Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/2

1930-08-23 [043]

KÖLCSÖNBŐL BÜNPÖR. Folscnburg Henrik szcszblzpmányos mult év áprilisában szomszéd ját '>l t Zöld­hegyi József takarékpénztári hivatalnoktél háromszáz pengős kapott^ köl­csön, amelyből hónapok eltelte után is mindössze 165 pengőt fizetett vissza. Zöldhegyi megunva a hiábavaló kérésekot, csalá büntette cimén feljelentést tett Pelsenburg Henrik ellen.Az ügyészség vádirata szerint Pelsonburg azt állította Zöldhegyi előtt, hogy egy üzleti vállalkozásba akarja ezt bofeljtotni, jólehet ez az állítása nem felelt meg a valóságnak, sőt tudta azt is, hogy nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a kapott pénzt vissza tudja fizetni. MossiknLajos dr. törvenysz éki egycsbiré előtt megtartott tárgyalá­son Folsonburg tagadta bűnösségét, s azzal védekezett, hogy a háromszáz pengőt úgynevezett szívességi kölcsön volt, nom mondotta azt, hogy az üz­letbe akarja fektetni,nem is áltatta Zöldhegyit sémivel akinek a pénz át­vétele után egyébként egy bont ks kiállítótt, A 3oo pengőtházbértartozásá­ra és a háztartás vezetésére használta fel. ^lőadta még a vádlott, hogy több mint 8000 pengő kintlévősége van, nem is lehetet t szándékába^ hogy megkárosítsa szomszédját. Zöldhegyi József tanúvallomásában azt adta elő, hogy Polscnburg négyszobás lakást tart, nagy lábon él, állandóan a kávéház­ban kártyázik és ezt mind a kölcsönökből tcai. Tőle oredetilog 600 pengőt kert egy üzlet lebonyolítására, neki azonban csak 3oo pengője volt és azt teljesen kamatmentesen odaadta Felscnburgnak, aki a pénztmég mai napig som fizettex teljesen vissza. A törvényszék a bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után f elmentottc Pelsenburg Henrikot a vád alól. Az indokolás szorint nincs, bizonyítók arra, hogy fondorlatosan megtévesz­tette volna a sértettet. vádlott ténykedése nem a büntetendő csalónak a ténykedése, a vádlott rosszhiszemű ad-ós, adósok börtöne azonban ma mer ná­mmx&g]^©tóí^mfc^mgá^ jdmátói^r^á£8ijífe&Rm£Éj| lünk nincsen épen ezért őt fel kellett menteni.Az Ítélet jogerős./MOT/Ma. -—BONYODALOM EGY HAMISOTOTT ÉS EGY ELTŰNT GYÜJTŐIV KÖRÜL. Majlath József gróft% ravasz módon próbáltak szélhámosok pénzt kicsal­ni egy hamisított gyüjtőivvol. Az elmúlt évben Majláth J'.zsof gróf Bimbó­uccai palotájában megjelent Novara Ferenc rovottmultu ügynök, és a portás­nak a Szent oréz-Intézet által kiállított gyüjtőivot adott át azzal, hogy azt Írassa alá a gráffal és majd később érte visszajön. A portás átadta az ivet Nóvák Alajosnak, a gpí£ titkárának, ak* azt gyanúsnak találta, mert azokon különböző javítások voltak. Kiadta az utasítást a portásnak, hogy ha valaki az Ívért jelentkezik, adják át a rendőrnők. Novara kis idő múl­va meg is jelont a grófi portádnál, aki erre rendőrt hívott, és oz Novarát a főkapitányságra kísérte. Itt Novara ugy vallott, hogy a gyüjtőivot Dami "udolf nevű ügynök barátjának $1 lakásán egy Hanitz Istvánné novü nőtől kap­ta, azzal, hogy azon további gyűjtéseket ezsközöljön* A nyomozás során csakhamar kiderült, hogy a gyüjtőiv tényleg a Szent *eré Intézet adta ki és azon erodetilog Csukás Mihálynó,az Operaház £ főszlnpadmostere feleségé­nek kislánya gyűjtött néhány fillért.A kislány a gyüjtőovot átadta az anyjá­nak,akinél megjolent egy ismoretlen nő,aki oltárfeölgynok mondta magát és át­vette az ivet azzal, hogy az ott aláirt összegekkel illetékes helyen majd elszámol.Csukásnó gyanútlanul sfctadta az ivet a nála megjelent nőnek és nagy volt a meglepetése,amikor a defcoktivek felmutatták előtte a kislányának a gyüjtőivot,ahol a gyerek által gyűjtött lo-2o filléres adományok loo-2oo pengős Összegekre voltak kijavítva. A rendőrség feltevése szerint ezzel a javitisal a szélhámosoknak nyíllván az volt a céljuk, hogy a grófot nagyobb adomány aláírására bírják. Novarát ós Damit az ügyészség csalással vádol­ta meg, akikot ma vont felelősségre Kcvacsy Ferenc dr. biintetőbir-. Mindketten tagadták., hogy részük lett volna a gyüjtőiv mogha­mlsitasában és azt alították, hogy azt a most már ismeretlen helyen tar­t^zkodc Hanitznétől kapták.Időközben a kérdéses gyüjtőiv a büntetőiratok kö­zül valami módon eltűnt ós a ma megtartott t< gyaláson Navara a védőjét, -aki eddig ugy őt, mint Damit -védte és akitőr időközben Novara a meabizását visszavonta - azzal vádolta me -, hogy a büntetőiratokbél ő tüntette el a ^ordesos gyüjtőivot. Azt állította, hogy a védő ^llen emiatt még külön bün­tető feljelentést js tett. .A "biró a mai tárgyalást elnapolta, s elrendelte az eltűnt gyüjtőiv kuta^ás&m^noxk&süíi és Nóvák olajos titkárnak újból idé­zését. /MOT/H.

Next

/
Thumbnails
Contents