Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2
1930-11-12 [049]
W S I 1 e r Ernő a gyakori autóbaleseteket teszi szóvá és intézkedést kér a polgármestertől a közlekedési balesetek megelőzésére vagy lehető legkisebb számra való redukálására. Vörösváry Miklós a kórházi férőhelyek dolgát ajánlotta a közgyűlés figyelmébe és vázolta azokat a lehetetlen állapototkat, amelyek etekintetben egyes kórházakbar uralkodnak. Sürgős Intézkedést kér a kórházak dolgának végleges rendezésére, A u e r Pál első interpellációjában a polgármesternek azt a köztudomású intézkedését tette szóvá, amellyel az amerikai orvosoknak megtiltotta, hogy a budapesti kórházakban továbbképzés céljából operációkat végezhessenek* Azt hangoztatta, hogy ennek a kérdésnek a hordereje nagyobb, mint első pillanatra látszik. Az egész világ lapjai megtámadták érte Budapestet* X Auer fé.1 beszédét a közgyűlés orvostagjai 3ürü ellentmondásokkal kisérikí,. /Klár Zoltán: Sehol a világon nem engedik meg. Nagyon szomorú >.áttere van ennek a dolognak, analfabéták operáltak, nem lehet megengedni. Nagyon helyesen cselekedett a polgármester. Hasonló megjegyzéseket kiáltott közbe dr., Kerekes Ödön és mások is,/ Auer Pál ez után azt fejtegette, hogy nem magát a tényt akarja kritizálni, hanem azt kifogásolja, hogy a polgármester nem adta meg ennek az intézkedésnek a felvilágosító magyarázatát és ez okozta, hogy az intézkedés furcsa szint keltett külföldön, ami annál inkább káros , mert más európai nagyvárosokban megengedik a kórházakban a gyakorlatot, Magyarországra jedig nemcsak Idegenforgalmi szempontból volt jelentősége.a dolognak, hanem kulturális tekintetben is. Az amerikai orvosi lapok állandóan a legnagyobb elismeréssel'szólnak a magyar orvosprofesszorokról, akiknek világhírük van és akiktől tanulni akarnak. Kéri, hogy a polgármester magyarázza, meg tiltó intézkedésének Indokait, vegye revizió alá a rendelkezést, i/vjc és jelentse ki, semmi akadálya nlnes annak, hogy törvényes diplomával rendelkező és jól képzett amerikai orvgsok nálunk gyakorlati továbbképzésben ne részesülhessenek. Nem helyeeli a pénzért való operálást, de tisztázni kell a kórdóst. Nem az orvosok szempontjából, hanem közérdekből,B u z á t h János alpolgármester nyomban válaszolt. Téves az interpellálónak az a megállapítása, hogy ?sak az amerikai orvosokat rekesztették ki a kurzusokból, mert a polgármester rendelete az Összes külföldi or*» vosokra vonatkozott., Egyébként csak a gyakorlati kurzusok lettek beszüntetve^ csak az operációkat nem engedik meg, mert a polgármester egyes panaszokból megállapította, hogy a külföldi orvosok gyakorlati alkalmazásának rendszere a közönség körében nyugtalanságot keltett, Aki elméletileg tanulni akar, ezután is teheti, de a külföldi továbbképzésre jelentkező orteosok operáoióját csak az összes illetékes szervek meghallgatása után történő rendezés utén lehet újból megengedni* Hangsúlyozza a polgármester, hogy ez a - rendelkezés legkevésbé sem irányul a külföldi orvosok ellen, nem célozza azok elriaoztását, csupán a kérdés generális rendezését akarják, mert eddig ez nem volt szabályozva és minden kórház másképpen vezette be, A polgármesteri válaszíft az interpelláló és a polgármester tudomásul vette , majd Kó t h 1 y Anna beszélt és az iskolánklvüli népnevelés módszerét bírálta, Auer Pál második interpellációja a posta, tá . rda ós telefont tarifa tervezett felemelése ellen szólott, amely intézkedést veszedelmesnek és a mai súlyos gazdasági helyzetben valóságos merényletnek tart, A közgyűlés tiltakozzék a felemelés ellen* B u z á t h János alpolgármester válaszában közölte, hogy a közigazgatási bizottság már állást foglalt a tarifaemelés ellen. Ezt a felfogást a polgármester is osztotta és a főpolgármesterrel együtt megígérte áa**. hogy feliratilag figyelmeztetik a kormányt a tarifaemelés káros voltára, B o z ó k y Adám á^illamos pótkocsik gázolására hivta fel a figyel, met és azt sürgette,, hogy alkalmas biztonsági berendezéseket szereljenek a villamosokra, amel^ídr. megakadályozzák a Horthy Miklós-uti esethez hasonló borzalmas szerencsétlenségeket,- G o n d a Béla a piaci árusok érdekében azt kívánta, hogy ne csak hetenként kétszer, hanem szabadon árusíthassanak bármely pltfr*«n. Repold Károly az adóhátralékok késedelmi kamatainak leszállítását indítványozta, illetve közbenjárásra hivta fel a polgármeste^rt a pénzügyi hatóságnál a mérséklés érdekében, A közgyűlés a tárgyalást nyolc órakor félbeszakította, A költségvetés I általános vitáját csütörtökön délután 4 órakor kezdi meg a bizottság,/MOT/D-H.