Magyar Országos Tudósító, 1930. július/2
1930-07-30 [040]
A TANÁCSNOKOK NYÁRI SZABADSÁGA. Jelentettük, hogy a székosfóvárosi tanácsnokok az idén is két csoportban veszoA: ki szabadságukat, hogy az adminisztráció zavartalan menete biztosítva legyen. A polgármester ennek a rend** nek betartására az idén fokozott mértékbon ügyelt, mert az uj fővárosi törvén; életbeléptetése óta a polgármestertol átruházott hatáskörben számos olyan kérdést intéznek el az ügyosztályvezető tanácsnokok, amelyek eddig a tanács hatáskörébe tartoztak. Július hónapban Édes Endre, Vájna Ede, Borvendég Ferenc, Némothy Béla, Purébl Győző és Libor Endre tanácsnokok voltak szabadságon, akik augusztus első napjaiban veszik át hivatalukat s azután távozik pihenésre a tanácsnokok második csoportja, amolyben Lamotte Károly, Gallina Frigyes, Lobmay*r Jenő, Csármann Ferenc és Szendy Károly tanácsnokok foglalnak helyet. Karkas Rezső tanácsnok csak szeptemberben veszi ki szabadságát, mert dr. Sipőon Jenő polgármester ugy intézkedett, hogy a két műszaki tanácsnok nem távozhat el egyszerre a fővárosból éa a mis zaki adminisztráció felelős vezető nélkül nem maradhat. /MOT/D. A KERESKEDELMI MINISZTER AZ ELEKTROMOSMÜVEK NEGYEDIK UJ GÉPEGYSÉGÉNEK BESZERZÉSÉRŐL CSAK KÉSŐBB DÖNT. A világítási és vízvezetéki ügyosztály mellé rendelt szakbizottságot a jövő héten ülésre hivják össze. Az üzomi bizottság összehívását az a körülmény teszi szükségessé, hogy a belügyminisztérium* ból megérkozott az Elektromos Müvek beruházási tervezetének jóváhagyása Í3. A miniszter a beruhizóprogrammnak a harmadik nagy gépegység megépitésére vonatkozó részét engedélyezte, a negyedik nagy áramfejlesztő gépbeszerzésére és megrendelésére vonatkozóan azonban csak későbben dönt. Mint megirtukj a Vízmüvek beruházási programmjához a mini3zter már előzőleg hozzájárult, ugy hogy, ua&et a munkálatokat hamarosan, valószínűleg már szeptemberben elkezdik ./MOT/D. KEVÉS AZ ÁRVAHÁZI HELY. A székesfőváros az elmúlt esztendőben köztudomás 3zerint több nagyszabású szociális intézményt létesített a gondozásra szoruló gyermekek elhelyezésére. így létesült a bicskei átmeneti otthon, a hűvösvölgyi átmeneti otthon, a 3-6 évesek árvaháza és tavaly vásárolta meg a főváros a Notre Dame de Sión apácarend villányi-uti nagy rendházát is abból a célból, hogy a régi kisterjedelmű rottenbiller-utcái leáriyárvaházat nagyobb létszámra kiegészítve* ide helyezze áti Ezeh intézkedések révén aa árvaházát, ne.f ogadóképesdége, ^ÖvékedetC ia* de még mihdig kevésnek bizonyult a jelentkező igények kielégítésére, A szociálpolitikai ügyosztályban most zárták le a megüresedett árvaházi helyek elnyerésére hirdetett pályázatot. A leányárvaházban 20, a fiuárvaházban pedig 30, összesen 50 hely ürült mog, A 20 leányárvaházi helyre mintegy 60 kérvény érkezett be, a 30 fiuárvaházi helyet pedig 100-nál több kérvényező óhajtja elnyerni, ugy hogy több mint háromszorosa a rendelkezésre álló helyeknek a jelentkezők száma, a&i igen nagy feladat elé állítja a szociálpolitikai ügyosztály vezetőjét,/MOT/D. A VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉKEK ELLEN BENYÚJTOTT FELSZÓLAMLÁSOK ELBÍRÁLÁS A.B u z á t h János alpolgármester elnöklete alatt a központi választmány tegnap bírálta el a választói névjegyzékek ellen benyújtott felszólalásokat. Az ideiglenes választói névjegyzék 329.358 nevet tartalmaz, őzzel szemben a kitűzött határidőig 1500 felszólamlást nyújtottak be. A kihagyások } miatt beérkezett 1497, a felvétel miatt 23 felszólalás. A felülvizsgálat ' során 456 polgárt vettek fel újonnan a névjegyzékbe és 91-ot hagytak ki a választói listából. Az adatok ismertetése után B u d a y Doz3Ő azt kifogásolta, hegy egyes választókat, akiket véghatározattal igazoló okányáik bemutatására hivtak fel, - ezen okmányok bemutatása nélkül is felvettek a névjegyzékbe, miután azokat egyik országgyűlési képviselő, törvényhatósági bizottsági » % tag i^olta, . , •• UM , ^ /Folyt.kov./