Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2

1930-06-25 [042]

A KÚRIA HELYBENHAGYTA A RENDŐRTANÁCSOST MEGRÁGALMAZÓ PUSKÁS JÁNCB DR, ÜGYVÉD PÉNZBÜNTETÉSÉT, Puskás János dr. kiskunfélegyházai ügyvéd még a kommün utáni években röpiratot bocsátott ki, amelyben súlyos vádakkal illette Fazekáé- SzCts József dr, kfcskuafélegyházaí rendőrt anácsosty akiről az ügyvéd a röp­iratban többek között azt irta, hogy a rendőrtanásosaa kom un alatt is a telyén maradt és a kom-unistákkal tartott. Az ügyvéd ellen fel«» hatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt bűnvádi el­járás indultz, A vádlott ügyvéd a kecskeméti törvényszék előtt a való­ság bizonyításának elrendelését kérte 0 A kórelemnek a biróság helyt­adott, Puskás dr.-nak azonban nem 3ikerült a aulyos vádakat beigazol­nia, mire a törvényszék az ügyvédet a felhatalmazásra hivatalból üldö­ző ndő rágalmazás vétségóért egyhónapi fogházra Ítélte. A budapesti táb­la ezt az Ítéletet megváltoztatta, és Puskáit ötszáz pengő pénzbünte­téssel sújtotta, Ma tárgyalta legfelsőbb fokon a királyi kúria Oszwald­tanása a rágalmazás! bünpört, a kúria Ítéletében megállapította, hogy az a ténym hogy valamely köztisztviselő a kom :un alatt szolgálatát to­vább ellátta, egymagában még távolról sem jelenti azt, mintha lelki­leg ia azonosítaná magát a kommunista törekvésekkel. Ezen az alapon a kúria a tábla ítéletét helybenhagyta és jogerőre emelte. /MOT/Ky, —A KÚRIA JOGERŐRE EMELTE AZ APAGYILKOS IFJABB SUTUS JUHASZ JÁNOSNAK IS BÜNTÜ SÁNAK ÉLTFOGYTIGLANI FEGYHÁZBÜNTETÉSÉT. Ifjabb Sutus Juhász J énoo kecskeméti vagyonos gazdálkodó legény Sörön­te István nevü rovottmultu barátj ával együtt néhány évvel ezelőtt pontosan karácsony napján,az országúton lesbe állva vadállatias kegyet­lenséggel meggyilkolta édesapját, időab Sutus áiámsara Juhász János te­kintélyes és vagyonos kecskeméti nagygazdát. Az öreg Sutus ugyani rendkívül irgalmatlan és szinte kegyetlen módon nevelte egyetlen fiát, aki anya nélkül nőve fel, egészen elvadult^, az iszákos öregember mellett. A fiatalabbik Sutus el is került az apai háztól ét; Böröntééknól húzó­dott meg, akik a város végén putriban"lakó földhözragadt szegény emberek voltak. Itt főzték k*, hogy az öreg Sutust elteszik láb alól. és igy majd hozzájutnak apénzéhes és megszabadulnak kegyetlenkedéseiből, A gonosz cselekedetet Ifjabb Sutúr és táse végre la hajtották, miután előzőleg az öreg Sutus távollétében kirabolták ez öregember ház át v A kecskeméti törvényszék gyilkosság bűntettében mint tettestársakat mondotta ki bűnösnek ifjabb Sutus Juhász Jánost ós Börönte Istvánt,aki­ket egyenként életfogytiglani fegyházra Ítélt* kz e IsŐfoku biróság öt­évi fegyházbüntetéssel sújtotta Börönte Imrét, Börönte István testvérét, aki mint bünsegédi bűnrészes az Intén résztvett az öreg Sutuo meggyilko­lásában. Almási Anna a fiatal Sutus gyerek szeretője, bűnpártolás vét­ségéért kéthónapi fogházat kapott, A gyilkosság Ügye a budapesti tábla Kállay-tanása elé került, amely elrendlete cs Igazságügyi orvosi tanés meghallgatását aziránt, hogy a Szemmelláthatóan degenerált külsejű ifjabb Sutus Juhász János teljes birtokában van-e szellemi kép.) ősegei­nek és akaratelhatározó képességének. Az igazságügyi orvosi tanáé megállapította, hogy az elöőrendü vádlott a kúra gyermekkora óta elszen­vedett folytonos súlyos testi bántalmazások következtében valóban korlá­tozott akarat elhatározási kópssségü e gyérei. A tábla ezt a körülményt enyhitőnek^tudta be az Ítélet kiszabásánál és ezért az elsőfokú Ítéle­tet az elsőrendű vádlottra vonatkczéon bc5^3sm»ÉSEg5fössm akinek a fejére a királyi főügyész halálbüntetést k&» t, helybenhagyta. Ugyancsak hely­benhagyta az be is őf oku Ítéletet a többi három vádlottra nézve is. Itass Most foglalkozott ezzel az üggyéla királyi kúria Szoöke-ta­nácsa. Az iratokat Bella Árpái kúriai bíró Ismertette, a közvádat Loy­zell Kálmán koronaügyésahelyettes, a védelmet pedig Nagy László dr. kecs­keméti ügyvéd látta el, A kúria ifjabb Sutus Juhász János és Börönte István életi' Sgytiglani t egyházra szóló büntetés ét, valamint a másik két vádlott büntetést ia jogerŐsai helybenhagyta* ifjabb Sutus Juhászra vo­natkozóan &ZZA3 a megokolással, hogy az akaratelhatározási korlátozott­ság csupán könnyebb befolyásolhatóságot jelent,de az előre megfontolni tudást nem zár ja ki. ,/MCT/Ky

Next

/
Thumbnails
Contents