Magyar Országos Tudósító, 1930. október/1
1930-10-08 [046]
l/l MAGYAR ORSZAGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat, ~ ..- Tizenötödik kiadás. O '/V Budapest, 1930. október 8. Q 311. évfolyam, 228. szám, BABITS MIHÁLY SZÉKFOGLALÓJA, /f-lytat ás/l./ Igazi magvető aligha képzeli, hogy a mag hü maradjon önmagáhozj azt akarja, hogy virág legyen belőke, s.h virág nem hsonlit a magra. Más a virág hűséges visszaadni mindazt az erőt, amit magvától nyert, megőrizni mindazt a törekvést, ami a magból s a mag óta löki őt, nőni és hajtani, mindig egyenesen ós mindig fölfelé, mindazt a - makacs szeretet, ami a magban volt, a földhöz , mely az ővé s az éghez, amely mindenkié - a földhöz melybon megkapaszkodott, mely táplálja, s az éghez , mely felé törnie kell, hol majd ágat bonthat!. A haza földjéhez, S a szabdság és emberség egéhez. 0 bér, ilyet é3 babon s költői ennek a veszedelmes századnak hiven tudnók megtartani, Hagy visszamenteni Ínséges napjaink sziámára , ami európaiság volt, a Vörösmarty magyarságában, ami bátorság a *ető#I őszinteségében ós kultúra az Arahy János paraszts gában, ^eh^z faladat és nagy h^Ő3Íessógl • Nyomott éveket éltünk átj országunkat meszelték mint kenyerünket; s a magyar költészet szellems is ziláltan és koldusán támolyog ezer gyanuttl üldözve: v ezer kényszettől prostituálva, s nagyobb részvétlenség közt, mint valaha Kazinczy korában. A magyar iró sorsa tragikusabb, mint régente volt, mert nem áll körötte a lelkes rajong ék áhítatos kicsiny tábora sem, mely azelőtt táplálta erelyét és támogatta önbizalmát, kicsi d e biztos sziget a Közöny ten gereben. Korunk tul van már a rajongás naivságán, vagy ha fcaj&ng, nem a szellem dolgaiért tra^ong. E társaság nemes hagyományai azt kívánják tőlem, hogy elődöfa emlékét szökjem szavaimba. Semmi sem Illusztrálhatja jobban a magyar Íré mai csüggesztő helyzetét, mint ez az emlék, a B ene dek gleké. Ma is látom öreg, de daliás alakjáj? melyen valahogy minden köntös magyaros szabásúnak hatott: fiatalos lelkességgel csillogó szemeit, s tem teramentumos mozdulatát , amint-megölel, amikor utoljára találkoztam vele, ami az erdélyi Helikon pst 1 ünnepén volt, mikor^ő vezette fel Erdély fiatal íróit hogy bemutassa őket a ré<?i hatónak,amelytől az övékét elszakította az erőszak. Ö volt az, Elek apc, apró karomtól kedves név nekemj annyi évtizeden atyja és tápíáleja a magyar ifjúság lelkének, törzsökös áe magyar táplálékkal, melyet népg f ant áziáj ából merített; újra mesélője e nép meséinek, szerelmese székely fajtója legősibb, legotthonibb hagyományainak, s megértője, megbecsülőjo mégis mindennek, amit az uj magyar iro.lalem ujat és európait tudott alkotni; Elek apó, #ki hajlott korában a nagy nemzeti tra gédia után, friss energiával és meg nem tört hittel birt még hozzálátni, hogy eltépett szegény országának szellemi életét szervezni segíts-n, mint ak halálig épit a romokon is! írókat gyűjtött, olvasóközönséget a gyermekeken kezdve; újságot adott a kicsinyeknek, s turnékat vezetett a messzeségekbe, felolvasó turnét, hogy a művészi'magyar szét zengesse a kényszerű idegensé g áradatában, az istáptalan, fájdalmas "magyar szét! Egy újfajta Thespis tábor ral járta az e3/ah#ígptt székely őrhelyeket, napikig egyfortában ült,gémberedett, ázottg"öreg teste dö cögő autóbuszokon a közc'mbös vad havasok k zött; és apai szive büszke örömmel telt flaianíÖ.g/, az ifjú székely Íróknak bimbózó sifetíj&in, s kicsi olvasóinak naiv levelein, melyeknek helyesírási hí bált szerkesztői üzenetekben javította: mert hol volt az iskola, a magyar ií kola, mely a magyar helyesírást tanította volnat S minderre ráfizette életét, egészségét, pénzét; ráfizette megőrzött erejét, utolsó reményeit, kis, dugott fészkének érdemelt boldogságát. M Fian ü és a kicsinyeken kivül, akik semmit sem tehettek, hol volt résztvevőb nézője a hideg havasoknál? és igy hajazó] ódott, rohamosan, siváran, kegyetlei a végső keserűségig, a kétségbeesésig, a halálig. Sivár sors és mégis dicsőséges: a poszton feledett őrszemé, s ez a magyar iró 3orsa, aki, mint mondani szokták, mindig a kultúra poszton feledett őrszeme volt. Itt feledt nagy gazdánk Európa, nagy gazdánk, nagy hazánk, "népek hazája", melynek már vagy ezer éve szolgáljuk végtelen szellemi tusáj át jóban rosszban. A szegény poszt egyedül 03 fázva a sötétben áll heroikusaimig ki nem dől; s ha mást ne, legalább dúdolgat magéban: ez is bátorság s eurppai hűség és kultúra! Boldog a poszt, ha nyugton dúdolgathat, s nem kell félbeszfeikitnia énekét, mert a jelszót kérdik tőle gyanakké patrulok, vagy harcrakényszeriti alattomos ellenség. /Folytatása következik./ 0HS2ÍG0S ÍBítnÁR K szekció i r r
