Magyar Országos Tudósító, 1930. május/2
1930-05-31 [037]
T ÖRVENYSZEK ZU GYÓGYSZERESZEK PQRÖSKÖDESE A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. 4 tárgyaláson Rosenberg eskü alatt vallotta, hogy az adásvételnél nem is kérdezte Postától, hogy mennyi a gyógyszertár évi forgalma . Eat ö csak az ügynöktől kérdezte meg korábban. Beismerte, hogy POsta átadta üzleti könyveit, számláit és a napi bevételi lapokat azért,hogy ebből sajátmaga állapitsa meg az üzleti forgalmat s ezekből Rpsenberg ugy állapította meg, ho^y az 1926,évi forgalom kb.430 millió korona és ezt igazolva lattá a számlákkal is. Arról, hogy a gyógyszertárat a forgalomnak kétszereséért adta volna el Posta, nem is volt szó. Posta 95A milliót kért es hosszú alku után állapodtak meg 850 millió korona vételárban. t% forgalmat a szerződésbe sem vették bele. Vallotta azt is, hogy tudta, hogy a könyv ^>yik rovatában rendszerint nagyobb összeg van beírva, de nem tudta azt, hogy ez a többlet a hitelbe kiadott áruk összege. Ezt Postától nem is kérdezte meg, - „. , hwg> m • • „>•!»*' Ü. «« *- kihallgatott három tanu is a fentiek értelmében"vallott. . * tu * ; mi. Reiften * » „ * • „.L. A biróság -a tárgyalást az ido előrehaladott volta miatt jutnius SC-4n, déli féltizenkettore halasztotta el, amikor a szakértői véleményeket-, . F ?' V''s»«<L«»i » . fogják felolvasni és ezután következik*- a vád- és védőbeszéd. /MOT/Ky. H I E a K . -—BEZÁRULT «*Z LAASKI ALJ. IT AS, A József Ferenc főherceg és Klebelsberg Kun© gftéf kultuszminiszter védnövsége és K ö r 03 i "snrik elnöklete alatt szervezett iraskiállitás május 30-án, bezártlt, A kiállítás, melyet E u t tor Ignác tanár a sajtó és a pedagógusok egyforma elismerése mellett rendezett, három hétig volt nyitva. Közel 30,000 tanuló és elsősorban a fővárosi tanit ü s ág-tan ár sá.. tanulmányozta a külföldi és a hazai ir ás viszonyokat bemutató tábládon a v 0 zel jövő most alakuló kézírás és betűvetés tipusót, Träger Ernő kormánybiztos a kiállitás megtekintésekor kijelentette, hogy támogatni fogja az egyszerű, ker vtipusu kezdőfokon árnyékolás nélküli, állójellegü, egészséges technikájú vézirás tanításának gyors bevezetését s népiskolákba és a szépirási órák visszaállítását is Vieszközli a középfokú iskoláv alióosztályai számára. Elő_ reláthatólag az 1931/32 tanévben már életbe is léphet ez az üdvös reform addigra ugyani3 az előkészítéshez szükséges vezérkönyv, melynek alapján a tanitoság elsajátíthatja az uj módszert. Általában az a véleménye, hogy a reformirásra való áttérés nálunk nem fog nehézséget ovoznkja mert az intelligencia Irástipusa az iskolán tul máris a reform szeMemében alakult vi. Ki v e il törölnünk tudaturkból a "Szópités" kincs emlá-kü fogalmát, helyette ideálunk legyen a könnyen irható, jól olvasható és a nyomdabetük egyszerűségével ható óllóirás, A kiállitás folyamán Luttor Ignác több éréekes előadást tartott az Írástanításról és a betűvetésről, R o m á n n é Goldzieher Klára pedig az irás lélektani köréből. Egyidejűleg a Néptanítók Lapja az irást minden vonatkozásában érintő, bőven illusztrált szakcikkedet közölt. A kiállitás egyrésze június hó 5-15-ig Veszprémben, k#rül bemutatásra,-, ősszel ^edig esetleg az egyetemi városainkat ftárja vé^ig. /MOT/B. ER Od KoZDELMßK LESZNEK H MAGYAR .ÍVEZOS SZÖVETSÉG- ORSZÁGOS ÜM.TOR .. EVEZŐS VbRS.&NY&N. Szombaton délben bontották fel a június 15-én eldöntésre kerülő országos amatör evezösversney nevezéseit. A nyolc számból álló versenyre, amelyet a Margitsziget melleti p^sti Dunaágban a MESZ rendez tizennégy egylet adta le a nevezé ét 38 csapatot inditva, Igen érdekesnek igérfteziibk a versenyek és a közönség szép vfzdelmeVnek lesz a szemtanúja, A verseny fővédnőkségét H or t h y Miklós kormányzó és a királyi főhercegek vállalták. A zsűri elnöke P e r e r *erenc kormányfőtanácsos a Magyar Evezős Szövetség elnöke. Kalivoda Ferenc a 1 szövetség igazgatójának vezetésivel a nagvszámu verseny rendezőség min* dent elkövet, hogy a versenyek tökélet sen bonyolítássanak le. A verseny 1* v ez dete negyed 6 ótakor van. /MOT/B.