Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2
1930-11-19 [049]
/A TISZÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSE, folytatás, 2 , / Baltazár Dezső dr. nagytérjedelmü és mindvégig igen érdekes püspöki jelentésében többek közt ezeket mendjai - Az 1929, esztendő nehézségek és gondok, próbáitatások é3 terhek tekintetében mint hasonló sorakozik az előző esztendőkhöz, A z Isten különös kegyelmének bőséges áradása kellett hozzé,hogy a szakadatlan erőfeszítések nagy lelki katasztrófába nem hajtották bele egyházkerületünk életét, Ilyen próbáltatásoí esztendőben tetszik meg az az erő^amelyet magyar református egyházunk az evangéliumból és a történelemből vett fundamentumául lerakott és megtartott, A súlyos gondok fellegén szivárvány vigasztaláséval Ivelődött át az a tény, hogy egyházkerületünk világi vezérségének magas helyére: a főgondnoki tiszt elvéllalaláséra sikerült megnyerni Jegenfeld Pál gróf őméltóságátí 1929.október 21-e nevezetes időpont marad egyházkerületünk életében,,•• Jegenfeld ?él gróf erős kézzel és következetes kitartással igyekszik a romlás lejtőjén megállítani és újra felfelé irányítania történelmi értékeket. Állam és egyház vlszonya, # Beszámolásom esztendeje az állam és egyházunk közötti viszonylatban semmi véltozáat nem hozott, legfeljebb csak fokozódtak azok a terhek, amelyeket az egyházi és iskolai segélyek csökkentése egyházainkra rá és növekedtek az államnak azok a jogai, amelyek egyházunk önkormányzatát nem hagyják érintetlenül. Mindesetre megállapítható bizonyos ellentét és visszásság a terhek növekedése és a jogok csökkenése között az egyház oldalain, sjugyanakkor a terhek csökkenése és a jogok növekedése között az állam oldalán, Ilyen egyházpolitikának a logikája még akaratnélkül is az állam és egyház szétválasztására vezetj ho?ott illetékes helyeken megismétlődik a történelmi egyházak, s az állom közötti olyan kapesolat szükségességének hangoztatása, amely egyfelől az egyházak reprezentánsainak közjogi részesitettségében, másfelől az egyházak iskolafenntartást jogában és kötelezettségében jut kifejezésre. Nem..lehet vitás, hogy az evolúció előbb, vagy utóbb az állam és egyház szétválasztásához vezet óo nem lehet kétséges, hogy a megrázkódásból legkevesebb kárral azok az egyházak kerülnek ki,amelyek tagjaikat önállóságra, érettségre 3 önkéntes áldozathozásra megbizonyított hitre neve-lik .Ha a mi egyházunk ebben a nevelésben elkésik, le fogja késni, a- létjogosultságát is és mint megizetlenült só vettetik ki az élettelen történelmi emlékek temetőibe. Építeni kell tehát a lelkeket a magát megáldozásra is készséggel átadó Krisztus példájával és őseink vértanuságos hithü3égének emlékezetével, hogy amikor eljő a változó idők számoltatása, ne aludva és ne haldokolva találjon bennünket, - Nem szabad elfelejtenünk - folytatja Baltazár püspök, hogy az államok nem mindig vezetőik kedve és tetszése szerint csinálják egyházpolitikájukat, hanem leküzdhetetlen nycmáscak alatt, olyan nyomások alatt, amelyekben a világnózletek társadalmi harca mellett az állam anyagi helyzetének sokszor minden belső tényezőtől független súlyos kialakulása is döntő szerepet játszik. - A felekezetközi helyzet még mindig a vigasztalanság képét mutatja, úgymond Baltazár Dezső dr. pÜ3 pök, Efelett nem is lehet csodálkozni, kölcsönös vádaskodók állanak egymással szemben, a viz felső folyása vádolja az alsó folyást. A tá-odás és védekezés fogalma összezavarodik a társadalom előtt. A társadalom legnagyobb része csak bírálatot hall egyoldalú sajtóorgánumok közlése pyomán, anélkül, hogy módjában volna, vagy kívánná ismerni a bírálat szubsztrátumát, Szóval a felekezetközi Mszonylat a vaksággal mogvertség fekete jegye alatt áll ós nincsen biró, aki a vitát eldöntené ft /folytatása következik/