Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-04 [044]

VTGYAZO SANDOR ÉS FERENC EMLÉKÉT MEGÖRÖKÍTŐ VAGYONBÓL 120 EZER PENGŐT FOR­DÍTOTT AZ AKADÉMIA TÜDOMANYOS KIADVÁNYOKRA. A Magyar Tudományos Akadémia a nyári szünet után októberben fogja ülé­seit megkezdeni. Az október 7.-én, kedden délután 5 órakor tartandó első ösz­szes ülésen Berzeviczy Albert igr és t.t. elnök mond megnyitó beszé­det", amelyben meg fog emlékezni az Akadémia egykori pártfogójának I. Ferenc . József királynak születési centenáriumáról. Az I. osztálynak ugyanazon a napon délután 6-kor kezdődé ülésén Csengery János t.t. olvassa fel "Vergi­lius a magyar Íródta lomban* 1 c. tanulmányát, AZ október 27. -en tartandó 2.-ik összes ülésen H e a e d ü s Lóránt mond emlékoeszédet Rákosi Jenő lg. és t. tagróij^z utóbbi hetekben a gróf Vigyázó Sándor és Ferenc vagyon jövedelméből kinyomatott kiadványoK közül a következők hagyták el a sajtótiaz 1928-ban szervezett filozófiai Bizottság által kiadott sorozat /az Akadémia Filozófiai Könyvtára/ négy kötete: Leibniz: Ujabb vizsgálódások az emberi értelemről". /Ara;24. P./ Bergson: Teremtő fejlődés. /10 P./ Báró Branden­stein Béla, budapesti egyetemi tanár:Müveszetfilozófla /l5 P/ BS Bartók György szegedi egyetemi tanár:Kant etikája /15 P./. E filozófiai kiadványok összes költsége a szerzői, illetve a forditói tiszteletdíjjal együtt 17.000 pengőt tett ki. A Történelmi Bizottság javaslatára megjelent ©zentpétery Imre egyete­mi tanár r. tagnak "Az Árpádház! királyok okleveleinek kritikai jegyzéke" c. müve I. kötetének 3. füzete, AZ egész kötet 576 nagy folio lap, ára 28 P. A Jogtudományi Bizottság Buza László szegedi egyetemi tanárnak: "A kisebbségek jogi helyzete" c. pályanyertes müvet /432 lap, 12 P./ adtp ki. Farkas Gyula berlini egyetemi tanárnak "Amagyar romantika" /fejezet a magyar .Irodalmi fejlődés törtenetéből 336 lap, /ára 8 P./ c. tanulmánya külön kiad­^cnykent jelent meg. A folyóiratok közül aBudapesti Szemle július-augusztus- szép­temberi három száma gazdag és változatos tartalommal, tovább a Közgazdasági Szemle junlus-juliusi sz ma és a Revue des Études Hongrolses VII. kötetének első három füzete jelent meg.Kisebb kiadványok voltak: Az Akadémia ünnepi közülése május 11.-én, Ünnepi ülés a Szent Imre év alkalmából május 18".-án, Kenéz Béla: Európa földbirtokpolitikája, Finkey Fe­renc: A börtönugy haladása az utolsó 100 ev alatt, emlékbeszédek^ Császár Elemér r.t. emlékbeszéde Ferenci Zoltánról, Ilosvay Lajos ig. és t.t. emlék­besztde Wartha Vincéről, Darkó Jenő l.t. emlékoeszéde Bury B. János külső tag­ról és Zimányi Károly r.t. emlekbeszede Franzenau Ágostonról, végül megjelent* Zsirai Miklós Jugrla c. müve. A •közeli hetekben hagyja el a sajtót Jézsef királyi herceg tábornagy ig. es t.t.: A világháború, amilyennek én láttam c. müve IVj. kötete, amely a szerző egykorú naplófeljegyzése! alapján nagyérdekü adstok°mközöl az 1917.év politikai történetéhez, különösen ismerteti gróf Tisza István lemondásának elöz menyeit, illetőleg az 1917. január-május hónapokban IV. Károly király és József főherceg között ismételve folytatott tárgyalásokat. Ezt a kötetet az év végen fogja kötetni az V, kötet, amely szintén az Erdély védelméért foly­tatott harcokat tárgyalja és amelynek nyomai előállítási költségeit József királyi herceg áldozatkész elhatározással saját vagyonából ajánlotta fel, a Magyar Tudományos Akadémiának. Ugyancsak szeptember folyam 'n kerül könyvárusi forgalomba és küldik meg a törzselőfizeteknek grof Tisza látván összes Munkái , Beszedek c. sofco­zatának I. kötetét, amelyhez Barabási Kun Jézsef debreceni egyetemi tanár itt nagyon értékes bevezetéseket. A kötetet Angyal Dávid egyetemi tanár, a bécsi Magyar Történelmi Intézet igazgatója a Budapesti Szemle szeptemberi füzetének vezércikkében ismerteti. |\ Az Akadémia Igazgató Tanácsának határozata értelmében a gr°f Vigyázó i) Sándor és Ferenc emiekét megörökitő vagyon jöveleméből evi 120.000 pengőt for­| oltottak tudományos kiadványokra, A gróf Vigyázó Sándorné emiekét megörökítő vagyon 20 %-át a végrendelet szerint tőkésíteni kell s ezen az összegen az lg' gató Tanács rendelkezéséből értékpapírokat vásároltak, /folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents