Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2
1930-11-14 [049]
/A főváros közgyűlése, Folytatás./ Láng Lajos a főváros üzemi politikáját bírálta nagy részletességgel ós különösen a Beszkárt ós a Vásárpónztár dolgaival foglalkozott. Hangoztatta, hogy a részvénytársasági formákat meh kell szüntetni, mert ez a rendszer nagyon drága a fővárosnak, k Beszkárt-nál évek óta sürgetik a villamos egységárak leszállítását, a 20 filléres jegytipust, meg- / .'' állapodás is jött létre^ de soha nem történt semmi. Ezután azzal foglalkozott, hogy az üzemeknél hallatlanul nagy tartalékolások vannak. Egyedül a hirdetővállalatnak 500,000 pengője fekszik évek óta a Községi Takarékban, amivel nem tudnak mit elkezdeni., Ezután hosszasan bírálta a Vásárpónztár gazdálkodását és feltárta a«8JtTffitó>bbÍ üzletévek sokat pertraktált eseményeit. Az 1929-es mérleg megdöbbentő adatokat tár fel, az 1931-es fővárosi töltségvetés mégis 191.000 pengős osztalékot állit be. Nem tudja honnan veszi ezt a számot a főváros pénzügyi ügyosztálya, mikor a mult esztendőt is coak papírforma szerint tudták lezárni veszteség nélkül, A Vásárpénztár maga is beismeri, hogy tönkrement. Mégymilll^ pengő alaptőkéje elveszett, kérdi, honnan fogja tehát elővenni a várt osztalékot a főváros szómára. Attól tart. hogyha igy mennek tovább a Vásárpénztárnál a dolgok, elveszik a főváros ottlévő 14 millió pengős betétje is, Kirívó eseteket sorol fel egymásután a Vásárpónztár helytelen gazdálkodásáról, Elmondja, hogy nyilvánvalóan inzolvens embereknek 100,000 pengőket adtak ki újra és újra. / Fábián Béla és Fóthy Lajos szinte egyszerre kiáltják: Hol van a királyi ügyész?^ A tanács igy vigyázott a főváros pénzére,/ ; m.JÍXXXXXXXX 320.000 pengőt adtak egy vidéki vitylllóra, amit egymillió pengőre értékeltek fel s végül maga a Vásárpénztár volt kénytelen megvenni árverésen 60,000 pengőért. Olyan dolgok, amik a Vásárpónztárnál történtek, sehol a világon nem fordulhatnának elő. Az ember jogérzékének kell fellázadni az ellen, ami ott történt, Hizlalási hiteleket adtak, hogy majd az állatokat Budapestre szállítják, de ezek a hizlalt állatok soha nem kerültek Budapestre, 1600 pongőa alaptőkéjű vállalatoknak 100,000 pengős hiteleket adtak, A Vágárpónztár - mondja nagy izgalom,JüSüpsL±&s; a baloldal nagy lármája közepette - n rábízott milliókkal büntetőrövénykönyvbe ütköző módon gazdálkodott, /Fábián Béla: ügyészt, ügyészt! Peyer Károly: Az ilyen dolgokért kellett titkossá tenni a tanácsüléseket-, Lévay Sándor: Ezért kell a sajtót kizárni az ülésekből,,. Peyer Károly^ A tolvajok ós rablók ellen kell egy frontot csinálni,. / Láng Lajos: - Egy kecskeméti malomnak tiz esztendőre 170|000 pengőt adott kú'l^hja Vásárpénztár, c / Zala Zsigmond: Az ember azt hiszi, hogy álmodik,/ Láng'folytatja: t m Ezek csak kiragadott példák, éjfélig tudnék beszólni, /Gál Jenő: « Éljen az uj fővárosi törvény. Hol a tanács? Hol a polgármester? Lázár Ferenc: Megindultak a fegyelmik, A polgármester elrendelte a vizsgálatot, Bródy Ernő: Mit szól ehhez a szegény vélasztópolgárság,/ Láng Lajos: Van egy kis szövetkezet, amely 570,000 pengővel tartozik.. Szőlőt, villát és birtokot vettek át ennek fejében Győrszontmártonban, de nem anyiért, amennyit ér, hanem felértékelve, igyjleplezték a veszteséget. Ezekből a dolgokból nem lehet pártkérdést csinálni'^ nem lehet különbség köztünk abban, hogy tiszta helyzetet kell teremteni, /Kazár Ferenc: Nincs is köztünk különbség./ Láng Lajos: Szabó Imre az elhunyt tiszti főügyész annakidején azt mondta, hogy az adonyi bérlet katasztrófa, nem s£».bad megcsinálni; Folkusházy viszont kimoncffta, hogy n megcsinalom", Lehetetik, hogy Folkusházy ne tudott volna arról a gazdálkofíásról, ami ott folyik, /Peyer Károly: Tejre, szükséglakásokra nincs pénz, de szélhasroknak van. Ez gazdag* Nagy lárma,;xf Zala Zsigmond: Mit szólnak ehhez a keresztény tömegek*, Láng Lajos állandó lármában folytatja beszédét és azt fejtegeti, hogy meg kell szűntetni a részvénytársasági formádat az üzemeknél, mert ezek alkalmasak arra, hogy elvonják az üzemeket a kellő ellenőrzés alól, /KLár Zoltán és Auer Fái: Ugyanez áll a Beszkárt-ra is, Klár Zoltán: Szép kis dolgok iflolynak ott is, Várkonyi Kálmán* A laza erkölcs okozza, nem a forma,/ Láng Lajos ezután elmond egy esetet, mikor a Vásárpénztár egyik igazgatósági tagja megakarta nézni az üzleti könyveket, de nem engedték meg neki, mon< ván, hogy ehhez nincs joga és ha valamit meg akar tudni, ezt az elnök utján A tudhatja meg, Azt kell hinni, mondja Láng - ilyenek után, hogy a vállalatol U nem józan.felnőtt emberek, hanem törpe zsarnokok kormányozzák, t j.Vr^ic&a-. 4\ m /Folyt ,köv,/