Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1

1930-11-04 [048]

Zü TOLVAJSZÖVETKEZET /Folyt.7„kiadáshoz ./ A Elórián-tarLács előtt megtartást mai tárgyalásai valamennyi­en tagadták a terhükre iótt bűncselekményeket, egyedül Adler Gábor is­merte be, hogy néhány harisnyát egy alkalommal ellopott, amikor is tet­tenértók. - Magam sem tudom, hogy történt az eset - mondotta védekezé­sében - egy par haris nyát akartam vásárolni az Arankának, aztán közben valahogy meglepett a vásárlási láz, örömet akartam szerezni, pénzem azohbcn nem volt és igy történt, hogy néhány párat elloptam, A vádlottak kihallgatása után a károsultakat hallgatta ki a bíróság. Valamennyien előadták, hogy a vádlottak megfordultak üzletük­ben többször is és eltávozásuk után konstatálták aztán, hogy selyemáruk hiányzanak. Az elnök felhívására a sértettok rámutatnak azokra a vád­lottakra^ akiket fölismernek, Nagy derültséget keltett, amikor az egyik sértett túlbuzgóságában egy fiatalemberre is rámutatott, aki a hallgató­ság között foglalt helyet ós aki természetesen kéz2elilábbal tiltako­zott á gyanúsítás ellen, Kabdebó Márton dr* ügyészségi alelnök vádbeszéde és Virág Gyula dr, védőbeszéde után a törvényszék Bgynek kivételével bűnösnek mondotta ki a vádlottakat lopás bűntettében és őzért Adler Gábort két­évi fegyházra, Adler Józsefet és Lajost egyenként kilenchónapi börtönre, Adler Miksát hathónapi börtönre, a fiatalkorú Aranka nevű vádlottat há­romhónapi i a fiatalkorúak fogházában kitöltendő fogházra Ítélte el, A por hatodik vádlottját, a szintén fiatalkorú Annuskát a törvényszék fel­mentette; ügy az ügyész, mint az elitéltek és a védő megnyugodtak az ité letbeni csak á négy Adler-fia idős édesanyjai aki jelen volt végig a tárgyaláson^ szólt közbe, hogy 6 felebbez az ítélet ellen. Az elnök meg magyarázta neki.hogy ehhez nincs 1 joga, mire az asszony görcsös zokogásba kezdett és annyira erőt vett rajta a felindulás, hogy elájult. /MOT/Ma. ZU FAYER ÜGY. /Folytatáas a 6,ik kiadáshoz./ Dr. Bamberger Dezső József ügyvéd, Fuchs Leó volt jogtanácsosa hosszasan foglalkozik tanúvallomásában a májusban félbeszakított tanúvallomásá­ról szóló jegyzőkönyv adataival. Részletesen korrigálja a múltkori jegy­zőkönyvbe csúszott hibákat, amelyek főként a részvénytársaság különböző üzletkötéseire éstranzakcióira vonatkoznak. Délben az elnöklő Szőke táblabíró rövid szünetet rendelt el, majd folytatták Lamberger dr, tanúkihallgatását. Érdemleges tánnvallomá­sában a volt jogtanácsos elmondotta, hogy Fayer Sándor 1923 májusában mé már foglalkozott a lemondás gondolatával de vezérigazgatói megbízatásá­ról forma szerint csupán augusztus 14-én mondott le. A lemondás közvet­len oka tudomása szerint az az összetűzés volt, amely Fayer Sándor és Szász Ernő között ment végbe. A dolognak a lényegéről nem tud semmit. A Fayer Sámdor lemondásáról egyébként a Magyar Olasz Bank helyiségében hi­vatalos jegyzőkönyvet is vettek fel. A tanú ezenkívül fcámutatt arra, ho& nincs arról tudomása, hogy a felperes Fayer Sándor részvényesi jogai gyakorlásában akadályozva lett volna. Elmondotta e7után azelnök kérdésé re, hogy a részvénytáírsas ág részvényeinek ötvenegy százaléka volt mégha ­tározott kezekben, 's pdig ennek az 51 %-ne.lz 25 percentje a Magyar Olasz Bank-é volt, a felperesé volt 13.9 percent, az alperesé padig 12.1 per­cent. A rószvénykomplexum töbhi 49 %-a szabad tőzsdei forgalomban állott A tanúkihallgatás tovább tart és előreláthatóan a mai napon még nem is jútt el befejezéséhes, Legalább erre vall, az elnöknek az az intézkedése, hogy a tanúként szintén beidézett Szász Ernő vezérigazgatót és Halmi igazgatót elbocsijtotta. A tárgyalást egyébként mind a felpe­res Fayer Sándor, mint pedig az alperes Fuchs Leó rendkívül nagy figye­lemmel kis érik.

Next

/
Thumbnails
Contents