Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-12 [044]

JGVO KEDDEN KEZDŐDNEK AZ ORSZÁGOS REFORMÁTUS LELKÉSZEGYESÜLET GYŰLÉSEI. Balatonalmádii értesités szerint, az prszágos Református Lelkész-Egyesület jövő heti gyűlései iránt rendkívüli az érdeklődés, s a ta lécskozásak kere­tei egyre nagyobb körvonalakban bontakoznak ki. Az első két napon, kedden és szerdán, ^ikor a lelkészi értekezletek mellett, a papnék, a világiak, a vallástanárok és B gazdasági szervezetek gyűléseznek, az egyes előadók az egyház ^aktuális dátumairól, a vasárnapi iskola másfélszázados fennállásáról, a lelkésztanit óság, s a lelkészek továbbképzésének ügyéről, az uj ágendáskönyvről tárgyalnak, C s 1 k e s z Sándor egyetemi tanár,az ORLE főtitkára szentföldi utjának eredményeit ismerteti, Varga Sándor esperes a lelkészek egymás iránti felelősségéről beszél és számos ipás téma mellett nagy érdeklődés kisér a lelkészek és az egyház aitfagi helyze tét s a presbiternevelós problémáját mog' ilágit ó előadás okat, A nogyülés programmja is rendkivüib érdekes, Kedden^^, szerdán este a Bal*ton-környék következő helyein tartanak prédikációt vendégszónokok: Bala tOnkövesden,Ba­1 aton F rácson, Balatonfüreden, Csajágon, Lepsényben, Balatonszentgyörgyön, Enyingen, Siófokon, Bal-tonszabád in és Balatonkilitin. ' Balatonkenesén, Kalatonf oka járón, Fülén, Polgárdiban, VÖröst>e?ényben,ria~~ latonszentkirályszabadján, Veszprémben és Vámoson. Mindegyik c lka lommal Q gy-egy más lelkész szabrdelőadást is tart ezekben a gyülekezetekben. A gyűlések főeseménye Polgárdiban zajlik le, 18-£n, csütör­tökeh, amikor az ORLE évi rendes közgyűlését tartja, B a 1 tezár Dezső dr* püspök, az egyetemes konvent és országos zsinat lelkészelnökének el­nöki megnyitójával, ; . . A résztvevők hétfőn érkeznek meg a bevezető konferenciák színhelyére, Balatonalmádiba, s ugy az ottani, mint á köm\ ékbell gyüle­«.ezoiok nagy előkészületeket tettek fogadásukra, s méltó ellátásuljra./MOT/F. " - ' -—EGYHÁZMEGYEI GYŰLÉSEK. Az ungi református egyházmegye Nagykapron tar­totta őszi rendes közgyűlését. S z ü c s ' István esperes imáját t e r ­n á t h Zoltán gondnok megnyi tójheszéde követte, majd K ő m i v e s Sán­dor egyházmegyei főjegyző terjesztett elő megértéssel fogadott jwasl'atet, egyetemes egyházf ennta vt ó alap létesítésére, Az egy házmegye uj árjegyzőidé Egyed Béla és G e n c s y Béla lelkészeket választották. A megszállott Felvidék ogy másik egyházmegyéje, i komáromi szintén közgyűlést tar'-.rtt, amelyen B a 1 o g h Elemér püspök, i szlo­venszkói reformétusok A.onventi elnöko is megjelent, ö y a . 6 k i y .. László^ esperes fohásza vezette be a gyűlést, Nagy Nándor " .„ '•* - képviselő, egyházmegyei gondnok pedig beszédében *ajná^att*l mutatott rá arra a halogatásra, amellyel a cseh kormány kezeli a sálovonsZ.­k ói Református ok ügyeit. Harmadfél óv óta húzódik a zsinat* uj törvények jóváhagyása, - úgymond - s a törvényben biztosított lelko'szi kongruát sem biztosítják* Ezek után csakugyan bátorság kell ahhoz, hosy a prágai kor­mány a külföld előtt azt hirdesse, mintha a Gsehszlovákjaban ólŐ nemzeti kisebbségek jogai csorbítatlanok volnának. Az egyházmegyei közgyűlés el is határozta, hogy sürgős filtorjesztésben kívánja a függa kérdéseknek most már mihamarabb való elintézését. Nagy meglepetést keltett, hogy az egyházme­gye kiváló esperese, Gyalókay László lemondott tisztéről és maga B a 1 o g h Elemér konvent! püspök-elnök kérte fel maradásra az sspcrestí /MOT/F.

Next

/
Thumbnails
Contents