Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3
1930-11-22 [050]
—A KÖZKORHAZAKBAN ELHALT SZEGÉNY BETEGEK RUHÁZATA. A közkórházi szabályrendeletnek volt egy pontja, anely szociáls szempontból sck kifpgásra adott alkalmat és ugy szólt, hogyha az elhalt beteget a kórház költségén temetik el, tagy a halottnak a kórházban hátrahagyott rumját értékesítés céljából visszatartják. A rendelkezés visszásságát és antiszociális voltát belátta a közegészsogi és közkórházi ügyosztály, amelynek javaslatára a polgármester ma intézkedett, &e a szabályrendeletnek ozt a pontját hatályon kivül helyezte, elrendelte, hogy a főváros költségén eltemetett szegény betegek hátrahagyott ruháit is ki kell adni a hozzátartozóknak«, /MOT/D, A FŐVÁROS ALAPITVANYI HELYEINEK ODAÍTÉLÉSE AZ EGYETEMI MENZÁN, A székesfőváros a Pázmány Péter Tudományegyetem Mensa Academioa egyesületében hat alapítványi helyet tart fenn, amelyek betöltéséről a szociálpolitikai ügyosztály előterjesztésére a polgánuester most intézkedett és az alapítványi helye ket Boűoloozky Julla és Kemény Tibor bölcsészhallgatókkal, Kruppay László és Kuzma György orvostanhallgatókkal, továbbá Siegel János és Ványa Pál joghallgatókkal töltötte be, /MOT/D. MEGKEZDŐDTEK AZ HDOHIVATÜLI SZAKTANFOLYAMOK. A főváros a tisztviselők továbbképzésére már évek óta szaktanfolyamokat tart fenn,, Az adóhivatali saaktanfolyam most kezdődött meg H o n f f y Lajos adóhivatali igazgató vezetésével, amelyen az igazgatón kivül Futó Gyula számtanácsos, i^rfwawuutax; M u t z e r György, Ronas zéky Ferenc főtisztek, György Kálmán tiszt, Szemes Ferenc főszám tanácsos, továbbá Kleisz Lajos és Leimeter Endre adóhivatali főtisztek az előadók. /MOT/D, KÖZSÉGI VÁLASZTASI HÍREK. —MEGALAKULT AZ I, KERÜLETI EGYSÉGESKÖZSÉGI POLGÁRI PÁRT. Az I. kerületi Egységes Községi Polgári Párt szervezeti most tartotta alakuló gyűlését a Budai. Társaskörben, ahol a vár, a Tabán és a Krisztinaváros polgárságának vezetői nagyszámmal jelentek meg. Szctnba\hy Kálmán ügyvezető elnök beszámolója után dr. Hoór Tempis Mór egyetemi tanár köszönte meg a szervezőbizottság munkáját. Ezután megtartottak a választást és az elnökség a következőképpen alakult meg: védnök gróf Bethlen Is tvá% diszelnök dr, Ripka Ferenc, elnökök: dr, Sefcliger Vilmos apátplébános, Hoór Tempis Mór egyetemi tana*, dr, Németh Béla a Háztula jdinosok Országos Egyesületének elnöke, ügyvezető elnöki Szombafchy Kálmán, főtitkár dr. Krivoss Árpád, a budavári szervezet elnöke dr, Gyunaan Jenő, a krisztinavárosi szervezete dr, Baranszky Gyula, a tabáni szervezeté Szómbathy Kálmán, Alakítottak agy 200 tagu választmányt is. Az elnökséf é<a a választmány megalakítása után dr, Krivoss Árpéd ismertette a Pá&tprogrammot, foglalkozott a főváros aktuális kérdéseivel, az üzemi politikával, a költségvetéssel és azt a reményét hangoztatta, hogy a polgárság józan és higgadt elemei ezt a pártot fogják támogatni, amely egyedül nyújtja a békés továbbfejlődés garanciáit, Buda polgársága nemcsak a programmot Ismeri jól, hanem a párt vezetőit is, akiknek kezébe teljes bizalommal és megnyugvással teheti le a sorsát, /MOT/D.