Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1
1930-09-15 [044]a
/A VASUTASOK ORSZÁGOS GAZDASÁGI EGYESÜLETÉNEK NAGYGYŰLÉSE. Folytatás./ A különleges elbánás, megbontja a vasutast ábor egységét, visszavonást szit, mert a vasutasok 99^-ának feltétlenül káros és ellenszenves a privilegizált előléptetések rendszere, Ráday Flórián az intelligencia viz3ga eltörlésének szüksége3ségét hangoztatta, Csetneki József, Zala József ugyancsak az automatikus előléptetés mellett törnek lándzsát 03 az egyöntetű állásfoglalás fontosságát hangoztatják. Molnár János verses felszólalásában a VOGE elnökségét buzdította további munkásságra, majd Z si g r a y István ésBácskor József szólaltak fel és az ellen emeltek kifogást, hogy amikor a va3utasság létérdekeit érintő kérdésről van szó, alig pár százan jöttek Ö33ze a harmincötezer magyar vasutas közül, B i r ó Gé za és H a 1 á s z László felszólalásai után P i 1 1 i c h Nándor, a VOGE főtitkára mondott összefoglaló beszédet, amelynek 3crón arra mutatott rá, hogy a vasúti személyzet szociális helyzetével aránylag keveset törődnek, AZ automatikus ulőláptetések visszaállítása valamennyi vasutaskategóriának egyaránt érdeke. Amig ez nincs meg, addig egyetlen vasutas sem alh°tlk nyugodtan, mert a felsoség kezében valóságos pallósjog van, amellyel^egyesek karrierjét végleg meg tudja akasztani. Ha meg lesz az automatikus előléptetés, akkor majd nem fog előfordulni az, hogy az ötven éves apa áll azon a helyen, ahol husz éves fiának kellene állania. A vasutasságnak hangoztatnia kell jérelmeit, fel kell rázni a vasutastábort a letargiából és egységesen kell állást foglalni ebben a sorsdöntő kérdésben. Ko vászn ay Béla titkár felolvasta ezután a határozati javallatot, amely harminchat szolgálati esztendő betöltése után a főiskolát végzettek számára a IV/l. + a középiskolai érettségit tott tisztviselők ré3zére az V/l, a négy középiskolai végzettséggel rendelkezőknek a Vl/l és az altisztek számára a VIII/1. fizetési osztályokba való előléptetést követeli. A határozati javaslat ezenkívül az úgynevezett intelligencia-vizsga haladéktalan eltörlését kivánja. A titkár előterjeszti, hogy a memorandum megokolását a jövő hétre elkészítik és a jövő héten küldöttségileg nyújtják át a kereskedelmi miniszternek és a MÁV elnökigazgatójának. Mikes Béla és D o b r a István felszólalása után a nagygyűlés közönsége egy perces néma felállással tisztelgett az elhunyt Vass József, a szociális ügyek nagy minisztere emiékezetének> majd a határozati javaslat egyhangú elfogadása után Grenc zer Mihály dr. elnök lendületes és összetartásra buzditó zárószavaival a kongresszus végetért. Befejezésül a nagygyűlés résztvevői elénekelték a magyar Himnuszt. /MOT/Ky.