Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-23 [047]

MESTER JANOS BEVALLOTTÁ A RENDÖRSÉGEN, HOGY 0 GYILKOLTA MEG SOLTÉSZ KA­ROLYNÉT. Az Auguszta-telepi gyilkosság ügyében ma délután döntő fordulat következett bo, amennyiben a gyanúsított Mester János 24 éves szolgalegény bevallotta, hogy a gyilkosságot 6 követte el. Mester Jénos 24 éves, kolozsvár származású, aki vallomásában elmondotta, hogy három hónappal ezelőtt a megszá lott területről, ahol mint román csendőr teljesített szolgálatot, azért szö­kött cl, mert ' . , anyja temetésére nem kapott szabadságot. Három hónapja él Magyarországon, 16 éves húgát és 14 éves öccsét hagyta Kolozsváron, akik hi­hetetlen nélkülözésekről irtak leveleikben, A rendőrség a nyomohás során mo ls találta Mester testvéreinek augusztus 17-iki Kolozsvárról kelt levelét,mel bon a testvérok kérik öt, hogy segítsen rajtuk. Amint Mester vallomása során elmondotta, ez a gondolat ^foglalkoztat ta állandóan, az bujtogatta, hogy hon nan szerezzen pénzt. E zo lőtt 8-10 nappal jutott eszébe a pénzes kazetta,moly Soltésznó szob .jában állt, s akkor már elhatározta, hogy egyik este zárás utá bemegy a szobába, kihozza a kazettát, kinyitja és kiszedi belőle a pénstc Előre elkészített : /vastag vasdtórból egy álkulcsot arra az osotro, ha vé­letlenül zárva taláiltta Soltészné ajtaját, aki/egyébként mindig nyitva szokta hagyni . „ „ • j t. Amikor kodden este fél kettőkor Mayer a kaszinó koros marosa szokás szerint hálófülkéjo ajtaját rázárta, akkor fogamzott meg agyába a gondolat, hogy bemegy Soltészné szobájába, Soltészné már tiz órakor nyugov: ra tért. Elhatárolása nyomán azt a külső rlglit, mellyel saját szobája ajta; volt lezárva, kifeszítette, majd átment Soltészné szobájába. Itt felgyújtotta a villanyt, s kifelé húzta a ládát, hogy azt a folyosóra vigye, A vasláda zö gósóre Soltésznó felriadt, azonban nem szólt semmit. Mester abbeli félelmébe: hogy az asszony elárulja, megfojtotta. Mintegy tiz percig tartott az a halál. szorítás, amellyel áldozatát megölte, s mint mondotta addig szorította, amíg > .~.\x- &ASJS.XA.Z szeme al^a megfeketedett és szája habos lott, s mint*­hogy még hörgött, a szobában lévő ruhaszáritó kötél egy darabjával megzsine­golte. Ezután kiment a hátsó udvarba, behatolt a szlnV'-zfeoíjombo . s ki­nyitotta az átjáró ajtót, hogy a hullát odavihesse, majd visszatért a szobába a holttestet ülóbo vette, s ugy vitte arra a helyre, ahol elrejteni .a ter­vezte. Amint előadta, a színpadi sülyeszton át eresztette le a hullát a padi' alá, majd gyufát gyújtott, s ö maga is leereszkedett a színpad alá és a hullt egészen a súgóikig tolta előre. Még egyszer visszament az asszony ruháiért hogy azt a látszatot keltse, mintha az asszony elszökött volna. Azután lecsa ta a sülyesztő fedelét, belülről becsukta a színházterem ajtaját, egy ablakca át mászott kl, s azután visszatért az asszony szobájába, ahol felfeszítette a kasszát, melybon két zacskó aprópénz volt ós egy pénztárcában néhány bank­jegy. De kinyitotta az asszony szekrényét is,& ott talált retiküljéből kivette a pénzt, ezután leoltotta a villanyt ós átment a söntésbe, ahol egy doboz Mirjam cigarettát emelt ki a szekrényből, a jégszekrényből pedig két üveg sör vett ki, amit felbontott. Cigarettája fényénél két poharat félig megtöltött sörrel, a többi sört pedig kiöntötte, mert Sjha nem ivott szeszes italt. Mind ezzel azt a látszatot akarta kelteni, mintha a helyszínen ketten jártak volna Ezután a pénzt elrejtette, az utcára vezető ajtót álkulccsal kinyitotta, s a kertajtót is kiemelte, Végül visszatért szobájába, magára csukta az ajtót, el aludt, s amint vallotta mindaddig aludt, mig reggel hat órakor Mayer fel nem ébresztette. /MOT/H. TUDOMÁNY . JUBILÁRIS KÖZGYŰLÉST TARTOTT A MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASnG DIDAKTIKAI SZÁK OSZTnLYA: A Magyar Földrajzi Társaság tiz óv előtt alakította mog didaktikai osztályát a földrajzpedagogusok szolgálatára. A megalakulásnak tízéves évfor­dulója a rendes évi közgyűlést jubiláris üléssé avatta. A közgyűlésen Dr, Varg. György szakfelügyelő elnökölt, aki visszapillantott a szakosztály tiz éves mu jara és rámutatott a földrajz értékére, annak nemzetnevelő hatására és mindaz meliyeit tiz ev alatt a szakosztály a földrajztudomány érdekében tett.Ezután Erodi pálmán dr. főigazgató méltatta az elnök érdemeit, akit egyébként a kö­vetkező ciklusra ismét elnökké választottak. Alelnök Bodnár Lajos,titkár Báto. £41 .pénztáros Vargha Margit lett.AZ elnöklő Varhha György ajánlására tisztel, ti taggá választották Korniss Gyula_államtitkárt; /M0T/E7 i • 1

Next

/
Thumbnails
Contents