Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2

1930-11-11 [049]

-~ REPCLD KÁROLY ÉPÍTÉSZ PÖRE KROMPAS 2KZ IflIKSA FŐIGAZGATÓ ELLEN. A büntető járásbíróságon Boroőy íezső Ír. járásbiró ma tárgyalta Repold Károly épitész ügyét, aki * Krompaszky Miksa dr, főigazgató ellen bee sülét sértés vétsége cimén tett feljelentést. Az egyik egyháztanácsi ülésen ugyanis már régebben tárgyalták az építésznek egy fegyelmi ügyét és a tárgyaláson ismertették többek között a rendőrségnek 1015-ben ho­zett egyik határozatát, amelyet a Magyarok bejövetele köiíép részvénytár­saság igazgatóságának bejelentésére hozott. E határozatban a főkapitány­ság tud auásul veszi azt,hogy a városligeti varieté és mozi vezetésével a részvénytársaság özv. Peszty Árpaönét, Pcszty Bélát és Szász Jánost bizta meghitelezte azonban arra,hegy erkölcsi tekintette n kifogástalan üzletvezetőt jelentsenek te, mert - miként a határozat hangzik - "ÁS elmúlt évben alkalmazott Repold Károly ellen erkölcstelen, közszemérmet aértő előadások tartása miatt panaszok merültek föl, olyannyira, hegy az előadásokat be is kellett szüntetni' 1 , A .rendőri határozat kikötötte még, hogy Repold Károlyt ezen vállalatban sem mint üzletvezetőt, sem mint rendelőt alkalmazni nem sz abad. Amikor a fegyelmi ügy előadója , ezt a ;.;ondörsógi' határozatit ismertette, felállott Xrompaszky fő-igazga­tó és - Ree<r>d Károlynak a járásbírósághoz benyújtott följelentése sze­rint - art ' »• mondotta Repoldra célozva: "erkölcsi piszok". L járásbiróságl tárgyaláson Krompaazky tagadta bűnösségét és kijelentette, hwgy ő a többi taggal együtt nagy felháborodással és megbotránkozással hallotta Repeld fegyelmi ügyének tárgyalján a rend­őrségi határozatban foglaltakat és ekkor jelentette ki azt, hogy ilyen erkölcsű embert ki kell közös iteni. Repeld Károly kihallgatása során Krausz Gábor dr. védő megkérdezte az építészt, hogy araikor őt alelnök­nek megválasztották, tudtak-e erről a dolgáról, Repold kijeienti,hogy még ő sem tudott erről, illetve nem tűit a azt, hagy ezt neki bűnéül fel lehet róni, mert teljesen ártatlannak tudja magát racst is. A följelen­tést egyébként az egyházközséghez Kápolnai József tag tette ellene és annakidején ő maga kérte sajátraaga ellen a fegyelmi eljárás lefolytatá­sát . Mészáros Lajos dr. kúriai biró, kormánymegbízott mondotta el ezután vallomásában, hogy Ő volt az elnöke az egyházközség fegyelmi bi­zottságának, amikor 10 28 évben Kápolnai József aláirá sával "egy feljelen­tést kapott kézhez, amely megvádolta Repold ot olyan erkölcsi magatartás­sal, amelynek valódisága esetén nem hegy ' . .. .-.'i alelnök, hanem még tag 3em lehetett volna, /Polyt..köv,/Mft.

Next

/
Thumbnails
Contents