Magyar Országos Tudósító, 1930. december/1

1930-12-03 [051]

Budapest, 1930. december .3 1 . 7 /A főváros közgyűlése. Folytatás/ Ezután Sümegi Vilmos emelkedett szólásra és köszönetét fejezte kl a főpolgármesternekj, a polgármesternek, az alpolgár­mestereknek, valamint a tisztviselőknek azért, hogy a törvényhatósági bi-> zottság munkáját komoly segítségükkel, jószándékukkal, hozzáértésükkel mindenkor támogatták és elősegítették. Ezen az utolsó'közgyűlésen nem mu~< laszthatja el, •> mondotta, ~ a hálának ezeket az őszinte szavait azoknak a férfiaknak tolmácsoln. J . ; akik a mai nehéz időkben mindenképpen feladatuk magaslatán állottak, Dr e S i p o c z Jenő polgármester válaszában kijelen­tette, hogy bár a maga részéről nem tudja utolsó közgyűlése-e a mai a törvényhatéságnak, mélységes hálával köszöni meg ugy a maga, valamint munkatársai nevében a meleg elismerőszavakat, de hangsúlyozottan kijelenti,, hogy kötelességük elvégzéséhez legelsősorban maga a törvényhatóság és a törvényhatésági bizottság tagjainak hivatcttsága adta meg az erőt, . A polgármester válaszát a közgyűlés lelkes tetszéssel fogadta, utána a törvényhatósági bizottság közgyűlése este 8 órakor befe­jezést nyert. /M0T/l)*»H«

Next

/
Thumbnails
Contents