Magyar Országos Tudósító, 1930. december/1
1930-12-03 [051]
ZU ARZÉN-PER /Folyt, 6, kiadáshoz./ A tanácskozás befejezése után Finkey Ferenc dr. tanácselnök néma csendben hirdette ki a legfelsőbb bíróság határoz atátj amely szerint a királyi kurla a bejelentett semmiségi panaszokat részben visszautasította, részben pedig elutasította és ezzel a kiszabott halálos itélet jogerőssé vált. Rámutatott a legfelsőbb határoz at megokolása során az elnök, hogy különös tekintettel a nagyfontosságú és nagyjelentőségű Ítéletre, a királyi kúria még a rendesnél is nagyobb ri'gorűzitással vette vizsgálat alá, hogy nem történt-e valamilyen tévedés, justit"mord. Megállapította a királyi kúria, hogy az alsóbiróaágok a tényállást helyesen jelölték meg, a minősítés szempont jából sem merült fel aggály. A legfontosabb elbírálandó kérdés volt a büntetési tétel megszabásai halálbüntetést ugyanis a kúria álláspontja szerint csak a legritkább és valóban megérdemelt esetekben szabad hozni. A két alsöbiróság azonban a büntetési tételt is helyesen szabta meg, minthogy a jelen esetben a fennforgó enyhítő körülményeket sokszorosan felülmúlják a nagyszámú és nyomatékos sulyosbitó körülmények. Enjhitő körülményként a kúria a bürt étlen előéletet, valamint azt a körülményt vette hogy a kettős gyilkosságot a vádlott ném elsősorban vagyoni érdekből követte él, végül azt, hogy hosszú ideje áll a bűnvádi eljárás súlya alatt. É Z zei szemben nyomatékosan sulyosbitó körülmény az, hogy a vádlott nem egy, de két gyilkosságot követett el, Egy gyilkosságnál ugyanis a királyi kurla még esetleg az enyhébb elbírálás álláspontjára helyezkedett volna, de a kettős gyilkosság ténye azt mutatja, hogy megrögzött, nem alkalomszerű büntevővel állunk szemben; ezért nem volt lehetséges sem a 91 c , sem a 92« enyhítő szakaszok alkalmazása, A kúriai itélet elhangzása után Finkey Ferenc dr. tanácselnök közölte, hogy a itélőtanács a királyi koronaügyészhelyettes bevonásával kegyelmi t maccsá alakul át. /MOT/Ky, _„ -«~ ÍTÉLET A Z.XOGRbZl^BECSÜSÖK BŰNÜGYÉBEN, Flórián János dr „ törvényszéki taná'cselnök elnöklete alatt"napokon keresztül tárgyalta a büntető törvényszék a központi zálogház több alkal mázottjának bűnügyét, akik ellen folytatólagosan elkövetett csalás büntette, 128 rendbeli magánok^rathamisitás és 87 rendbeli közokirctha misitJs büntette cimén emelt vadat a ki rályi ^ügyész ség. Eszerint Vas Aron becsüs Jámbor Ivor osztályvezetővel ős Éliás Zsigmond csoport- ~ vezetővel együtt közö sen megállap odtak^hogy értéktelen holmikat, "has z nált lakkcipőkat, ócska ruhanemüeket csomagolnak be dobozokba, ezeket értékes holmikként tüntetők föl, kölcsönszerzés végett zálogba teszik és a zálogcódulán ugy tüntetik föl a csomagokat, mint amelyekben érté kes szőnyegek, selymok, képek vannak, A vád szerint ilyenformán több " ezer pengő erejéig károsították meg a köz ponti zálogházatr Kihallgatá* suk során a vádlottak tagadták bűnösségüket,, A tanuk egész tömegének ki hallgatása után a mai tárgyaláson írásszakértőket is meghallgattak. Ezek véleménye szerint bizonyos törzslapokon található feljegyzéseken fölismerhető Vas Aron kezeirása, több feljegyzésből azonban nem állapitható meg cz, Jónás Sámuel dr, ügyészségi alelnök 85 rendbeli magánokira thamisit ás, 85 rendbeli közokirathami sitás és hatrendbeli csalás bűntettében kérte valamennyi vádlottá t bűnösnek kimondani. Vas Aron védelmében báró Diószeghy, Éliás védelmében Denk Tivadar dr.. Jámbor Ivor védőjeként pedig Bernfeld Imre dr, ügyvédek kérték a felmentő Ítéletet. A törvényszék a vád képviselőj ének indítványa alapján mondotta ki bűnösnek Vas Acnt és ezé r-t egyévi börtönrei tél te el, a másik két véd lottat azonban fölmentette. /MOT/ MR« Zü TÉLI BALESET /folytH kiadáshoz./ Kovács tanácselnök telJ&non megkereste a Meteorológiai Intézetet, ahonnan azt az értesítést kapta, hogy a kérdéses napon napsütés és olvadás nem volt. Kovács Péter r f ügyészségi alelnök vádbeszéde után a törvényszék a segédbázfelügyelőket nyolcvan-nyo .cv-Ln pengő, a házfelügyelőt négyszáz pengő pénzbüntetésre ítélte azzal hogy a Meteorológiai Intézet jelentése megcáfolja azt a v édekezésüket,hogy a hirtelen j?.vadás miatt képződött a jégréteg, a bíróság megállapít ja, hogy a jégréteg többnapos volt* és ezért őket mulasz tás terheli, Az itélce ellen a felek felebbezést jelentettek be,/MOT/M. , K martaié , i