Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/2

1930-09-17 [045]

/AZ ORLE KÖZGYŰLÉSE FOLYTATÁS. 1./ A megoldást ugy gondolná a konferencia, hogy végzett teológus, iegédlelké­szek, a mindenkori szükséglet arányában, fakultative, de az egyház­kerület terhére, egy esztendő alatt szerezzék mog pótlólag a tanítói oklevelet Í3. Molnár Zoltán hajduhadhézi lelkész a liturgiái rendtar­tást, Rt úgynevezett ágend'3könyvet bírálta. Nagy várakozás közben került 3or Sütő Kálmán ORLE-f őjegyző referátumára, az egyházak és a lelkészek anyagi helyzetének dolgában, - Alig egy évtizede láthattuk - mondotta többi között Sütő Kőlmári lelkész, - hogy nmik^r ^z eg házat nem támogatja az állam, ez «'g érzéketlenség a testi-lelki ny^moruság ? s hitetlenséget ültetto nyeregbe. Nem volna szabad °.z államnak ezekről a keserves tanulsógrkról meg­feledkezni. Mintha titkos kezek céltudatosan munkálnák az egyház gyengíté­sét, mondotta beszédében végül Süt9 Kálmán, aki ezt követően beterjesztette az egyhangú helyesléssel fogadott határozati javaslatokat: - Az egyház anyagi sérelmei ügyében a gyűlés mélységes aggo­dalommá 1 szemléli a mai mostoha egynázi politikát. Ahelyett, hogy oz Í848, évi XX.t.c. alapján kapott eddigi államsegélyeket valorizálnák, méglnkább leszállítják ezeket az államsegélyeket és ^z onyagi terhek alatt roskadozó egyházakra mind több 03 nagyobb nyomás hárul. Ez ellen az eljárás ellen tiltakozik az ORLE konferenciája és az eddigi államsegélyek mielőbbi teljes valorizálását kívánja. - Kéri továbbá a tnnitói nyugdíjjárulékoknak törvényes uton a községekre való áthárítását. Kéri az egyházak tanité£fizetéshez való hoz­zájárulásának az eredeti 10^-ban való megállapítását. Kéri, hogy a kö­zépiskolák fenntartási államsegélyét ugyancsak teljes mértékben valorizál­ják, utalják ki cs&nkittatlanul a f izetéskiegés zit Ő államsegélyeket. A pénzügyminiszter méltóztassék visszavonni azt s rendeletét, amellyel a tulmagaanak talált egyházi adók közigazgatási uton való behajthat meg­tilhatja, ­- Az egy ház külföldi köles önének felvétele elé végre ne gördít­senek akadályt. - A kamatlábat törvényileg állnpitsák meg és törjék le a kamat­uzs'rát. * A belettárol szóló intézkedések oly értelmű-. módositása sem késhetik, hegy az egyház, lelkészi és tanítói földek termónyhaszonbéro után, a boletta a bérbeadót illesse. Kívánatosnak tartja n konferencia azt is, hogy az egyetemes egyhez belkörü biztositá3i akciót szervezzen. Végülfelterjesztést intéznek a kormányhoz, hogy a súlyos gazdasági vál­s á ; t mielőbb, minden erővel juttassa szererac3és megoldáshoz, legyen kü­lönös tekintettel a kisgazdatársadalomra, a kisiparos- éo munkásosztályt pedi£ juttassa megfelelő munkaalkalmakhoz. - A l-lkészek anyagi sérelmei ügyében a közgyűlés ugyancsak elkeseredéssel állapítja meg, hogy ezek a sérelmek évről-évre ^rvoslás nélkül maradnak, Amig pompás létesítményekre, úgymond a határozat, milliók jutnék egy kolduss^rsu országban, addig nagyon helytelen, hogy a refor­mátus po.pság még törvényben biztosított fizetését, járandóságait sem kapja meg. Ennélí'cgva nyomatékosan felkérik -> kormányt, hogy törvényben .biztosított Jogos követeléseiket 3ürgősen teljesítse. - Kívánják továbbá, h-gy a törvény által évi kétezernégyszáz aranykoronában megállapított lelkészi alapfizetést, <=i 100$­03 törvényes k~rpótlékot, a kedvezményes vasutijegy-igazolványt, a hitok­tatók fizetésének méltányos rendezését, a megszállott területről át­jött, elaggott lelkészek nyugdíjban való részesítését haladéktalanul valósítsa meg az állam. - Mindenegyes lelké3 ztagj ának kötelességévé teszi^az ORLE, hogy kerületük -rszággyülési képviselője utján, az adósegély és a kor­pótlék 100^-os valorizációját már a legközelebbi állami költségvetésbe ( beálllttassák. /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents