Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1

1930-11-08 [048]

/A VÁROSI SZÍNHÁZ IGAZGATÓSÁGI ILESE. F o 1 y t a t á s 1./ Az ülésről a következő hivatalos közleményt adták ki: "A Városi Szinház üzemigazgatósága Csécsi Nagy Miklós •Inöklete alatt ülést tartott, amelyen a ^zinész Szövetség részé­ről Hegedüa Gyula, dr. Molnár Dezső és Rátkay Márton voltak jelen. Előadták • «^J£ a Városi Szinház személyzetének kívánságait, első­sorban azt a ;;i kérést, hogy a hátralékos illetményeket ré­szükre mielőbb folyósítsák. Ezután az üzemigazgatóság vizsgálat alá vette Sebestyén Géza igazgató bemutatott számadását az utolsó két hónapról, amelyből az igazgatóság u^** határozottan megállapította, hogy az egész bevételt tisztán és kizárólag az üzem céljaira fcr­ditotta az igazgató. Megállapította az igazgat°ság ülése azt is, hogy az utolsó két hónapban a személyzet fizetésére az igazgató által felvett kölcsönnel együtt i '132 ozer pengő lett kifizetve. Ezután hosszasan tárgy alti. az igazgatóság a kibonta­kozás m°dozataírói, és ezt a tanácskozást hétfőn délben folytat­ják. Az Igazgatóság ülésén különböző indítványok hangzottak ui el a Városi Szinház szanálásáak lehetőségeiről és többek között . szóba került egy nagyabb kölcsön esetleges fölvétele is. Az igaz­gatóság;, úlésey. fél Ij • kilenc után végződött. /MOT/D. ^ü/j HÍREK. IY) ---GÁRDONYI GEZA BALALÁNAJK ÉVFORDULÓJA A GÁRDONYI GÉZA IBODAL­I / /MI TÁRSASÁGBAN, AZ Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság szom­i (1:^ baton délután a Tanítók Háza dísztermében Gárdonyi Géza halálá­nak évfordulója alkalmából emlékünnepet rendezett. A Hiszekegy el­éneklése után Sin Q n Lajos a társaság elnöke mondott emlék­beszédet. Utána F ö 1 d e s Géza ünnepi beszédet tartott az el­hunyt nagy iróról, Sonkoly István hegodüszámokat adott elő, Cz. B a á n Jolán elszavalta "Gárdonyi szertenéz" eimü költeményt. A Magyar Állami A ltisztek Központi Dalárdájának éneke után kihir­dették a főváros Gárdonyi jutalomdijait. /MOT/Vr.

Next

/
Thumbnails
Contents