Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-29 [047]
Kézirat. fyÖ, Első kiadás.Budapest, 1930. október 29, ' XII. évfolyam, 246. szátn.{ % H I P E K' i 'I* MEGHALT AZ,ÚJPESTI MENT OS GYE SÜLÉT IG.-xZGÁTOFÖORVOSA. Súlyos csapás érte.. az v újpesti Önkéntes Mentőogyesületet, dr. 0 s z m a n n Mór igazgatófőorvos ma reggel fél 5 órakor 67 esztendős korában tüdőgyulladásban váratlanul elhunyt. Dr. Osz^ann 18 esztendeje volt igazgatófőorvosa az újpesti : mentőknek, ^lturista munkálkodását fiatalos hévvel ós a legnagyobb kitartás* sal végezte, A százezer lakosú gyárvárosban fennakadás nélkül végezte nemes misszióját a mentő jgyesü let, amelyet igazgatófőorvosa a Budapesti MentŐegyesületc után az ország második legmodernebb mentőállomásává fejlesztett. Legönfeláldozóbb munkásságát az Újpestet sújtó árviz idején fejtette ki ós neve azóta a legnagyobb népszerűségnek örvendett a lakosság körében. Az elhunytat Újpest városa a maga halottjának tekinti ós temetéséről gondoskodik, /MCT/B, : t|Wíéár^ , . * I A SZENT ISTVAN AKADÉMIA október 31.-én, pénteken délután 5 órakor gróf A p P c n y i Albert elnökletével a Szent István Társulat kistermében együttes ülést tart. N égyessy László másodelnök . ." « ' megemlékezik I. Ferenc József születésének századik évfordulójáról. Az ülésen eIparántálják Babura Lászlót, Kiss Jánost, Riegler Gusztávot és dr. Vass Józsefet. Foglalkoznak a magyar protestáns irodalmi társulatnak a szerkesztőségben történt változásról szóló közlésével ós kiadják az időközben megválasztott tagoknak az oklevelet. /MOT/B. • ' . i SOFFÖRTANFOLXAM. Állami gépjárművezető tanfolyam nyílik meg a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet keretében november 10.-én, este 7 órakor az intézet Budapest VIII. József-körút 6, számú helyiségében. Boiratás naponta délelőtt 9-től l-ig, kedd ós pénteken délután 5-6-lg. az igazgatósági irodában ./MOT/B , ---TlSZn ISTVÁN EMLÉKÜNNEP. A Tisza Tstván Társaskör és a Tisza István Emlékbizottság rendezésében október 31.-én, pénteken este 6 órakor Tisza István mártírhalálának évfordulóján a társaskör Dorottya-utca 14, szám alatt lévő dísztermében tartják meg a TÍ3za István emlékünnepélyt. Az ünnepélyre árpolitikai és társadalmi élet legkiváhb reprezentánsai jelntették be részvételüket, köztük József és József Ferenc királyi hercegek is. Az ország minden részéből a különböző megyék és törvényhatóságok vezetői közül is sokan jelentették be megjelenésüket. Különös jelentőséget nyer a pénteki emlékünnepély azáltal is, hogy ezzel egyben a Tisza István Társaskör uj helyisegeit is avatják fel a régi Szabadelvű Fárti helyiségekben ós adják át újból a Tisza István Társaskör rendelkezésére. A Tisza emlékbeszéflet H o r a n s zky Lajos volt országgyűlési képviselő, a társaskör igazgatója tartja, ezt megelőzően Berzeviczy Albert v.b.t.t. elnöki bevezetőbe szedet mond. /MOT/B. f