Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/2

1930-09-19 [045]

4. törvényszéki kiadás. 7/ MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Budapest, 1030. szeptember 1?. EGY VOLT POSTASEGÉDTISZT BŰNÜGYE A BIROSAG ELŐTT. Hajdú Gyula a posta és távírda hivatalnál mint segédtiszt volt alkalma­zásban. A fiatalember korán nosült. felesége megbetegedett s a kis gyer­mekkel szaporodott család súlyos anyagi viszonyok közé került. Hajdú kez­detben kölcsönökkel próbált segiteni a bajokon, később azonban a pénzszer zésnek más módját eszelte ki, ami azután a bünntlára terelte. Hajdú valójában bo nem fizetett Coa *>r•-«p6s;* asogód'• isr.t5 hatáskercbeo. han.f.s : '.r. v^r^jfe^imMiMmitiiD saját eimó-.e" ; "AmlSör az t'jszeg megérkezett, a lakbért eoből kifizette, a többit pedig magához véve fel is mondta az albérletet. Két izben járt el hasonló'módon, az egyik albérleti lakása Újpesten volt és oda 560 pengőt küldött ' a másik pedig Pesterzsébeten, ahová 480 pen­gőt küldött ugyancsak hamisított távirati utalvánnyal. Végül is ellenőrzés közben rájöttek a hamisításra és Hajdú ellen megindult a bűnvádi eljárás, A kir. ügyész rég hárem rendbeli közokirathamisitís és kétrendbeli esalás büntette címén emelt vádat Hajdú Gyula ellen. A büntetőtörvényszék Schirilla tanácsa ma tárgyalta az azóta már elbocsájtott volt postatiszt bűnügyét. Hajdú Gyula töredelmesen beismerte bűnösségét s kihallgatása so­rán kijelentette, hogy mindet ugy történt, '.hogy azt a vádirat írásba fog­lalta. Több hivatalos iratot hamisított, hogy leplezze a bűnös manipulá­ciót-^ dő nagyon megbánta tettét, - Miért követte el a bur.eslekményt? kérdezte Schirilla Achil dr, tanácselnök. - Jóformán gyerek voltam még, amikor szerelmi házasságót kötöttem, feleségem akkor állásban voltos ugy gondoltuk,ha szerényen is, de szépen megélhetünk kettőnk fizetéséből. Ezután megszületett gyermekünk, ami csak örömet hozott a kis lakásba, azonban feleségem súlyos bet^gsőgot kapott. Hosszas orvosi kezelésre volt szükség, hogy szívbaját kigyógyíthassuk, ebhez azonban természetesen sok sok pénz > ' kellett. Feleségem be­tegsége miatt elvesztette állását s igy a: én kis fizetése <ro voltunk mindhárman utalva. Ekkor Különféle kölcsönökkel próbálkoztam, do ez mind kevés volt, adóságot ad°ság követett s amikor már összecsapni készültek fejem fölött a hullámok, megfogant agyamban a bün szerencsétlen gondola­ta. Nagyságos Elnök ur, nagyon megbűnhődtem én már azóta, hiszen'álláso­mat is elvess tettem s most csak a jó Isten tudja mi lesz velünk. Csaknem sirva mondta az összetört fiatalember az utolsó szavakat, A biroság a vádlott k-hallgatása utárí*tonublaoQyltaat folytatta le, majd a porbeszéd«kre került a sor. Renger Err.ő dr. királyi ügyészségi alelnök vádboszéde után lömötcr Győző dr. védő v.talt a^tömeges enyhítő körűimé ­nyékre és ennek a mérlegelésével kérte ez Ítélet kiszabását. A törvényszék hosszas tanácskozás után három rendbeli közokiratha­misltás és kétrendbeli csalás bűntettében bűnösnek mondta ki Hajdú Gyu­lát, akit ezért egy évi és hathónapi börtönbüntetésre és ötévi hivatal>s­v-sztesre és politikai jogainak felfüggesztésére"Ítélte. A büntetésből egy hónapot és 50 nf -ot kitö,-ltöttnok vett a bíróság, amely kötelezte ílajdu Gyulát arra, hogy 1040 pengő kárösszeget a károsult postahivatal­nak térítsen meg. A büntető biréság az ítélet meghozatalánál sulyosbbitó körülményként tudta te a bűnhalmazatot, azonban figyelembe vette a töredeT mes beismerést ^azt^ hogy a nyomor és nélkülözés késztette a vádlottat a bün elkövetésére és azt is mérlegelte, hogy Hajdú Gyula egyrészt már megbűnhődött azzal, hogy állását elvesztette. Minthogy az enyhitő körülmé­nyek túlnyomó többségben voltak a bíróság alkalmazta a 92-lk enyhítő sza­kaszt is és ezért szabott ki csak börtönbüntetést. Az Ítéletben ugy az ügyészségi alelnök, mint a vádlott és védője megnyugodtak és igy az nyom­ban jogerőre emelkedett. /M0T/5Y. ÖSSZEVESZTEK A HA3M0NIKÁN S MEGÖLTE A LEGJOBB BARÁTJÁT. ATexi János földműves Albert István nevű barátja és még több ismerős tár­saságában korcsmában volt , ' a í nri- ' valamin összevesztek. Alexi, amikor^^ía^ kása elé értek, bement a 'házba és egy konyhakéssel jött ki. - Hozzám ne nyúljon senki., mert különben bekemártom a kést! kiál­tott nagy hangon az ittas ember, - Ne haragudj pajtás inkább elhúzom a'nótáöat - mondta Albert Istvá: békitőleg. ez azonban csak olaj volt a tűzre, még hevesebb méreteket öltött WWtt^ílat, egymásnak szcladtak a jóbarítpk s ennek hevében Albert a'harnonikával ütni kezdte Alexít, Alexi viszont a fezében lévő késsel ha­lálos sebet ejtett Albert Istvánon, Szándékos emberölés büntette cimén indult meg ellene az eljárás és a büntetőtörvpnyszék Schadl tanácsa Traege­László dr. ügyész vádbeszéde után Alexi Jánost 8 évi fegyházra és 10 évi mellékbüntetésre Ítélte ,/MOT/SY, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents