Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2

1930-11-14 [049]

• külföldi városnak sikerült has^ nló kiegyensúlyozott költségvetést létre** hozniJ Vesszőparipája az ellenzéknek a Rókus-kórház kérdése, pedig el kell ismerni, hogy Parisban és Londonban sokkal elhanyagoltobb korházak vannak, mint a jelenlegi Rókus, amely hosszú múltjával Budapest régi kultúrájáról tesz tanúságot, mert Budapest polgársága már generációkkal ezelőtt is megtette a közegészségügy terén a lehetőt. Az utolsó tiz év alatt 30 előző esztendő bűneit kellett korrigálni, a régi rezsim nemircsi­&élt parkokat, ezért kellett a Károlyi kert is. De megtette ez a közgyűlés a kórházépítés terén is kötelességét. Hogy a Rókust nem tudja újjáépíteni, az tisztán pénzügyi dolgokon múlik és ha az anyagiak engedni fogják, azonnal fel fog épülni^az uj Rókus, Ádázán harcolnak a templomépítés ellen ie, erre az a megjegyzése, hogy nem elég a test egészségeié gondolni, a" lelkek egészségügye épp olyan fontos. A polgárság erkölcsi felfogásának ápolása életbevágó jelentőségű, az embereket lelkükön keresztül lehet ér­tékelni ós ha a szociáldemokrácia magánügynek tekinti a vallást, akkor legyen következetes és ne támadja az ellenvéleményen lévőket. Szocialista Írások izgattak a vallástalanságokra, /Nagy Ferenc: A plakátokra is sok pénzt fordltottakl Steinherczt Simon: Ami pénzünkből I Nagy zaj jobboldalon, A szegényemberek véres garasaiból fedeztek ezt, - mondja Miklós, - nem tudnak Önök egyebet, mint vádakat kovácsolni, a polgármestert is azért támadják, inert a költségvetés stabilitását sikerült megőriznie, errenézve azonban azt mondhatja, hogy a megtakaritá&okra halálosan komcyl okai voltak. Szabadságról prédikálnak az ellenpárton, de a munkások vére bizonyltja, hogy mi történik a szabadsággal, ha a gyárakban nem hajtják alá fejüket a szakszervezeti terrornak, 6 látta már a felfegyverzett szociáldemokrata szakszervezeteket /felkiáltás balról: Újra is láthatja,­Wolff Károly: Állunk elébe! Egyszer volt Budán kutyavásári/ - és azt is látta, hogy térdreesett a szociáldemokrácia a vörösök előtt ós szó nélkül átengedte a főváros uralmát egy pár megbolondult vörös gazembernek. Látta a kitűnő közélelmezési politikát, mikor a polgárokat osztályok szerint látták el ennivalóval, látta éjjel sorbaállni az asszonyokat, de nem látta ugyanakkor a dicső szakszervezeteket és a híres erőt. Az erőt csak a megle­pett polgársággal szemben éreztették a kommunistákkal szemben nem akartai és nem mertek fellépni, Azt is mondták, hogy a Községi Keresztény Párt rabszolgatartó, erre kijelentheti, hogy közülük egy sem származik az egyip­tomi fáraóktól, őket a keresztény erkölcs és érzés vezérli, Krisztuo in­tézményei hozták először a rabszolgák felszabadítását, ri'luk tehát azt állítani, hogy rabszolgatartók, perfldia, Kényszermunka ccak Moszkvában van, a szociáldemokrácia azonban nem küzd ez ellen, A keresztény, 't•.tixxr uralom elleni g yülölet diktálta a szociáldemokrata invektivákat, nem pedi a költségvetés bírálata, Peyer azt mondta,'hogy a költségvetés téves ala­pokon nyugszik, mivel a bevételek fele adó, Megállapítja, hogy a madridi nemzetközi város kongresszuson az a felfogás győzött, hogy a költségvetése­ket igenis elsősorban az adókra kell bazlrozni és a községi üzemeknél a rentabilitás is fontos, mert a magánüzem és a közüzem egyforma elvek sze­rint köteles eljárni és haszonhajtó vállalkozásnak kell lennie, hogy a háztartáshoz hozzájárulhasson, A Keresztény Községi Párt Inaugurálta a legfontosabb szociálpolitikai teendőket, ők vésették be a tejakciót, étkeztetést,anyavédelmet, és a szociáldemokrácia most azt akarja elhitet- • ni> hogy ezek az ő eredményei, Elfogadja a költségvetést és nyugodtan áll a választók elé, mert pártja mindig becsületes uton harcolt a lehetőségek határain belül a főváros érdekeiért, R i p k a Ferenc főpolgármester ezután bezárta a költ­ségvető o általános vitáját és a közgyűlés nagy többséggel a költségvetést általánosságban elfogadta, Utána az Indítványok elbírálására került a sor., A polgármester indítványát, hogy Budapest fürdőváros ós a Tabán kiópi-' tésé*Tek»A előkészítésére 10 tagu bizottságot küldjenek ki, a közgyűlés egyhangúan elfogadta. He g e d ü c József indítványát a magéngazdasággal konkurráló üzemek megszüntetése érdekében, s hogy az ilyen állami üzemek megszünteté»ére feliratban kérjék fel a kormányt, kiadtak a polgármesternek . Bresztovszky indítványát pedig, hogy a főváros a gyorsvasút megépítésére hirdessen nemzetközi pályázatot és határozza el, hogy koncessziót ad magán* vállalatnak a megépítésre, - a polgármester nyilatkozata után - mint idő­szerűtlent mellőzte a közgyűlés, A költségvetés róstlotes vitáját kedden délután 4 órakor kezdik meg, A mai ülés 11 óra előtt ért véget, /SIOT/D-H,

Next

/
Thumbnails
Contents