Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1
1930-11-07 [048]
/DETEKTIVULNEPS£G k KEREPüSI TEMETŐBEN. Folytatás 1./ Azután a Detektív Athlétlkai Club énekkara énekelte el a magyar Hiszekegyet, majd L a k y Lajos detektivfönök tartotta meg ünnepi beszédét, k detektivfönök méltatta a három martirhaiáit halt budapesti detektív felejthetetlen érdemeit s a detektivtestület kegyeletes ünnepének jelentőségét. Hösok voltak ök - úgymond - most halottak, legnagyobb javukat> az életüket áldozták a kötelességteljesitésnek. A d .tektivtestület és az egész magyar rendőrség mindenkor kegyelettel fogja megőrizni emléküket. Nemes Sándor de tektivf őf elügyelő, főcsoportvezető ünnepi beszéde következett ezután, majd I s s e k u t z Aurél államtitkár JU.^:v% helyezte el a belügyminisztérium^ koszorúit a síremlékeken. S z.ti laveczky Lajos dr. rendőrfőtanácsos, a budapesti rendőrség tisztikara koszorúit, V 1 d o s Elek h, főparancsnok a csapattisztika^fc koszorúit tette le, majd egymás után következtek a testűletek, küldöttségek és kartársak koszorúi. Az ünnepség a detektív club énekkarának énekével a Szózat hangjai mellott ért véget. A kivonult rendőrdlszszázad ezután diszmenetben elvonult a főkapitány és a vendégek előtt. /MOT/fe. EGYHÁZI HÍREK, KAAS ALBERT BARO PROFESSZOR ELŐADÁSA AZ EGYETEM ÉS AZ IFJÚSÁG VISZONYÁRp'L. Pénteken este, a Doáktéri leánykollégium disz termében, nagyszámú közönség előtt tartott előadásíK a a s Albert báró dr,, a közgazdaságtudományi egyetemi fakultás tanára, az egyetem és az ifjúság viszonyáról, A megjelentek soraiban voltak a többi között: Zelenka Lajos dr, Ítélőtáblai tanácselnök, evangélikus egyházkerületi felügyelő, Rásó Lajos dr. kormányfőtanácsos, az evangélikus egyetemes egyház ügyésze, Brosko G. Adolf főesperes, Böhm Dezső dr, leánykollégiumi igazgató, Wolf Lajos, egyházkerületi missziói lelkész és sokan mások. K a a s Albert báró dr. bevezető szavaiban meghatottan emlékezett meg vitéz Kendá>Kirchknopf Gusztáv dr.-ról az Országos Luther Szövetség igazgatójáról, majd rátért térgyára. Az egyetem és az ifjúság viszonya egy mindig élő kulturprobléma, mondotta, az ország vezető intelligenciájának sorozása és kiképzése, s mint ilyen, nem közömbös a társadalom szempontjából se. Mozgósítás ez a mindenkori nemzeti érdek szolgálatában és felkészülés a napi élet küzdelmeire is. Ma is hirdetjük a tanszabadság elvét, folytatta Kaas báró, de akkor az ideális megoldás az volna, ha a világnézetek szólalnának me g, párhuzamos tanszékeken. Viszont az is kétségtelen, hogy ha ez megvolna, akkor zavarokhoz vezetne, mert ket különböző dolog az ogyetom és a vizsga, -a diploma és a tudomány. A vizsga sajnos sokszor pontot tosz a tudományra, hiv az élet. Nagyoöb ma a kényszerítő ereje a diplomakeresés vágyának. A katedra nem oldhatja meg az egyetem és PZ i£juség kapcsolatát, az ifjúságnak koresnie kell a professzort, a professzornak az ifjúságot, de mindezt csak az egyetem levegőjében találhatjuk meg. Nagyon helyes az angol egyetemi rendszer, nincs meg a tanszabadság ugyan, azonban együtt él a tanár a hallgatóval, rósztvesz még sportjában is, szorosabb viszony alakulhat ki a két tényező között. A külföldi egyetemek sportszerűsége nem rekordokra törekszik, hanem önfegyelmezéshez, korrektséghez, ^komolysághoz szoktatja az Ifjúságot, k magyar bajtársi szövetségek életébe is az hozhat,majd bizonyos megállapodottságot újból, ha tapasztalt, higgadt vezetők szava válik benne döntővé. Az előadást vitéz Kendoh Gusztáv alelnök köszönte meg./MOT/F,