Magyar Országos Tudósító, 1930. október/1

1930-10-09 [046]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ. % 3f ; 1 c a d, i k. k i o A á s . Kézirat , J> Budapest, 1930. október 9. O XII. évfolyam, 229. szám. A BUDAPESTI KERESKEDELMI ES IPARKAMARA TELJES ÜLÉSE * - BE LATI NY ARTÚR LEMONDOTT AZ ELNQKSiüGitOD. ­A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara önkormányzatának újjá­alakítása után ma délután tartotta rendkívül nagy érdeklődés mellett első teljes ülését Székács Antal felsőházi tag, kamarai alelnök vezetésé­vel. Az ülés megnyitása után S z á v a y Gyula főtitkár felolvasta az uj kamrra megalakulásáról beszámoló iratokat, ismertette az elnökválasztás ügyében a Székesfőváros polgármesterének a kamarához Intézett átiratát,va­lamint a megválasztott elnökség jóváhagyásáról és a választások ügyében be • adott petíciók elutasításáról szolé kereskedelmi miniszteri leiratokat,-^ze­két a teljes ülés tudomásul vette és irattárba tenni rendelte. Székács *tatal elnök ezután bejelentette, h^gy B e 1 a ­t I n y Artúr felsőházi tag kamarai elnöktől levelet kapott azzal a kérés­sel, hogy azt a teljes ülés előtt felolvassa, A levél a következő: "igen tisztelt Barátoml Közlöm Veled azon megmásíthatatlan el­határozásomat, hogy a kamarai elnöki tisztedéről lemondok. Okaim a követ­kezők: A személyem ellen megindított agitáció, amely a kamarai tisztújítást megelőzte, a kamara elnökévé történt megvála. ztatá3 cm után sem csillapodott le Ó3 oda vezetett, h^gy a kamarai tagak egy része személyem elleni éllel e^ ellenzéki csoportba tömörült é3 a kamarai tagok egységét megbénította. Meg-* választatá3omat többen peticiéval támadták meg éa utóbb még az inkompatibi­litás e3eté?£ is felvetettek velem szemben. A. választásnak a kereskedelemügy; miniszter ur által történt megerősítése reácáfolt azon hiresztelésekre, me­lyek akár a vála..ztá3 törvényessége, akár az inkompatibilitás »imén azt meg­ingatni akarták. Joggal gondolhattam, hogy választásom megerősítése hplyre fogja állítani a nyugalmat é3 a kamarai tagok ösjzesáSge meg fog ajándékoz­ni bizalmával, mely előfeltétele a kamarai munka összhangjának és egységes megnyilvánulásának. Ezzel 3zemben tapasztalnom kellett, hogy a személyem elleni támadások kiélesedtek és ezek folyományaként legutóbb sajteper meg­indítása iránt is kellett intézkednem. Nem kell hangsúlyoznom, hogy a kama­ra elnöke elleni hangulatkeltés, ha annak eszközei tulmennek a tárgyilagos kritika körén, alkalmasak arra, hogy a kamarai tagokat állandóan nyugtalanít sák és veszélyeztessék a kamara munkájának nyugalmát, amelyet minden egyéb tekinteten felülállé érdeknek tartok.. - A kamara élén töltött tiz esztendő alatt megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy a kamara elnökének nehéz teendőit csak az láthatja el sikeresen, aki minden erejét a kamara közérdek! feladatának szentelheti. Bel3Ő villcngások, ellenségeskedések, főleg, ha azoV még a kamara elnökének azemélyét sem kímélik meg, csak arra alkalmasak,hegy azt az erőt, befolyást é3 tekintélyt, mely felett a kamarának rendelkeznie kell, nagy mértékben gyengítsék. - Az elnöki állás elfogadására az inditott hogy a kamara politikamentes, a tradíciók által szentesitett oly vezetését biztosítsam,, amelyben higga dtság, egyensulyozotts ág és a komoly megfonto­lás urakodjanak. Miután ezen célokat az emiitett okoknál fogva nincs kilá­tásom elérhetni é3 én a kamara érdekét minden személyi tekinteten felülálló érdeknek tekintem, lemondásom által módot kivágnak adni a kamarának, hogy oly elnököt válasszon, aki a , amara irányításában ezen elveknek érvényt képes szerezni. Tiz évig álltam a kamara élén. z a tiz év részemre komoly munkát és nagy erőkifejtést jelentett. Nem vagyok hivatva ezen munka ered­ményét birálni, de mondhatom, hogy abban képességeim és erőm legjavát vittem bele. Mindvégig hálával fogok gcndolni elnöktársaimra és a kamarai tagok­ra, akik törekvéseimet felkarolták és engem bizalmuk és elismerésük jelei­vel halmez^tak el, valamint a kamara tisztviselőkarára, amely kivál v ságának annyi tanlijelét adta. Külön mondok köszönetet Neked tisztelt Baráton, ki öt éven ke­resztül voltál munkatársam és a kamara munkáját kiváló képességeiddel oly nagy mértékben mozdítottad elő. Midőn ezzel soraimat zárom, kérlek légy szíves ezen levelemet a kamara teljes ülésén felolvasni. Szívélyes üdvözleteimmel vagyok őszinte igaz barátod: Budapest, 1930. október 9, Belát Íny Artúr." /Folytatása következik./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kszekció J^> ^

Next

/
Thumbnails
Contents