Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1

1930-11-08 [048]

A falu értelmisége azonisan, azt üzeni a magya* jegyző, 1 A ; utol só leheltéig ott éli a vártán és hiredeti t magyar népének a feltámaflás.".­... ', hangját. Szavai végén elhatározta a közgyűlés::, hogy innen is kéri a boko­revizicnak a kormányzati politika tengelyébe való helyezését. Bodnár Z qltán, a a 1 1 1 János, H é r y János, Takács Mihály felszólalása után az indítványt elfogadták, majd dr. Kis z e 1 y Pfil tett javaslatot a jegyzőknek a közrfégi közigazgatás élére való állításáról, amit a jegyzők a községi törvény reformjával 'apcsolatban kivannak elérni, JPörhénc z Sándor a jegyzői javasaim! földek érté­kelésének megváltoztatására tett indítványt. Hars ányi Béla javaslatában az ellen tiltakozfitt, hogy a jegyzőknek a falusi gazdaságid alakulatokban való müdködéséií miniszteri engedélyekhez kötötték, A jegyző-gyermekek nevelésére vonatkozólag Závorszky Zoltán nyújtott be indítványt, kérte hogy a kihágás és büntet és-pénznek 5^,-át ezeknek az intézményeknek a támogatására fordítsák, azt a jö^el^met pedig amit a jegyzők elvesztettek, az anyakönyvi dijak elvonásával for­dítsák uj ft .jegyzőgyermek nei^lő intézmények felállítására. A jegyző testületnek K i's z e 1 y Pál előadása után az az álláspontja a szegényügyre és a munkanélküliségre vonatkozó-lag, hogy a£ minden község o saját hatáskörében határozza meg. Keres ztes Albert az általános vasárnapi szeszti­lalom bevezetését kérte és a közgyűlés mindegyik indítványt elfogadta. Befejezésül bemutatták az egyesület zárszámadását és az l'Jől év költségvetési előirányzatát, majd a megjelentek a Vigadó " éttermében közebéden vettek részt. Az ebéden K o n c z János dr* mondott köszön­tőt a Kormányzóim , majd a pohárköszöntők sora következett , Felszólalt többek közt Hars ányi Zsolt a Színpadi Szerzők Egyesületének el­nöke is. Szavaiban rámutatott arra, hogy a magyar iró mostoha sorsán a jegyzők is segíteni igyekeznek és köszönetet mondott a jegyzőknek azért a munkájukért, amellyel a műkedvelői előadások után járó tiszteletflijaka': eljuttatják a magyar Írókhoz, A magyar jegyző - mondta Hars á ny i Za-.ülfe - ma már nem a falu pennája, hanem a falu eszö és • szive. Lelkes taps fogadta Hars n y i Zsolt szavait s az ebéd zeneszóval ért véget, amelynek kíséretében M u r g á c s Kálmán énekel­te el legújabb szerzeményű dalait, jegyző kollegái előtt ,/MOT/O . MEZŐGAZDASÁG. MEGBUKOTT AZ OROSZ GABONAEXPfRT TAJMPING ÉS A MAGYAR BAR 6MFIKIVITEL AZ jfftÉN MÁR 6A$-al növekedette Az ,orosz gabona dumpinget a tojás és a baromfi áron alóli árusítása előzte meg* Amikor Oroszországban hozzáfogtak a.z n ötéves gazdasági program" megvalósít ásóhoz,a napi sajtóban és a szaklapok­ban egyaránt megjelent az a hir, hogy az or; osz szovjet a tojás és a baromfi exporttal igyekszik legelőször konkurenciát támasztani az európai agrárailamoknak. Tényleg nagy mennyiségeket dobott a szovjet akkor piac­ra és nemcsak Magyarország ( exportpiacait igyekezett elhódítani ,haaenr Magyarországra is került orosz áru. **z a helyzet azonban nem tartott sokáig, mert az orosz baromfi és a tojás részben silány minősége, részben a túl­hajtott export következtében eltűnt az európai piacokról és ez a magyará­zata annak, hogy a magyar tojásexport az idei év első felében száz száza­lékos emelkedést mutat a tavalyival szemben, a baromfi export pedig ^3 %-B.I növekedett, A magyar árunak a Nyugaton nagy kolendőségé van és a fogyasztó piacok rdeklőiése egyre emelkedik s ez- az oka annak, h^gy a magyar barom­fitenyésztés irán"o*.. nemcsak a belföldön, hanem a külfö^ldön \3 egyre job­ban érdeklődnek, Épppen ezért ndgy a jelent őségé annak a nemzetközi baromfiklálIItáfijsák, amelyet a 'Jarcmfitenyésztfik Országos Egyesülete december 4-től 8ig rendez a budapesti tenyésgállatvásár telapen, A kiállitá^cn nemcsak a magyar baromfianyag legkiválóbb produkciói szerepe"; ^k. f hanem az a sok uj gép is bemutatásra kerül, amely a baromgitenyésztést ' könnyíti meg, /MOT/0é_

Next

/
Thumbnails
Contents