Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2
1930-06-26 [042]
Kézirat. 4/) • E ö ő k i a d á s . .• Budapest, 1930. június 26; \L ^ XII. évfolyam\ 142. számi RENDŐRSÉG. A NEMZETKÖZI BŰNÜGYI RENDŐRSÉGI BIZOTTSÁG RÁDIOSZAEBIZOTTSÁGÁNAK ÉRTEKEZLETE BUDAPESTEN. A nemzetközi bűnügyi rendőrségi bizottság rádió szakalbizottsága június 27.-én és 28.-án Budapesten tartja meg értekezletét. Az eddigi bejelentések szerint Amerikábóli Franciaországból, Hollandiából és Németországból óéfckőAatóc••»óa'lrtWBvfii,«Glószinü azonban, hogy Lengyelországból, i Jugoszláviából és a többi középeurópai államokból is fognak jfij^T • ni vcncugo.:.' Az eddigi tervek szerint holnap 27.-én reggel 9 órakor fesz egy rövid bemutatkozó fogadás a belügyminisztériumban, mig a tulajdonképpeni értekezlet az államrendó'rségi rádióállomáson folyik le,Végleges programmot még nem állapítottak meg, mert ez részben az értekezlet munkáiénak terjedelmétől függ. /MOT/H. A CSENDÖRSÉGI SAJTÓIRODA KÖZLEMÉNYEI: FÜRDÉS KÖZBEM A VÍZBE FULLADTAK. Kántor Fernc 30 éves községi díjnok 24.-én Ricse község határában fürdés közben a Tiszában elmerült és megfulladt. - 24.-én Sajólád és Sajópetri községek között Petrovles László' 8 éves kisfiú fürdés közben a Sajó folyóba fulladt. A holttesteket még nem találták meg./MOT/ AZ ÁROKBA FUTOTT EGY AUTÓBUSZ. A Nagykálló és Nyiratád községek között közlekedő személyautóbusz, melyet Csorna Sándor gépkocsivezető vezetett. 23.-án Biri község határában az ut melleti árokba futott és ott az árokpartnak nekidült. Az autóbuszon utazó 14 egyén közül 3 utas az üvegszilánkoktól könyebb sérülést szenvedett. Az autóbusz mintegy 10.000 pengő kárértékben megrongálódott. A nyomozás folyamán megállapítást nyert, hogy menetközbon az autóbusz kormánya hirtelen elromlott és a balesetet ez idézte elő,/MOT/ ELTŰNT. Nagy Miklós felsőábrányi lakos, hentesmester 16 éves József nevü fia, 18,-án a szülési lakásáról azzal távozott el, hogy Miskolcra megy a polgári vizsgát letenni, azóta a tanulónak nyoma veszett. Az eltűnt fiu 163 cm, magas, kék szemű, szőke haju. Eltávozása alkalmával sötétzöld kabátot, szürke térdnadrágot, fekete harisnyát és fehér puplin inget vieolt,^ A csendőrség az eltűnt tanulót keresi. /MOT/ \ —-LOPÁS.^ Dr, Podmaniczky Endre Tompa-kelebiai uradalmából egy / 500 pengő értékű lovat ismeretlen tettesok elloptak. A nyomozás során a I csendőrség megállapította, hogy a lovat a tolvajok a jugoszláv területre vitték át. A további nyomozás folyamatban van./MOT/