Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-22 [047]
hogy a kfcrvasuti vonal személyforgalomra nem alkalmas. Ezzel szemben kénytelen kijelenteni, hogy igenis megfelelő, mert hiszen Ferenc József és Vilmos császár mindig arra közlekedtek és gyorsvonatot Is vezettek ezen a vonalon.. Ha pedig ez igy van, akkor a szakértők tudatosan félrevezették a törvényhatóságot. /Buzáth alpolgármester rendreutasította a szónokot,/ Azt is mondották - folytatta - hogy 0 km-el hosszabbítja meg a körvasuti megoldás a vonalat, ez sem áll, mert sokkal kisebb különbségről van szó. Szégyene legne a tőrvényhatóságnak, hogy egy fejlődő városrészt halálraitél és valósággal lemetszi az anyaváros testéről, A körvasút! megoldással ugyanúgy kínálkoznék munkaalkalom, mint a töltéses megoldásnál, sőt ez a munkaalkalom még hatalmasabb méretű lenne, Azt az indítványt terjesztette elő, vegyék le a kérdést a napirendről és a végleges megoldás érdekében küldjenek ki 9 tagu pártközi bizottságot, amely alaposan vitassa meg a város érdekeinek ia megfelelő megoldást és tegyen uj javaslatokat, mert ennek a javaslatnak elfogadása a székesfőváros törvényhatóságának örök szégyene maradna. Kerekes Ödön is megállapította', hogy a tervezett megoldás el nem fogadható és éppen ezért azt indítványozta, hogyha másképpen nem lehet segíteni a bajon, akkor minden egyes utcakereszteződésnél a pálya fglött áthidalásokat csináljanak* H a n n Arnold szerint a halálsorompók ilyetén megszünteté se azt eredményezné, hogy a főváros egy fejlődésre hivatott részét megöl** nék és felállítanák a gazdasági élet halálsorompóit,. Csatlakozik Magyar Miklós indítványához,, .. Hegedűs József hosszan fejtegette a kereskedelmi minisztérium által tervezett megoldás tarthatatlan vdtát ós kijelentette, hogy demagógiának bélyegzi/begyesek a domokratapártnak azt az álláspontját, hogy munkaalkalmakat nem lehet akármilyen áron teremteni, holott minden városatyának, akit a polgárság bizalma azért küldött be a törvényhatóságba, hogy saját órdekelt szolgálja, egyéb álláspontja nem is lehet, mint az, hogy az.adózó polgárság filléreit csak hasznos és célravezető beruházásokra használja fel, Nyolo és félmillió pengőbe kerülne a tervezett megoldás, ez az összeg azonban teljes egészében kidoboto pénz lenne és ezenfelül nem Is lehót megkezdeni a t¥ltésépités munkálatait a tavasz beállta előtt, tehát a tél nyomorán semmxt sem enyhítene. A körvasút! átvezetés a duplájába kerül ennek az összegnek, azonban mégis olcsóbb emennél, mert egyszer s mindenkorra megoídané azokat a közlekedési problémákat, amelyeket a város fejlődése szükségszerűen magával hoz. De ezenfelül a körvasút! áthelyozés T munkálatait azonnal meg lehet kezdeni és' kétannyi embernek, kétszer annyi ideig lehet mindennapi kenyerét biztosítani. Figyelmezteti a törvényhatóság mindon egyes tagját, hogy mindannyian egyénenként is felelősek azért, hogy cselekedeteikkel a főváros polgárságának érdekeit szolgálják, tehát int mindönkit, hogy kényszermegoldásokba bocsátkozzék helo, amelyek csak időleges ós részleges javulást eredményeznének az egyik téren, mig a másik téren a mainál is rosszabb helyzetet eredményeznének, kz elnöki széket dr. Ripka Ferenc főpolgármester foglalta el, W e i 1 e r Ermő bizottsági tag tiltakozott a minisztérium diktatórikus intézkedése ellen és szintén a körvasút! megoldást sürgette. A következő szónok B r ó d y Ernő dr. volt. Beszéde elején azt kifogásolta, hogy a város műszaki intézményeinek egyetlen szavuk sinos ebben a kérdésben., A műszaki tanáosnokok semmiféle szakvéleménnyel, javaslattal nem jöttek, csak a főváros finánca a pénzügyi tanácsnok foglalkozik az üggyel, Helytoleniti ezt, majd arra mutat rá, hogy ebben a régóta húzódó kérdésben * ..a múltban tartott több ankénton minden párt egyértelműen a körvasút! megoldásra gondolt. És most egyszerre azt tapasztalja, hogy különböző nagyurak rendelkeznek a város terhére, a város polgárságának' zsebéb£jl, k törvényhatósági tanács ülésén sem fogadták el a felemeiésos tervezetet, hanem a polgármester és a főpolgármester abban a feltevésben kérto a minisztériumot szakértőinek kiküldésére, hogy a miniszter a főváros érdekében való jobb megoldást feltótlenül honorálni fogja. Megettek a szakértők és bár non tul nagy meggyőzéssel beszéltek, mégis az lett a dolog vége,hogy másodlagos helyre szorult a közérdek ós őözinte egyedül maradt a körvasút! megoldással*, *t) /Folyt„köv,/