Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-21 [047]

A KANSZ ULESE. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzoti Szövctségo kedden délután országos nagy választmányai ülést tartott, amelyon a vidéki és buda­pesti érdekképviseletek igen nagy számban jelentek meg c Kosinszky Viktor ny.. miniszteri tanács társelnök elnöki bejelentésében közölte, hogy a KANSZ elnökségének és egyes országgyűlési képviselőknek közbenjárására a kormány elállott attól a szándékától, hjgy a közszolgálati alkalmazottak *' X illet­ményeit leszállítsa, Javorniozky Jenó dr. Igazságügyi főtanácsos, vezórtitkár beszámolt a kormányzat Illetékes tényezőivel és a pénzügyminisz­t'áTHfolytátott tárgyalásokról a fizetésnek bármely formában tervezett csök­kontése ellen. Az egész közt is ztvisolőtársadalcmtól támogatott küzdelemnek . volt az eredménye, hogy a KANSZ a fizetéscsökkentés veszedelmét el tudta hárítani. Indítványára Homonnay Tivadar képvis -lőnek, a magyar sajtó nak és mindazoknak, akik a Kansz vezetőségét nehéz küzdelmében támogatták, a gyűlés meleg köszönetet szavazott,, A vezértitkár megállapítása szerint a köztisztviselők a közterhekben a közszolgáiét ellátása által már amúgy is resztvesznek és enné - fogva a létfentartashoz alig elégséges illetmény mel­lett még koreseti adóval sem terhelhetők, annál kevó. sbbé lehet őket kereset adópótlékkal * ' . Ix sújtani, «• mellőzhető kiküldőtésoket meg kell szün­tetni, de a mellőzhetetlen kiszállásoknál a napidi jmértékét nem lehet lesz ál litani, A kivétoles és különleges segélyezést mog kell akadályozni, viszont az állami költségvetésben előirányzott segélyek összegét fonn kell tartani sót azt megfő 18 összegben az összes közszolgálati alkalmazottak részére elő kellene irányozni és azt az osztó igazság alapján a valóban szüBSölködök.-ístafe kell juttatni. Szükséges, hogy az álláshalmozások és az összes mellőz­hető kiadások szűnjenek meg, az államháztartás cgé3z területén érvényesüljön az okszerű takarékosság és az igy elért megtakarítás révén lehetséges lesz a tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottak helyzetén a többi társadalmi osztályok megterhelése nélkül sogitonio A gyűlés állást foglalt a kereseti adó pótlékolás, valamint a kiküldetési napidíj csökkentése ellen­A vita során Arat ó Gyula ny e h 0 államtitkár, dr 0 Konkoly-Thcg Gyula miniszteri tanácsos, dr, S z 1 t á s Jenő és dr. Kává ssy Béla miniszt ri osztálytanácsosok, Béke ssy Rezső MAV hivatalnok, Nagy Árpád államtitkár, P r i k k e 1 József délivasuti hivatalnok, dr. K ö v e s y Ferenc főiskolai tanár /Sopron/, P o s c $g Ernő árvaszéki ülnök /Győr/ Csornátony Aladár miniszteri tanácsos, p nz ügy Igazgat ó /Balassa­gyarmat/, Szabó Sándor és "* xWallondumsz János al­tisztek továbbá Nagy Jenő irodafőti p zt, és mások felszólalása után a választ mány köszönetét (< fejezte ki az elnökségnek a fáradhatatlan eredményes munkája ért, majd az időszerű kérdések tárgyalása során örömmel vette tudomásul a gyűlés azt, hogy P u k y Endre az országgyűlés képviselőházának alelnöko készségét jelentette ki a KANSZ országos elnöki tiszteégének vállalására, /MOT/B . A MüGYXR LENGYEL EGYESI LET WORONIECZKY MICISZLÁV EMLÉKÜNNEPE 0 A ""agyar Lengyel Egyesület tognpp hétfőn délután fél § órakor előkelő közönség vjo­lenlétében kegyeletes ünnepélyt rondezott Woroniec zky Micisz­láv herceg, 48*h$hvédezredos véi?tanulhalálának 81 .-lk évfordulóján a K e­reposi temetőben lévő síremlékénél, A honvédelmi miniszter képviseletében vitéz Magasházy László alezredes, a Bem lovastüzérosztály parancs fióka jelent mog, aki koresetlen szavakkal adózott a hős lonygyol emlékének 0 zután dr. o 1 t é s z ^űolf egyesületi alelnök mondott ma gasjs zárnyaló­Su beszedet,-majd az egyesület koszorúját helyezte a síremlékre, mélyei; as alkalcmra a Székesfőváros gazdagon feldíszített és amely körül osorkész disz őrség állott, ^Pro Hungária nők világszövetsége nevében Je s z e n s zky ne T, Irén költői beszéd kíséretében koszorúzta meg a sirt 0 Után ifj dr, WVotisky Antal az ifjúság nevében hódolt a vértanú emlékének, A Olchvary 'Ödön ogyesulati főtitkár lengyel nyelv'u beszédével zá­//, rodott az ünnepély, /MOT/B,

Next

/
Thumbnails
Contents