Magyar Országos Tudósító, 1930. június/1

1930-06-16 [038]

/KÖZGYŰLÉST TARTOTT A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI TÁRSULAT.P olytatás.2,/ egyénben; ez a programra Jól egészíti ki azt a buzgóságot, mellyel mások* nak, osztályrészeseinknek ós mindenen felül az egész közönségnek, a nemzetnek segítségére sietünk, A nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után"az elnök indítványára a közgyűlés táviratot küldött a Szegeden működő alföldi ku­tató bizottságnak, mely ugyanabban az íréban tartotta közgyűlését és me­legen üdvözölte a rokoncélokórt küzdő bizottságot, 3 z o mba t f a 1 v y György dr, főtitkár beszámolt a tár­sulat elmúlt évi működéséről, köszönetet mondott a kultuszminisztérium­nak és a székesfővárosnak támogatásáért, A pénztáros és számvizsgáié je­lentése" után Dékány Sístván dr, egyetemi tanár tiszteleti tagokul való megválasztásra ajánlottal S p a n n Ottmár béosi, Vierkant Alfréd berlini és B o u g 1 ó Charles párisi egyetemi tanárokat .Mél­tatta a társadalomtudomány terén való működésük eredményét, A közgyűlés lelkesedósselyegyhangúlag fogadta el az Indítványt, /MOT/E, AZ ORSZÁGOS RÁKÓCZI SZÖVETSJS ES A ZRÍNYI ILONA KÖR KÖZGYŰLÉSE, Az Országos Rákóczi Szövetség Majtónyl Károly társelnök vezetésé­vel vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését, melyen a főváron! és vidéki tagok nagy számmal Jelentek meg, A közgyűlés R o t h e r'm e re . lordot, a szövetség fővédnökévé választotta ós hosszasan ünnepelte. Az eddigi elnököt, dr.D ö m ö t ö r Mihályt diszelnökkó választotta. Elnök lett dr.S zabé Sándor országgyűlési képviselő, ügyvezető elnök dr. Király Aladár ny,főispán. A társelnökök és a tisztikar megválasz­tásán kivül nyolcvan tagból álló választmányt alakítottak. A titkári és a pénztári jelentós után az Inditványok során elhatározta a közgyűlés, hogy B" a lla g i Aladár siremlékének felállítására országos gyűjtést rendez, Rákóczi nagynevű történetírójának özvegyét, Ballag! Aladárnét tiszteleti tagul választották meg. Elhatározta a gyűlés azt is,hogy a ILRákóczl Ferenc Társaság néhai alelnökének, B o rov s z k y Istvánnak sirját emléktáblával jelölik meg, A közgyűlés felhivta a vezetőséget a szövetségi Rákóczi-lobogó elkészítésére, A jövő évi közgyűlést Debreeen­ben fogják megtartani, a választmányi üléseket is részben vidéken rende­zik. Befejezésül kimondotta a közgyűlés, hogy a kötelékébe tartozó Zrinyi Ilona-Kő* tágabbkörü autonómiával ruházza fel, az újjászervezett Zrinyi Ilona-Kör magválasztotta uj vezetőségét, a kör elnöke lett ' borosjenői Kádár Jenőnó, ügyvezető elnök: dr.E c k h a r d t Tiborné, A kör ezenkívül társelnököket, tisztikart ós nagyobbázámu vá­Í asztmányt választott meg. Társelnökök lettekj Csernák Anna, Ouilleaume rpádné, Nóvák Mártonná, Székely Sólymos Bea, Rombay Dezsőné, főtitkári t Komjáthy Erzsébet, főtitkári Hemea Furó Klára, jegyző Deák-Bárdos Márta. /MOT/E.

Next

/
Thumbnails
Contents