Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/2

1930-09-30 [045]

MAGYAR ORSZÁGOS TbBO SITO . Kézirat. f- Tizenegyedik kiadás. : -— Budapest, 1950. szeptember 50. /*" XII. évfolyam, 221. szara. FŐVÁROS, A KERieSZT£aNY KÖZSÉGI PÁRT . .áRTKKEZLüJTE. A Keresztény Közési Párt ma este 6 órakor Wolff Karoly elnöklésével értekezletet tartott, amelyen az elnök napirend előtt bejelentette, hogy néhai Vasi József miniszter édesanyja megköszönte a párt részvétét. Ezután az elnök kegyeletes szavak­kal emiékezett meg a minap elhunyt Bauknecht Tamás bizottsági tag­ról, aki a párt hűséges tagja volt és önzetlenül és fáradhatatlanul vett részt a párt közéleti, munkásságában. Szabó József napirend előtt szólalt fel és bejelentette,^ hogy a keresztény munkásság nagy erővel szervezkedik, hogy a törvényhatosá­gi választások alkalmával beigazolhassa, hogy nem ül fel a baloldali csalo­gatásoknak ós annak a 1 féktelen agitációnak, amelyet a szociáldemok­lEta párt fejt ki a munká33ág soraiban. Wolff Károly kijelentette, hogy a párt nagy örömmel ve­szi tudomásul Szabó József oejelentését. Joanovich Pál közölte a párttal, hogy amióta az Elek­tromos Müvek igazgatóságának elnöüi izékében ül, azóta az Eletctremoa Müvek 8 millió korona értékű közmunkát adott ki. í'S z ő k e Gyula a Delváro3 polgárságának szervezkedéséről szólt és felhivta a párt figyelmét arra, hogy a Belvárosban bizonyos egyéni akciók jelentkeznek, amelyeket le kell inteni. Cs llléry András, aki a nyári 3zünet alatt a pártot ve­zette, közölte, hogy a maga részéről igen nagy figy?lemmel volt.arra, hogy a párt kebelében semmiféle széthúzás ne lejgyon. Különö3 fontosságot tulaj­donit ennek a választás küszöbén és a maga részéről is azt kéri, hogy a párt zárt egységé^ feltétlenül óvják meg. Wolff Károly szintén kiemelte, hogy a párt > egységét feltét­lenül meg kell őrizni, mert csak igy lehet biztosítani a jövőben is a ke­resztény városházét. Mivel ugy értesült, hagy egyesek bizonyos megmozdulásé kat ugy tüntetik fel, mintha ezt csak azért tennék, hogy az ifjúság számára megnyissák az utat a községi politika felé, szükségesnek tartja kijelenteni, hogy ő a maga részéről is feltétlenül szükségesnek tartja az ifjúság be­kapcsolását a közsági politikába és a keresztény párt munkájába, A keresz­tény ifjúságnak azonban itt a helye a Keresztény Községi Pártban, amely tíz­évi becsületes munkájával mindig a magyar jövőért, a keresztény magyar"ifju­ságért^dolgozott, A Keresztény Községi párt tiz éven keresztül dolgozott a városházán és itt áll mocsoktalan tiszta zászlóval. Ez olyan nagy erő,ame­lyet meggyöngíteni lehet érdeke a demokratáknak, vagy a szociáldemokratád­nak, de keresztény érdek semrrdesetre sem lehet, A Keresztény Községi Párt igenis be akarja kapcsolni az ifjúságot, hogy ha az öregek kidőlnek, akkor helyüket azonnal elfoglalhassák a fiatalabbak, a tehetségek, és jellemes fiatalság. Az akarnokokat nem akarjuk itt látni, akik csak lépcsőnek akar­ják felhasználni a keresztény politikát, azok ne jöjjenek ide, mert itt csak azt a fiatalságot akarjuk látni, amely őszintén ás becsületesen, ünzet­lenül á3 fáradhatatlanul akarja szolgálni a keresztény érdekeket, v QX- tu­dra helyeslni azoknak tevékenységét, akik utón-útfélen pártot a Iáinak ala.Jsita.nl, Ez csak az erők megb -ntá3áh^z vezet a keresztény é3 nemzeti front meggyöngitését eredményezi! és a keresztény érdekek ellenére 1 van, Még egy bejelentéssel tartozom- mondotta ezután Wolff, - azzal, hegy a köz­igazgatási bíróság ma tárgyalta azt a felebbezést, amelyet a baloldali bi­zottsági tagok az örökös tagok megválasztása ellen beadtak, A közigazgatási bir w óaág a panaszt elutasította és igy az örökös tagválasztás alkalmával hozott közgyűlési határozat jogerőssé vált, /Élénk éljenzés./ Ezután Wolff közölte, hogy a költségvetés összeállításánál nagy nehézségek mutatkoztak, Olyan nagy ugyanÍ3 a szükséglet, hogy ha minden szükségletet a jövő évi költségvetés keretében akarnánk kielégiteni, akkor feltétlen deficit jelent­keznék. Felhivta a pártértekezlet figyelmét arra, hogy arra gondolni sem lehet, hogy a főváros uj adókat rój jon ki, mert a polgárság sem uj adókat, ,sem a meglevő adók emelését nem birja el. Egyébként ezekre már csak azért sem lehetne g^nd r álni, mert hiszen a törvényhatósági bizottságnak lejárt a mandátuma és ez a törvényhatóság már nem praudikólhat a jövőre és nem hozhat be olyan adókat,amelyekért a felelősséget már az uj törvényhatóságnak kelier majd viselni. /Folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents