Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-27 [047]
—k NEGYEDIK FINN-UGOR KÖZMŰVELŐDÉSI KONGRESSZUS. Tartu /Dorpat/-ból jelentik; A Dorpati Magyar Tudományos Intézethez Helsinkiből érkezett híradás szerint a IV. Finnugor Közművelődési Kongresszust 1931. június 16., 17. és 18. napjain fogják a finn fővárosban megtartani, A kongresszus munkatervét a finnek már kidolgozták ós a napokban széjjelküldik. A közönség kifárasztásónak,elkerülése végett ugy határoztak, hogy mindhárom testvérorszégból «sak háromelőadást tűznek ki a kongresszus napirendjére, a fősúlyt kiállítások és közös ünnepélyek rendezésére helyzik. A kongresszus első napjának reggelén ünnepi istentisztelet lesz az evangélikus Miklós-székesegyházban, utána a kongresszus ünnepélyer megnyitása a Nemzeti Színházban. Ebéd után tartják -z első előadóülést és a szakosztályi üléseket a^régi egyetemi diákházban. E c te a mozikban Finn-, Észt-; és Magyarországot érintő filmeket mutatnak be. A kongresszus második napjának •-.ólolóttjén lesz a második előadóülés, majd a muzeumokat, kiállításokat, tárlatokat nézik meg. Este koncerteken és színielőadásokon vesznek részt. A harmadik nap Ismét előadóüléssel kezdődik, majd a nap közepén nagy testvériségi ünnepéylt rendeznek Helsinki pompás tengerparti park jóban, Kaivopuis tobara í.ste záróünnepélyt tartanak a Nemzoti Színházban és ünnepi vacsorát rendeznek, A kongresszusi szakosztályok közül körülbelül a következők működnek: tanügyi, szabadoktatásügyi, népegészségügyi, orvosi, irodalom-művészeti, vallási, mezőgazdasági, szövetkezeti, testvériségi, egyetemi ifjúsági stb, Á kongresszus résztvevői jelen lehetnek a nagy finn dalosünnepélyeken, amelyeket ebben az év bon közvetlenül a kongresszusi napok után Június 19, 20 és 21,-én rendeznek. —-A CIVIUOGASZOK VITATARSASAGA október 30.-án, csütörtökön délután fél 7 órakor az Ügyvédi Kör helyiségében /V. Szemere-utca 10./ vitaülést tart, amelyen ifj. dr. Szigeti László;- a nem vagyoni érdekek védelméről tart előadást. /MOT/3. —-BLÖADAS NANSENRÖLr A Magy. Kir. Honvédtisztek 0r3z. Tudományos és Kaszinóe^yesületének és a Magyar Földrajzi Társaságnak október 28.-án, kedd oste fél 6 órakor a Tiszti Kaszinó dísztermében /IV, Váci-utca 38.11, emelet/ tartandó együttes estélyen dr. Kéz Andor ad elő Nansenről, a közelmúltban olhunyt kiváló sarkkutatóróL, Az előadást vetített képek klsórlk,/MOT/B, BAJTÁRSI TALÁLKOZÓ. A volt 69-es Hindenburg gy.e. Budapesten tartózkodó tisztjei, tisztjelöltjel és önkéntesei november 8.-án este fél 9 órakor a Szent Gellért-szállóban bajtársi talákozót tartanak, /MOT/B, KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HÍREK. —A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PÁRT TÖRÖKÖRI PÁRTSZERVEZETÉNEK október 20.-án, kedden este fél 7 órakor a férfiválasztmánya és október 20.-én, szerdán este fél 7 órakor a női választmánya tart üléstr/M0T/B, HÍREK. — 496 MUNKAHELY, 6335 MUNKAKERESÖ. A m. kir. állami munkaközvetítő hivatalnak a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentése szerint október 22 ,-ón a budapesti és 7 vidéki hatósági munkaközvetítő férfi és nőmunkások részére 216 tanoncok részéee 280, összesen tehát 496 munkahelyet, tovább á 6292 férfi és nőmunkakerosőt, 43 tanoncot, mindössze 6335 munkakeresot tartott nyilván. 100 munkahelyre 1277 munkakereső jutott. /MOT/B. ^