Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2
1930-11-15 [049]
/MAGYARORSZÁG GYÖKEREIT ASSA ALÁ A TÚLZOTT PESSZIMIZMUS ÉS A SZÉLSŐSÉGES POLITIKA. *olytatás 1./ U r g o n Gábor volt a társasvaosoi»a következő szónoka, aki $ kijelentőtte, hogy azért is csatlakozott Kozma Jenőhöz, mert az első pillanatban meglátta benno polgáráL? erényei mellett.* az erdélyi embert, akit egy másik erdélyi ember, gröf Bethlen István minisz erelnök /nagy éljenzés/ pártját teremtette meg Budapesten nem ezért, hegy erdélyi politikát csináljanak, hanem, hogy erdélyi m^dr a szolgálják a fővárost és az egéaz nemzetet. Ezután azt fejtegette Ugrón Gábor, hogy az erdélyi példa csak jó lehet, mert ez a föld a polgári szabadságjogok és a vallási türelmesség klasszikus haz ája volt már akkor, amikor Európa ?gyób részei még a feudalizmus és a felekezeti türelmetlenség uralkodott. Ennek az igazi demokráciának egyik kimagasló reprezentánsa Kozma Jenő, Lelkiismeretlen ember az, aki ma a gazdasági világválság napjaiban szítani igyekszik a polgárok r± elégületlenségét és bünt követ el, mert veszélyezteti mindazt, amit a nemzet nagy áldozatok árán az elmúlt évek alatt kivívott, a pénzügyi stabilitást, a jogrendet és főleg visszaszerzett külpolitikai pozíciónkat, hogy ismét egyenrangúak lettünk a nemzetek sorában,. - Most nem bolettáról, dugsegélyről, postatarlfárok, hanem Magyarország létéről és jövendőjéről van szó, A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Józan Mik- p» lós unitárius püspök, dr. Papp József, dr, Lugmayer f József ós mások köszöntötték Kozma Jenőt, aki meghatva mondott köszönetet. Kitartást kért a polgárságtól a megpróbáltatások elviselésére, mert már nem tarthatnak sokáig és talán előbb, mint hiszszük jobb jövő virrad a nemzetr®. Mi is gyakoroljuk a bírálatot mondotta - de nem hirdetünk túlzó pesszimizmust, aaely defaiüizmushoz vezet és csak árt az országnak. Nem hirdetünk lehetetlen Ígéreteket, nem szédítünk légvárakkal, de kitartóan dolgozunk,hogy a főváros és az ország lakossága mihamarabb boldogabb napokat lásson. A szélsőséges politika aláássa Magyarország gyökereit és életerejét. Kozma Jenő végül kérte, hogy a polgárság tartson ki amellett az irányvonal mellett, amely biztos tartó oszlopa a jobb jövő és Magyarországot előkészítő politikának. A társasvacsora negyedfélszáz résztvevője hosszasan megtapsolta és megéljenezte Kozma Jenőt nagyhatású fejtegetéseiért. Majd még több í-;;-ri felköszöntőben ünnepelték a pártvezért ós a főpolgármestert. /MOT/D. HÍREK. -—KÖZLEKEDÉSI BALESETEK. Ma délután Rákospalotán a Horthy Miklósuton egy A jelzésű villamos elütötte Kovács József \ 87 éves földművest, aki súlyos belső s rülést szenvedett. A mentők a gróf Károlyi korházba szállították, hol sérülseibe rövidesen belehalt, - Ma délután a Ferenc-körúton egy 78-as jelzésű villamos Szili Mihály 16 eves villanyszerelő tanoncot elütötte. A mentők súlyos állapotban a Rókus korházba szállították. /MOT/R. MUNKABALESET, Ma délután a Kénes BTéla gépgyárában dolgozó o r a v e c z Mihály négy méter magas állványról leesett, 9 -..« súlyos fejsérüléseket szenvedett. A mentők a Rókus korházba szállította'-.. /MOT/R.