Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-11 [044]

---ZU GARÁZDA .PÉÍ^EOENy/foatlrttaí 1.kiadáshoz/ ós köz csönd, elleni kihágásért összbüntctósűl háromévi fegyházra Ítélte, Súlyosbít'' körülménynek vette a törvényszék á vádlott büntetfctt előéletét a bűnhalmazatot, Micsinai Elek súlyos sérülését, és azt a körülményt, hogy Korin koldulással szerzett pénzen rúgott be és igy garázdálkodott. h királyi tábla Kállai-tanácsa most a póklcgény büntetését akinek cselekménye következtében az uradalmi tiszt félesztondeig nyom­ta a kár házi ágyat7 négyévi fegyházra súlyosbította. A táblai Ítélet ellen a vádlott és védője semmiségi panaszt jelentettek be a kúriához ./MOT/Ky. —A HÁROM OLÁH VEREKEDÉSE. 1926. docomber 19-én Ol$h János tari földmiveslegény Nagysámson-puszta felől Tari községbe tartott. Oláh Jánost x az uton olkisérte névrekjona és. j('barátja Oláh András is. A két legény útközben összetalálkozott comkmr Oláh János tostvérbátyjávai Oláh J'zsoffol és annak foleségévcl,valamint közös nővérükkel Oláh Máriával. Az újonnan jött Oláh J'zsof valami miatt összosz lalkozott az uton Oláh Andrással, aki a sz-váltás hevében Oláh Józsefet zsebkésével megszúrta. 01.áh János abban a hiszömben,hogy a szú­rás súlyosan megsebesítette fivérét, szintén zsebkést ragadott és azzal a szurkál' Oláh Andrást hatalmasan mellboszurta. Oláh András aszurás után még néhány lépést tett, majd sz nélkül összeesett és meghalt. Oláh Jánost az egri törvényszék vonta felelősségre, amely a fiatalembert orősfelindulásban elkövetett halált okoz '• súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért másfélévi börtönre Ítélte. Enyhitő körülménynek vette a törvényszót a vádlott fiatal korát, büntet­len előéletét és megbánást tanúsít •• beismerését. A budapesti tábla Kállay-tanácsa mmam az olsöfoku Ítélet ron­dó Ikez őrés zenek megváltoztatásával Oláh Jánost erős felindulásban elköve­tett szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért ugyan­csak msfélévi börtönre Ítélte. A királyi kúria Oszwald-tanácsa most a semmiségi panaszok elutasításával a tábla Ítéletét helybenhagyta és jog­. erőre emelte,/MOT/Ky. ERDÉLYI BÉLA BÜNEE-jÉBEN A KIRÁLYI KÚRIA ffl'O NEM T;'ZTE KI A HATÁRNAPOT. Néhány héttel ezelőlí/^S^bRn Ss r a n eP a ?crjedt ej hogy a királyi kúria harmadik számú büntotőtanácsa, amelynek Magyar István tanácselnök a vezető­je, Erdélyi Béla gyilkossági bünpörébon november 15-re tűzte ki a tárgya­lás nap ját.Ez a hir nem felel meg a val s ágnak, mert Magyar Is tv in tanács­elnök egyelőre még nem ál lapította meg a kúriai felebbviteli tárgyalás nap­ját. Az tény, hogy a legfelsőbb blr'sag még ebben az évben le fogja tárgyal ni a bünpört, amely igy nemsokára elérkezik befejezéséhez. /MOT/Ky. A , A KÚRIA ELHALASZTOTTA RACZ MMMMíiM ES DARVAY-ÜGY TÁRGYALÁSÉT. Rácz Vilmos dr. és Darvay János dr. ismeretes bünpörébon. amelyben a két ügyvédet az als bir ságon hamis vád és egyéb kisebb xxt bűncselekmények miatt súlyos szabadságvesztés büntetésre Ítélték, mint már jelentettük, a királyi kúria első számú büntetőtanácsa szeptember 17-ro tűzte ki a felebb­viteli tárgyalást. Huberth Gusztáv dr., Rácz Vilmos védője, most előtérjesz téssel fcordult Oszwald István kúriai másodelnökhöz, az elsőszámú büntető­tanács vezetőjéhez, és az előterjesztésben a kitűzött határnap elhalasztásé kérte. A védő előterjesztése szerint többek között azért is mélt ányos vol­na az elhalasztás, mert védőváltozás történt, Kelemen Kornél dr. Cgyébirá­nyu elfoglaltsága miatt Huberth dr. vette át Rácz Vilmos védelmét. Minthogy BKIUSlSöaö a nagyarányú és bonyolult bűnügy áttanulmányozására rendelkezéséé" állt néhány nap nem volt elegendő, a védelem ellátásé, érddkében ±s kéri a tárgyalás, elhalasztását, amit egyébként azzal is Indokolt, hogy rövides sen n# o|san J bizonyitékok, illetve adatok birtokába jut,amelyek, a bűnügynek Illetve az abban felmerülő jogkérdésnek egészen más meg^l il áeifcástfcfc,ebbtlog W&pWtosüEtoá^ más jogi konzekvenciákat fiögnnnmmrmdrannpaanith, Arra is hivatkpz ik a védő, hogy Rácz Vilmos egy másik ügyé: en, amelyben az alsóbbfoku ítéletek idején vele szemben jogerős Ítélet származott, idő­közben újrafelvételi imrmxmmám eljárást rendeltek el ós a kar la előtt nem lehot közömbös, különösen az al.nyi bűnösség és a minősitő körülmények mér­legelésénél,hogy Rácz Vilmos büntetett,vagy az újrafelvételi eljárást ered­ményeként büntetlen előéletü.A királyi kúria helytadva a védő érvelésének, a tárgyalást elhaltátfeotta,a kitűzés iránt később történik intézkedés ./MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents