Magyar Országos Tudósító, 1930. június/1

1930-06-07 [038]

P Ö V A R e s . ELMARAD i KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG HÉTFŐI ILÉSE. A közigazgatási bizottoág júniusi ülóse hétfőn lett volna, de a pünkösdi ünnepek miatt az ülés elmarad, A közigazgatási bizottság e havi tanácskozását a következő hétfőn, június 16.-án, hétfőn tartják meg,/MOT/D« A KERESZTÉNY ELLENZÉK LÁGYMÁNYOSI GYŰLÉSE. A keresztény ellenzék /Friedrieh­párt/ lágymányosi pártszervezete nagyszámban összegyűlt párthíveivel gyűlést tartott, Draskóczy M, László törvényhatósági bizottsági tag elnö­ki megnyitója után dr, W e i s z Konrád volt nemzetgyűlési képviselő beszólt. Megemlékezett a párt angyalföldi gyűléséről, ahol Priedrich István pártprog­rammjának ismertetése után az ottani munkásság nagy lelkesedéssel ígérte meg csatlakozását. Teljesen kiábrándult x mondta xxa munkásság azokból a mun­kásvezórekből, akik 3-4 forrásból eredő jövedelmeik mellett kifelé az álldá­halmozás ellen ágálnak. Lévai Lászlónó a keresztény ellenzék budai női tábora nevében felszólította társnőit a közreműködésre. Pelhibta a nők figyel­mét arra, hpjgy szavazati jogukat Friedrich István miniszterelnöksé­gének köszönhetik. Végül Kovács Andor tartott beszédet ./MOT/D. A FŐVÁROS MÁJUSI KÖZEGÉSZSÉGE. A tisztifőorvosi hivatal ma adta ki jelenté sét a székesfőváros május havi közegészségi állapotáról, melyet a legközelebbi közigazgatási bizottsági ülés fog letárgyalni. E hónapban 1968 fertőző megbe­tegedés volt, X 502-vel kevesebb, mint áprilisban. Emelkedett a tfcfnsz, a vörr heny,a difteritisz, az influenza és a trachoma, csökkent a kanyaró, a bárány­himlő, a járványos f ültőmirigy lob és a vérhas. A főváros közegészség! állapo­ta fertőző megbotegedósek szempontjából kielégítő. A halálozások szama 1276, ebből természetes halál volt 1206, erőszakos 7*, ebből öngyilkosság volt 30. A halálozások közül legtöbb a tüdőgümőkori /195/ és szervi szivba ji.- /177/ • Élve született áprilisban 1102 budapesti és 356 vidéki. Meghalt : Z£ április­ban 1098 budapesti ós 326 vidéki. :^ A születések száma meghaladja az 1929. áprilisiakat, nemkülönben a halálozásoké is. A tüdőgondozó intézetekben 1608 uj beteget és 18.497 régi beteget gyógyítottak. Tuberkulózisban meghalt má^us >an 148. 126 elmebeteget szállítottak gyógyintézetbe. A fővárosi közkörházak­ban összesen! 15755 beteg állott ápolás alatt. A bakteorológiai és vegyészeti intézet szerint a vízvezetéki viz feltűnő rendellenességet nem mutatott. A ka­pós ztásmegyeri alsótelep kutsai vasat és mangánt tartalmaznak néhány milli­grammnyi mennyiségben, azonkívül ammónia is volt kimutatható. Az újlaki telep egyes kutjai ugyancsak magánt tartalmaztak ./MOT/D, H IR E K . A NÖ1 IPARISKOLA ÉVVÉGI KIÁLLÍTÁSA MEGNYÍLT. A m. kir. állami nőlipariskela óvvógi kiállitása, amelyet Zulav szky Elemérné igazgató rendezett most nyilt meg a Rákóczi-téri, illetve ÍÖargitkJiruti iskolákban. A növendékek a ru­havarró osztály keretében sikerült revüvel mutatták be ruháikat, különösen tetszett a jelenlévőknek egy egészen eredeti világoskék z. . díszmagyar ruha. Fehér hímzés, szines hímzés, kalapok, fehórnemüvarrás szerepel a szép kiállítási anyagban, amely a nagyközönség számára Js megtekinthető, A pünkös­di ünnepek alatt 9-l-ig, hétköznap 9-2-lg 3-6-4>g látogathatja a közönség a Rákóczi-tér 11 és Margit-körút 54.szám alatti iskolák kiállító helyiségeit. I /MOT/SY,

Next

/
Thumbnails
Contents