Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-29 [050]

A MAGYAR NEMZETPOLITIKAI TÁRSASÁG ÜJ JÁSZEUVEZESE . 1926-ban alakították meg az egyetemi Ifjúság életében és az ifjúsági egyesületekben vezető sze­repet vitt fiatalok a Magyar Nemzetpolitikai Társaságot, amelynek célja a nemzeti érzésű magyar ifjúság tömörítése és a nemzet életébon elfogalalfó­dó szerepükre való előkészítése. A Társaság eddig kisebb keretek között a nyilvánosság kizárásával folytatta működését. Az utóbbi években gomba mód­ra szaporodó, a magyar fiatalságot szervezni akaró egyesülések és egycélú, de különböző irányú mozgalmak egységesítése érdekében az ősszel fúziós tár­gyalások indultak, meg: amelynek eredményeképpen több egyesület és mozgalr elhatározta, hogy egyesül a Magyar Nemzetpolitikai Társasággal, Ezen fúziói tárgyalások értelmében a Magyar Nemzetpolitikai Társaság kibővítette kere­teit és a legutóbb tartott rendkívüli közgyűlésen elhatar ózta, hegy jóváha­gyott alapszabályai értelmében akciót indit a harmincéves fiatalság megszer­vezésére és intenzív tevékenységet fejt ki alapszabály szerű céljainak el .-.rí sére, A legutóbb tartott közgyűlésén a társaság elnökévé Mikecz Ödönt, al­elnökeivé Asztalos Miklóst, Oláh Györgyi/és Szentpály Lászlót, főtitkárává Radnóti Istvánt választotta, A társaság munkap..irogrammját december 3-én tai tandé évadnyitó vacsoráján ismerteti, amelyre meghivót a mozgalom iránt ér­deklődőknek készségesen küld a Magyar Nemzetpolitikai Társaság titkársága /VIII. S-zentkirályl-utca 10. I./ /MOT/B. A NEMZETI GYERMEKHÉT előkészítő bizottságának nevelésügyi szakosztálya P u r á b 1 Győző dr. székesfővárosi tanácsnok elnöklete alatt a városhá­zán alakuló ülést tartott, amelyen az állami és a fővárosi tanügyi társada­lom tagjai tekintélyes számban jelentek meg élükön P a d á n y i Andcr dr, királyi tanfelügyelővel. Az értekezlet fcwhatc megbeszélés után megalakí­totta a szakok szerinti munkacsoportokat, amelyek a részletes programmot fogják kidolgozni, /MOT/B. — — , —-<iZ ORSZAGOS K0 2EGüSZaLcGI EGYESÜLET népszerű egészségügyi előadásainak sorozatában december 2-án Friedrich László dr, főorvos "Téves fel­fogások a táplálécsatorna betegségeiről" címmel előadást tart délután hat­éra! kezdettel, /VIII. Eszterhézy-utoa 7, a kir, magyar Pázmány Péter Tudo­mány Egyetem ' . számú fizikai intézete tantermében,/ /MOT/B, A LA FONTAINE TÁRSASÁG- ÜLÉSE. A La Fontaine. Társaság szombatin délután a Magyar Tudományos Akadémián ülést tartott, melyen V i k á r Béla elnök bejelentette, hogy a lefolyt Iflistrál ünnepség után a provanszi francia iro­dalmi társaság köszönőlevelet intézett az ünnepély előadójához, dr. S z á 1 1 a k y Jánoshoz• A levél Ismertetése után B o r o s Mihály tartott elő­adást Ki3faludy Károlyról, majd Rozsnya^yné, Simonffy Margit 3zavai. ta el Kisfaludy Mohácsát, Az ülésen "A zenei műfordítás" cimen Lányi Viktor tartotta meg székfoglalóját, végül Vlkár Béla olvasta fel 'két elme; szatíráját ./MOT/E. EGY TÜZ0LT0 HALÁLOS BALESETE. Délután fél ketfc?órakor tűzhöz való kivonu­lás alkalmával a Kőbányai-ut és Szapáry-utca sarkán tragikus szerencsétlen­ség érte Molnár Ferenc 38 éves tűzoltót, nki a Száguldó gépszerkocsi­ról leesett és szörnyethalt. Holttestét a bonctani intézetbe szállították. /MOT/R. KÖZLEKEDÉSI BALESET, .. Délatán három érakor Pesterzsébeten K r a j c á i József munkáskerékpárjával elütötte Pataki László 5 éves gyermeket, akinek bal alsó lábszára eltörött, A gyermeket a Madarász-utcai korházba szállították. /MOT/R.

Next

/
Thumbnails
Contents