Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/1

1930-08-08 [039]

A NEMZETKÖZI CSELLAGÁSZKONGRESSZUS RÉSZTVEVŐI MEGTEKINTETTEK A SVÁBHEGYI CSILLAGVIZSGÁLÓ INTEZETET. A Csillagászok Világkongreszusanak tagjait napi ülések befe­jezte után délután 5 órakor külön autóbuszokon felmentek a Svábhegyre, hogy az obszervatóriumot megtekintsék. Az obszervatórium előkertjé­ben dr. T a s 3 Antal igazgató é3 felesége fogadták a mésfélszáz ven­déget, majd lekötelező kedvességgel csoportokba osatva őket részben Tass igazgató, részben afe obszervatórium tiszti személyzetének máa tagjai kalauzolták végig a megjelenteket a csillagvizsgáló intézeten. Első­nek a muzeumot mutattnk be, amelyben hallat^.lanul érdekes dokumentumai találhatók a százötven esztendős magyar csillagászatnak, de ezen kivül Is szinte páratlan anyagát foglalja magában a csillagászattannak, részben régi kódexek, részben ősi műszerek révén. Ott található többek között egy szinte tökéletes napóragyüjtemény, valamint a régi ógyalai inté­zetnek Konkoly-Thege-féle pass^agemüszere stb. Ezután a könyvtárat mutat­ták, be, amely szellemes és praktikus beosztásával a megjelent tudósok teljes elismerését vivta ki. A főépületből ezután a nyolchüvelykes, Ogyalláról elhozott refraktort magábazáró kupolához vonultak, majd in­nen a "Budapest 11 kupolához mentek. Ez a kupola foglalja magában a hatvan centiméteres reflektor-refrakter-müszert, amely a világ legmoder­nebb műszerei közé tartozik. Taaa dr. igazgató bemutatta ennek a műszer­nek gyakorlati működését is, egyetlen gombnyomásra kinyilik az automati­kusan forgó kupola,másik mozdulattal a beszerelt villanymotorok 3egit­ségével^roppant műszert a kellő helyzetbe lehet állítani, A tudósok kö­zül azok is, akik a világ szinte legtökéletesebb obszervatóriumában a Berlin melletti Neubabel3bergben működnek a legnagyobb csodálattal vizsgálták meg ezt a hatalmas alkotást és kijelentették, hogy az ő hasonló műszerük technikailag nem ennyire tökéletes. Dr. Tass Antal igazgató vázolta az összegyűlt tudósok előtt a budapesti csillagdának megalapítását és kifejlesztését. Ezt a hatalmas tudományos értékot grof K 1 o Del a. -be r g Kuné vallás és közoktatásügyi miniszter páratlan aggilitása azokban az időkben hozta létre, amidőn minden ilyennemű alkotás a legnehezebb volt, az egyre romló pénz folytán. A csillagvizsgáló intézet egész komplexumán keresztül vonul a'közok­tatásügyi miniszter nagy koncepafcója és éppen ez az oka annak,hogy csonka hazánk eme legnagyobb éa legfiatalabb intézetének az egész világbél csodajár- járnak. Már a csillagvizsgáló intézet elhelyezé­se is annyira szerencsés, hogy szinte páratlannak mondható. A művészi lélek megnyilatkozása szerencsésen egyesült a páratlan alkotó erővel. Hatalmas Angolpark-szerü kertben épültek fel a csillagvizsgáló stí­lusos épületei, gyönyörűen kiképzett tcrraszokkal, amelyek azonban nem a luxu3, hanem kizárólag a tudomány céljait szolgálják, Az intézet kertjében Pás z t c r János gyönyörű bronzszobra áll, amely a végte­len mindenséget 3zemélyosifti meg. Az összegyűlt tudósok a legnagyobb elismeréssel hangoztatták, hegy a ki3 Magyarország irigylésreméltó azért, amiért ilyen világviszonylatban is legelsőrangu intézetet mondhat a magáénak. Megtekintették ezután a harmadik kupolát is, amelyben egy hat collo3 refraktor van, elmentek a paas/agemüszer termeibe, majd végigvizsgálták a tükéletesen felszerelt mechanikai műhelyt és a csil­/\ lagvizsgálé intézet összes többi segéd helyiségét is, és elragadtatásuk / I a látottak alapján még ínkébb elismerő szavakban talált kifejezést. Az W intézet megtekintése után a főhomlokzat előtt, amely nemzeti 63 fővá­rN rosi lobogókkal volt feldiszitve, a kongresszus résztvevőit lefényké­\l pezték. Ezután pedig az egész társaság a János-hegyi kilátónál lévő 4 fővárosi vendéglőbe vonult, ahol őket a csillagászati intézet látta vendégül, k vacsorán felköszöntök n«*m hangzottak el, a társaság 3Zinte caalaaiaa hangulatban a keso éjjeli órákig maradt együtt. /MOT/H.

Next

/
Thumbnails
Contents