Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-28 [047]
KERESZTÉNYSZOCIALISTA MUNKASGYÜLES A FERENCVÁROSBAN. Jólsikerült gyűlést tartott kedden este 6 órakor a külső Soroksári-ut és környékének munkássága, a Zsin-féle vendéglő nagytermében, amelyet teljesen megtöltött a nagyszámú hallgatóság, A gyűlés szónokai S z é k e 1 y János bizottsági tag és M ovik Zsigmond főtitkár voltak, akiknek beszédei után a munk'sság kimondotta, hogy a keresztény városházáért folytatott harcban legteljesebb odaadással fog részt venni, /MOT/B. FŐVÁROS, A KÖLTESGVETÉS VITÁJA A TÖRVÉNYHATÓSÁGI TANÁCSBAN folyfcatás. A városépítési fejezet elfogadása ufeéxii a taitácsülés a költésg^crtés IV. foj zetét, a közjogi és kegyúri szolgáltatások csoportját vette tárgyalás alá. F e y e r K''ároly a felekezeti segélyek teljes törlését" kívánta, ugyancal törléseket kívánt a katonai kiadásoknál is. A kegyúri kiadásoknál, ha azokat nem törlik egészen legalább ugy redukálják, hogy hagyják el a kötelezettségeken tul menő tételeket, A törlések révén előálló megtakarításokat heg-ználják fel az uj £(ókU3kórház építéséhez.. S z e n 1 y Károly tanácsnok felvilágosításai után a tarKíSülés ezt a költésgvetésI fejezetet i3 elfogadta, az indítványaikat pedíg kiadta a polgármesternek. Behatóbb eszmecsere volt a költéégvetés V -ik fejezeténél, amely a közgazdasági és közlekedési budgetet tartalmazza. Itt B e c s e y An, tal volt az első felszólaló, aki a közraktárok tisztázatlan kérdésének rendezését sürgette. A főváros érdeke, hogy a ma fennálló állapotmrV változtasson. Szólott az árumintavasátokról is. A vásárok mai formáját nem tartja helyesnek és kielégítőnek. Állandó áruforgalmi központot kell létesíteni- A városliget elfoglalását a tavaszi vásárok coljára, a mostani helyiségek kibővítésével nem szabad f lytatni, hanem az uj kikötő mellett A kiállítások céljára már korábban megvásárolt területen sürgősen meg kell építeni az á llaüriió kiállítási telepéé. B e c s e y Antal ezután vázolta azokat a nagy nemzetgyazdasági előny őket, amit Budaposí? és •Magyarország számára a keleti kereskevelm nálunk való összpontosítása jelentene az állandó kiállítás és a nemzetközi kikötő helyes kooperáaáffcá folytén* Ezután arról beszélt, hegy a közterületek használatából származó bevételeket helytelenül csökkentették, a közterületek használatokért méltányos dijakat kell megállapítani, ezek ne legyenek tul magasak, de a város nem is ajándékozhat, A ferencvárosi kikötő ügyivel foglalkozott részletese') bespÉdcs . -'-rcrx:. további során, A fővárosi helyi kikötft ügyét összhang^ IjL ha kell hozni az állami kiköfcű ügyével./Jelentéktelen részletkérdéao-keisn. V & vitatkozzanak, hanem a nagy koncepciót "%arsák szem előtt, állapítsák . meg az együttműködés formáit és lehetrőségéit, osszák meg az állami és a fővárosi kikötő közötti terepit és dolgozzák ki az állam a főváros és az érdekeltségek együttesen azt á nagy hasznosítási pregramofc, amire »a kikötő teljes joggal számithat. Külföldön is városi kézben vafcna k a kikötők. Foglalkozott a viziutak nagy jelentőségével - és hangsúlyozta, hogy a télen -» Budapestnek milyen óriási eshetőségei vannak. Beszélt a komphaj őzás tervezet megvalósításának beláthatatlan jelentőségéről, rámutatva arra, hogy e réven W^jöWft ?o#-al olcsóbban szállíthatnánk a fővárosba a távol Kelet termékeit és terményeit, mint bármely más állam kereskedSjJJPh• Indítványozza a kereskedelmi krrmány a főváros ós az érdekeltségek bevonásával mindézekrfii a kérdésekről megfelelő program készüljön ós mielőbb /. hozzák szőnyegre a kikötők ha3znossitásról szóló elŐterjesz tésit is* /folytatása következik^ j