Magyar Országos Tudósító, 1930. október/1

1930-10-11 [046]

MaGYaR OESZ^GOS TUDÓSÍTÓ. Kézirat. P Tizenötödik kiadás Budapest, 1930 . október 11. t ~~^' XII. évfolyam, 231. szám. TUDOMÁNY i -—A MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI BASLSASXIG EVnDNYITO bLÉSE. A Magyar Irodalom­történeti Társaság szombaton délután tartotta évadnyit 0 felolvasó ülését a Magyar Tudományos Akadémián, AZ ülésen Négyess y László elnökölt, s az első felolvasó S Zű ntgyörgyi László volt, aki Kisfaludy Károly ­lyal foglalkozott, s megállapította, hogy Kisfaludy nem volt az a romanti­kus, ahová sablonosán osztályozéák, hanem a demokrácia felé tört s Iránya az a demokrácia volt, moly Petőfiben csúcsosodik ki. Kimutatta továbbá,hogy Kisfaludy igazi irói egyénisége nem vígjátékaiban, hanem drámában bonta­kozik ki. A magyar alakokat és egyéniségekot olyanoknak rajzolta drámáiban, mint amilyeneknek azoknak lenniök kellett volna, Vígjátékaiban pedig olya­noknak, aminők abban a korban valóban voltak. A második felolvasó K e r e ­c s é n y i Dezső volt, aki Katona Józsefről irt tanulmányát mutatta be. A felolvasó Katona drámai fantáziájának fejlődésvonalát rajzolta meg. Mind a két előadás nagy tetszést keltett. /MOT/E. BALASSU JÓZSEF DR. KITÜNTETÉSE, A francia közoktatásügyi miniszter dr. Balassa Józsefnek, a Magyar Nyelvőr szerzőjének az Officier de 1' Instruction Publique kitüntetést adományozta. /MOT/B. * ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents