Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1

1930-05-05 [036]

HALÁLOZÁS. W i r k e r István ny, felsőkereskedelmi iskolai igazgatót nagy ós általános részvét kis érte utolsó útjára a Farkasréti temetőbe. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a felsőkereskedelmi iskolai kir. főigazgatóság nevében S c h a c k Béla dr, ny. felsőkereskedelmi iskolai kir. főigazgató, akinek az elhunyt évtizedeken át munkatársa volt, búcsúz­tatta el, a Kereskedelmi Szalj.ks'blai Tanárok Országos Egyesülete nevében V 1 n c z e Frigyes dr., a'Budapesti Kereskedelmi Akadémia igazgatója, a budapesti fővárosi tanárság nevében pedig Bakács István dr. c. felső­kereskedelmi iskolai főigazgató mondott búcsúszavakat. /MOT/B. FŐVÁR OS . A KISAJÁTÍTÁSI BIZOTTSÁG- ÜLÉSE> A kisajátítási bizottság május 7.-én, szerdán délelőtt fél 11 órakor dr.Buzath János alpolgármester el­nöklésével ülést tart. A tárgysorozaton különböző ingatlanok átengedése, megvásárlása és kisajátítási ügyek szerepelnek. /MOT/H. -*-AZ^ÉPÍTKEZÉSI ALBIZOTTSÁG ÜLÉSE* Az építkezési albizottság 6,-án, kedden délelőtt 11 órakor Osármann Ferenc tanácsnok elnökletével ülést tart. Az ülés tárgysorozatán különböző székesfővárosi iskolák és egyéb középületek tataro­zásl munkálataira beérkezett versenytárgyalási ajánlatok szer epeinek ./MOT/H. A SZÉKESFŐVÁROS VACSORÁJA A FINN VENDÉGEK TISZTELETÉRE} Május 1-én, a finn belügyminisztérium rendőri főosztálya vezetőjének Esco Heílimc vezeté­sével a finn államrendőrség ós ügyvédi kar 24 tagja érkezett Budapestre, abó­ból a célból, hogy a magyar főváros rendőrségi, közigazgatási berendezését tanulmányozzák. A finn vendégek tiszteletére a székesfőváros május 4.-én, vasárnap este vacsorát rendezett a Szent Rellórt szállóban. A vacsorán- a város nevében dr. N é m e t h y Béla tanácsnok mondott üdvözlőheszédet, me­leg szavakkal köszöntötte a rokon nem/zet előkelő képviselőit»' Megemlékezett arról, hogy két esztendő előtt a felszabadult finn nemzet ifjúságának népes gyülekezete már járt Budapesten és a főváros közönsége őket is testvéri Öle­léssel fogadta. Fokozott örömmel látja a főváros közönsége a mostani vendége­ket, mert ez a csoport Finnország vezető rendőri, közigazgatási és ügyvédi kö­reinek a magyar ügyek iránt való érdeklődését bizonyltja. & magyarság minden­kor testvérét látta a finnekben és ma, amidőn a békeszerződések Igazság­talanságai megcsonkították hazánkat, fokozottan jól esik, hogy'igazságunkról, helyszíni tapasztalatok alapján egy velünk roykon nemzet Is közvetlen tudo­mást szerez. Arra kérj a vendégeket, hogyha hazájukba visszatérnek, legyenek szószólói Magyarország ügyének és ha elérkezik az Idő, amikor arra gondolha­tunk, hogy békés utakon régi határainkat visszaszerezzük, tegyenek meg érde­künkben azzal a testvéri szeretettel minden lehetőt, amilyen testvéri szere­tettel örültünk mi annak, hogy a finn nemzet megszerezte hosszú rabság után önállóságát. - Az üdvözlésre Esco Heillmo válaszolt, hálás köszönetet mondva a meleg fogadtatásért. ígéretet tett arra, hogy valamennyien hűséges tolmá­cs olói lesznek a magyar igazság ügyének. A vacsorán többek kífeött ott voltak: Vájna Ede tanácsnok, Pezegh-Huszágh Miklós főkapitány, Andréka Károly, Dor­ning Henrik, Strache Gusztáv, Saxlehner Ödön. A társaság a késő éjjeli órákig maradt együtt, kitűnő hangulatban, # finnek finn énekeket adtak elő./MOT/H.

Next

/
Thumbnails
Contents