Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-20 [047]
§§A Magyar Országos Tudósitó jelenti: & Keresztény Kisgazda, Földmives és Polgári Part ma este P e s t n y Pál elnöklete alatt pártértekezletet tartott, amelyen B e t n 1 e n István grof miniszterelnök vezetésével a kormány tagjai csaknem teljes számban jelentek meg. Az értekezletet F e s t h y Pál, az Egységespárt ügyvezető elnöke nyitotta meg. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg V a s s József elhunytáról, akinek h-lála nagy veszteséget jelent nemcsak erre a pártra, hanem G3 egész országra is. Inditv,.nyár a a port * egyhangúan elhatarozta,hogy emlékét jegyzőkönyvileg örökíti meg. Az elnök ezután bejelentette, hogy a Vass József halálával megüresedett népjóléti tárcát vezetésével a Kormányzó E r n s z t Sándort bízta meg. /Lelkes éljenzés és taps/ Széles látóköre, mondotta az elnök, harminc évet meghaladó politikai múltban leszűrt bölcsessége és puritán egyénisége biztosíték arra, hogy nagy elődjéhez méltó-n f ©gja kötelességét teljesíteni. Meleg szeretettel üdvözli Ernszt Sándort, akit .arra kér, aj ndékozza meg ezt a pártot és annak tagjait jóindulatú barátsággal és ez a párt ezt az érzést őszinte biz lommal és. ragaszkodással fogja viszonozni, E r n s z t Sándor népjóléti miniszter meghatottan mondott köszönetet a szívélyes üdvözlésért. Nagy—emlékű elődöm - mondotta - valóba n nagy ragaszkodásnak és barát.'' támogatásnak örvendett ebben a pártban. Tudom azt Is, mennyire becsülte elődöm ezt* az összeköttetést•Nekem kötelességem, .ogy ugyanezeken a nyomokon h-1•djak. Az az alkotmányos érzés, amely bennem mindig élt, hogy t,i, a parlament többségi pártjával szemben miképpen koll viselkedni, ez az érzés teljesen és tökéletesen, épen él bennem. '.'.India azon leszek, hogy a többsggl p .-rttal legjobb viszonyb- n legyek. Ha azt látnom, hogy a többségi pártnak bizalmamegingott irántam, abban a pillanatban levonnám ennek konzekvenciáit. Azon leszek,hogy teljes erőmmel szclg~ljom az ország javát, P e s t h y Pál ügyvezető elnök bejelenti ezután D r é h r Imrének a népjóléti llamtitkárs garól való lemondását. Dróhr Imre mondotta az ügyvezető elnök - f .radhatatlan szorgalommal ugy a hazának,mint önnek a partnak olyan értékes szolgálatot tett, hogy belső szükségletet érzek annak az inditv mynak megtételére, hogy neki az ország és a párt órdokéb in kifejtett fáradhatatlan szorgalmáért köszönetünket nyilvánítsuk., Posthy Pál Inditv.nyahoz r pírt tagjai egyhangú lelkesedéssel csatlakoztak. Az elnök ezután meleg szeretettel üdvözölte vitéz Görgey' László képviselőt, aki Borbély-Maczky Emil lemondása folytán a miskolci kerületben jutott mandátumhoz. A megüresedett bizotts .gi tagsági helyek betöltése után Bethlen Istv.n gróf miniszterelnök szól- lt fel: - Tisztelt Párt, mélyen tisztelt Barmaim! - Mindenekelőtt csatlakozom azokhoz az üdvözlő s zav.khoz mondotta a miniszterelnök, - amelyeket elnökünk hozzátok Intézett és kérem, hogy a párt m *• őrizze meg nyugalmát, őrizze meg bizalmát személyem és "kormány. iránt. /Hosszantartó lelkes éljenzés és taps/lgyekezni fogunk mindent megtenni, -.mit a mai helyzetben tenni lehet, - Amikor szót emelek az első pártértelezleten, legyen szabad kiterjeszkednem zokra z összes .fontos'.bb kérdésekre, amelyek a közéletet uralják. Ezek r.agyrészt összefüggésben v nnak a közgazdasági helyzettel,a mezőgazdasági krízissel. Nem akarok sok szót fecsérelni ennek a krizisnek okairól, hiszen több Ízben nyilatkoztam, utoljára talán a debreceni vJl- sztók előtt ezekről az okokról és kifejtettem, hogy egész láncsora a.z eseményeknek a háborútól kezdődőlog, folytatva a békekötésen, a forradalmon és az azután bekövetkezett devalváción át általános elszegényesedést, fogyasztási krízist idézett elő Európában, s ennek következtében túltermelést a mezőgazdaságban és a túltermelés r«.. vén arkrizist a mczőgazöas .ig 1 árucikkeknél, .-mely természetszerűleg visszahat a.z iparra is, /folytatása következik/ *