Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-27 [047]
—-KONGRESSZUST TARTOTT BUDAPESTEN t\ NEMZETEK SZÖVETSÉGÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZETE. A Nemzetek Szövetségének eglszségügyi szervezete meghívást kapott a magyar kormánytél, hogy a falvak egészségével foglalkozó albizottsága első kongresszusát Budapesten tar tsa meg abból az alkalomból, hogy az Állami Ápolónő és Védőnőképző Intézetet és az £&mm Orvosok Házát ma adták át rendeltetésének. Délután fél 5 órakor nyitotta meg a konferenciát dr. W. Chodzko elnök, Lengyelország volt egészségügyi minisztere. Beszédében megköszönte a magyar kormánynak ós a Közegészségügyi Intézetnek vendégszereteftét és nagy vonásokban Ismertette a konferencia célját, moly elsősorban a falvak eg szségügyének problémáit fogja tárgyalni. Az elnöki megnyitó utón dr. S c h o 1 t z Kornél államtitkár üdvözölte a megjelent külföldi előkelőségeket és köszönetet mondott a Nemzetek Szövetségének, hogy az első ilyen tárgyú konferenciának színhelyéül Budapestet választotta. Ezután újra dr. W. Chodzko elnök emelkedett szólásra és felolvasta az Országos Stefánia Szövetség meghívólevelét, melyben a konferencia tagjai a Stefánia Szövetség központi szákházának megtekintésére kéri fol, A meghívást egyhangúlag elfogadták és elhatározták, hogy kedden délután fél hét órakor i-nogjelennek a Stefánia Szövetség Vas.ut^al székházában. Dr-, J o h a n n Béla, mint házigazda üdvözölte a megjelenteket és ezután "Egészségügyi Központok'' /"Egészség Házak"/ gondolata Magyarországon "elmen tartott előadást. A nagy érdeklődéssel hallgatott előadást általános vita követte, mely a késő esti órákig tartott, A kongresszuson megjelent külföldi tudósok: Dr. W, Chodz;.iko elnök, Lengyelország volt egészségügyi minisztere, Dr, F, G. Boudroau a Népszövetség egészsógügyi osztályának igazgató helyettese /Genf/, Dr. A.K. Gaál az Egészségügyi O s2 tály titkára /Genf/, Qr. Tsefang Huang az egészé gügyi osztály titkára /Genf/, . v i'**.-;- Otá&M dr. Martin Kaoptezak /Varsó/, dr. King a közegészségügyi osztály főnöke /Nanking/, dr. Andrijd Stampar /Belgrád/, dr, Gustav Seiffert /München/, dr. Tuntler /Gronningen,HcILandiá/, dr. Hynek Pele /Prága/, dr. Jaques Parisét /Nancy/, dr. Metz /HolbackA Dr. Milivoy Rankov /Skopljo/, Mr. Petrik /Zágráb/, Mr. Wright /Athén/, dr. Franoisko Ruiz Moroto /Caceres Spanyolország/, dr. Johann Béla /Budapest/. A Nemzetek Szövetsége meghívta erre a konferenciára dr. Scholtz Kornél államtitkárt, dr. Bókay János professzort ós mint szakértőt Steller Mária védőoot. 28.-ón kedden délelőtt 9 órakor a kongresszus tagjai az Orságos Közegészségügyi Intézetet tekintik meg - délelőtt 10 órakor a konferencia folytatódik, fél 2-kor Budapest Székesfóvár os ad a vendégek tiszteletére ebédet, akik délután 4 órakor a Népegészségügyi Muzeumot tekintik meg, ahol délután 5 órakor propaganda filmeket is bemutatnak^ 29.-én szerdán a kongresszus tagjai részt vesznek a gödöllöi"Egészség H^za"megnyitásán, fel 12-kor a vácszentlászlói,Egészség Héza"megnyitásán, délután fél 5 órakor a konferencia folytatódik, este fél 9 órakor a népjóléti miniszter ad vacsorát tiszteletkükre a Hungária Szállóban,, Október^őO,-ón csütörtökön délelőtt 10 órakor folytatódik a konferencia, délután a várost tekintik meg a kongresszus tagjai és a kongresszust délután fél 5-kor folytat/ák, /MOT/W. —A MAGYAR KÜLÜGYI •TÁRSASÁG, csütörtökön délután 6 órakor a társaság tanácstermében/országháza JTl kapu / ülést tart, melyen V é g h J enő "Lengyelország közgazdasági viszonyai" cimen tart előadást, /MOT/fe. MUNKASBALEESET, Efcte 7 órakor a VIkerület Kassai-utoa 2? satámu haz előtt S.^z a b ó Ferenc 45 éves m«y-ÍCÍXSXAXÍ, csatornajavitó*, munkás munka közben összeesett. Belső sérülésekkel szállították a mentők a Kun-utcai kór' házba, /MOT/R.