Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-31 [047]
/Tisza István emlékünnep. Folytatás 2,/ - Többször mondta azt, hogy 6 a jogkiterjesztós túlzásait alapjában nem a néptől félti, legkevésbé a be csületos, tekintély tisztelő, komoly magyar néptől, hanem félti a hitt, felelőtlen jelszavaktól megrontott értelmiség túlkapásaitól, a garázda félműveltség demagóg izgatásaitól, melyek, ha szabad utat nyernek, a nép lelkületét is végzetesen megmérgezhetik. Hogy mennyire igaza volt, azt az októberi katasztrófa igazolja, mely az országra rászakadt, s melynek Tisza István is áldozatul esetto Ehhoz a nemzetközi kalózlázadáshoz semmi közo a becsületes magyar népnek, ezt a pusztító áradatot az a végzetes ólom hozta reánk, melytől Tisza István okkal féltette az országotc Ezen a szomorú napon az összeomlás gyászos emléknapján óva intjük és figyelmeztetjük a magyar népet, nehogy ismét a kalandorok, a felforgatók hálójába kerüljön. Minden okunk megvan arra,hogy résen legyünk, midőn azt látjuk, hogy a felforgató szellem ma is él, s rombolás vészmadarai ismét feltűnnek a láthatáron, - Mi azokat az eszméket, melye kot Tisza István hirdetett valljuk ma is, s ha számolva a haladás törvényeivel, tágítunk is azokon a megszorításokon, melyokot ő annakidején okszorünn szükségesnek tartott, a célt, az irányt követjük, mert az a meggyőződésünk, hogy ez ma is életbevágó' érdeke az országnak, A szabadelvű korszak nemzetfontartó hivatottságára, munkájának eredményeire joggal hivatkozhatunk, azt azok r z orőforrások is' igazolják, amelyekkel munkánk kifejtésében ma ia rendelkezünk,, „ Szabad verseny a munkában és a tehetségek kifejtésébon, belső ogység az erők együttműködésében, társadalmi ós folekezti téren egy arán oz volt Tisza István rendszerének alapja 6 Tisza István csak a nemzethüség és a közmorál törvényeit tartotta kötelezőnek, egyébként semmi jogos erőkifejtésnek gátat nem vetette Hoggal kérdezhetjük, hogy lohet-e ennél céltudatosabb, időszerűbb programmot és irányzatot elképzelni ma is. Mi a Tisza-kultusz és Tisza István oszméjeinok a diadalát egy erős, i tisztult, polgári közszellem megvalósulásától várjuk és Tisza iráhyz a tana kupolás ára az egész küzdő, dolgozó társadalmat egy közös táborba hívjuk, MDá hatalomtól és mindazoktól, akik az ország sorsát ma felelősség mellett- intézik, példaadást követelünk, nemcsak a munka hivatottságában, hanem a közéleti erkölcsök tlsztaságában is. Ez ma a legfőbb erőssége, biztosítéka annak, hogy az ezer gonddal, hajjal küzdő társadalmat a lolki egyensúlyvesztéstől a gyanakvás én bizalmatlanságit lankásztó befolyásától megmentsük. - k magyarság életkérdése, hogy megértse ós kövesse Tisza Istvánt* Azok, akik Tisza István erényeinek és igazságainak tisztító, nono. ••tó hatását a magyar lélektől megtagadják, csak a "lemomdást, megsemmisülést hirdetik. Ennek a nemzetnek, ha. boldogulni akar, meg koll szívlelni Széchenyi tanitását, aki a munka hazafiságot, a száj hazafis ágával élesen szembeállította, Széchenyi alkotó lánglelko, Deák bölcs önmérséklete és Tisza István önfeláldozása megmutatja, az utat, amely a jövő igóretf öld jóhoz vozoj. Beszédét igy fejezte be; • Mi hitünket a -magyar igazság kősziklájára építjük, ós ebben a hitünkben megerősödve valljuk; azt ; hogy abban a nagy sorsdöntő harcban, mely a magyarságra vár, Tisza István vértanúi lelke győzni fog,/ /Folytatása következik./ ' 1