodalmunkban a legegyetemesebb, lelke a legmélyebb-és művészetével örök érté- • keket fejezett ki. A mindvégig lebilincselő beszédet azzal fejezte be, hogy rámutatott Vörösmarty aktualitására. Sipőca Jenő polgármester, elnök mondott köszönetet a tartalmas beszédért. Sebes Ferenc rend főnök Degré Miklós társelnököt köszöntötte névnapja alkalmából./MOT/B r A FÖLDRAJZ KÖZÉPISKOLAI OKTATÁSA EURÓPÁBANÍ A Magyar Földrajzi Társaságnak didaktikai szakosztálya csütörtökön délután a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajzi intézetében ülést tartott, melyen dr. V a r g h a György szakfelügyelő elnökölt. Kari János dr. piarista ifeanár "A földrajz középiskolai oktatása Európa államiban" cimü tanulmányában sorra vette a világháború után. készült uj tanterveket és ugy találta, hogy azok valamennyiében a földrajz mi nemzeti tárgy fokozott mértékben jut érvényesülésre. Ez a nemzeti jelleg megnyilatkozik a honi föld részletes ismertetésében és gazdagsági ís művelődési kapcsolatok kiemelésében. Befejezésül összehasonlította mi uj tantervűteket a régi«.'és néhány uj gondolatot vetett fel a revízióra vonatkozólag. Afc előadáshoz T e m e s y Győző dr. ás V c ő István szóltak hozzá. Végül Vargha György köszönetet mondott az előaflésért./MOT/E, —EGYHÁZI HANGVERSENY. December 8.-án, délután fél 6 órakor egyházi hangverseny lesz a Koronázó-templomban. A Szilágyi Erzsébet leánygimnázium énekkara B. Sztojanovits Adrienné vezetésével, továbbá R i e g 1 o : Ede orgonaművész, M 1 c 3 e y Józ3a operaénekesnő és T a k ó cí. Alice hegedümüvésznő szerepelnek a változatos műsoron. A jövedelmet az egyházi énekkar hangjegyalapja javára f ordít j ák./MOT/B, ^} -—HÁZASSÁG. Szmrecséni Szmrecs ányi György és felesége, tahii Í U n g e r Adelina leánya Vera december 6.-án, déli fél 12 órakor tartja esküvőjét a királyi várpléiiánia templomában, báró G r u b e n Hervé belga királyi követségi titkárral, néhai báró Gruben Alfonz és néhai felesége