Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/1
1930-08-08 [039]
HÉTHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EL EGY ÜGYNÖKÖT. Tizenháromrendbeli magánokirathamisitás, csalás és sikkasztás büntette cinén emelt vádat a királyi ügyészség Fuchs Márton ügynök ellen, aki egy budapesti kereskedő bizalmával visszaélve, hamis megrendelőjegyeket .gyártott, amelyeken képzelt személyeket szerepeltetett megrendelőkként s ez alapon különböző összegű jutalékokat vett föl megbízójáte]_, Bizományba is kapott nagymennyiségű textilárut, amelyeket aztán elzálogosított, sőt még a zálogcédulákat is eladta és az igy szerzett összeget saját céljaira fordította. Tebb mint kétezer pengőt tett ki az az összeg,amelyhez ilyenformán jutott. Buzáth Jenő dr. tanácselnök elnöklete alatt ma tárgyalta Puchs Márton ügyét a büntetőtörvényszék, A vádlott töredelmes beismerő vallomást tett, védekezésében azt adta elő, hogy felesége unszolta egyre pénzért és mivel*egyébként is igen nehéz anyagi viszonyok között élt, igy határozta el, hogy a bűncselekményt elköveti. - Nagyságos elnök ur, - mondotta többek között a vádlott - nagyon megbántam,amit tettem, mélyen a lelkemre vettem a dolgot és már rég öngyilkosságot követtem volna ol, ha nem kellett volna figyelemmel lennem édesanyámra. A törvényszék kihallgatta ezután azt a kereskedőt, akinek az ügynöke volt Euchs. A tanú ugy vallott, ho^y a vádlottat derék, tisztességes embernek ismerte és teljesen megbízott benne, ezért történt aztán, hogy nagyobb monnyiségü textilárut bízott rá. Jónás Sámuel dr. ügyészségi alelnök vádboszéde és Winter-Kécs Rezső dr. védőbeszéde után a törvényszék a vádirat értelmében mondott' 1 , ki bűnösnek a vádlottat és ezért héthónapi börtönre Ítélte el, amely büntetésből az eddig elszenvedett vizsgálati fogsággal négy hónapot kitöltöttnek vett. Az Ítélet jogerős, /MOT/ Ma, EGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY MÁV PÁLYAŐRT GONDATLANSÁGBÓL OKOZOTT SÚLYOS TESTI MTMEMÍTO SÉRTÉSÉRT . Újházi Gergely MÁV pályaőr két évvel ezelőtt a MÁV kelenföldi pályaudvarához közelesŐ úgynevezett érdi sorompónál teljesített szolgálatot. Újházi elmulasztotta a vasúti sorompókat idejekorán leereszteni, az utolsó pillanatban vette észre egy személyvonat közeledtét, mire hirtelen leeresztette mindkét sorompó, így történt aztán, hogy a síneken áthaladó és a Lukács-fürdő tulajdonát képező teherautó hátsó részét az egyik lecsapódó wassorompe összeroncsolta és az autó, amelyet Hovanyec József soffőr vezetett, a hirtelen előrobog ü vonat elütötte. Hovanyec kirepült a soffőrülésből és ajkán, orrán, raágá halántékán súlyos znzódásokat szenvedett, "jhelyi Gergely ellen gondatlanságból okozott súlyos testi sertés vétsége és közveszélyü cselekmény cimén indult meg az eljárás, A büntetőtörvényszék előtt a vádlott azzal védekezett, hogy a vonat érkezését megelőzően nem kapta meg a saokásos csengőjelzést, egyébként is már csaknem huszonnégy óra éta volt szolgálatban és rendkívül ki volt merülve. A főtárgyalás adataiból a bíróság azonban megállapította,hogy a vonat menet rendszerű időben érkezett és a vádlott az aznapi vonatérkezés ékről rendes szokás szerint már az ejlőző nap folyamán pontos Írásbeli kimutatást kapott, Igy ha a villanycsengő jelzése esetleg el is maradt, Újházinak pontosan tudnia kellett a vonat érkezéséről és idejekorán intézkedhetett volna a sorompók leeresztése iránt. A törvényszék ennek alapján Újházi. Gergely egyhónapi fogházra itélte, mely büntetést háromévi próbaidőre fel függesztett. Enyhítő körülménynek vette a törvényszék büntetlen előéletén és terhes családi állagctán kivül nehéz szolgálatát, amelynek során naponta kilencven vonatot szolgált ki. Felebbezés folytán a királyi Ítélőtáblára került az ügy, amelynek D usárdy-tanácsa helybenhagyta a* törvényszék ítéletét, de a kiszabott fogházbüntetés végrehajtásának felfüggesztését mellőzte. A tábla ítélete ellen a vádlott és védője semmiségi panaszt jelentettek be a kúriához. /MOT/ Ky.